Prémesállat-tenyésztés: a zárójelbe tett ágazat

A prémeságazat mai helyzetéről Hegedűs Annát, a Magyar Szőrme- és Bőripari Szövetség elnökségi titkárát kérdeztük.

A ’80-as, ’90-es években nagy port kavartak a szőrmeellenes és prémesállat-tenyésztést kritizáló kampányok, a szakmai berkekben még ma is csak óvatosan és kellő körültekintéssel merünk erről az ágazatról őszintén beszélni. Sokunknak az agyunkba égtek azok a felvételek, amelyeken a szűkös ketrecbe zárt ezüstrókák, a viselkedészavaros mosómedvék vagy a talpfekélytől lesoványodott angóranyulak látványával igyekeztek meggyőzni mindenkit arról, hogy ne vásároljanak és ne hordjanak szőrmével díszített vagy abból készült ruhákat. A kampányok pár év alatt lenullázták az európai prémesállat-tenyésztést, majd az aktivisták, akik addig a Piazza del Duomo-n döglött rókát lóbáltak, beültek egy ristorantébe, és rendeltek egy milánói húsgombócot parmezánnal… 30 év után leállította a szőrmeellenes kampányát a legnagyobb, legbefolyásosabb állatvédő szervezet is.

Ágazati pillanatfelvételünket kezdjük egy rövid visszatekintéssel. Milyen hagyományai vannak a hazai prémesállat-feldolgozásnak?

– Magyarországon a szőrmefeldolgozásnak, a szűcsmesterségnek régmúltra visszanyúló hagyományai vannak. Vándorló őseink is felhasználták az elejtett vagy nevelt állatok bőrét ruházatukhoz, vagy lakhelyük kényelmesebbé tételére. A magyar „szűcs” szó is a honfoglalás előtti időkből származik.

A krónikák megemlítik, hogy János szegedi szűcs hozta rendbe Ulászló király két subáját. Mikor Mátyás király Szabács 1476-os téli ostromára készült – írja Zay Ferenc emlékirataiban –, valahány szűcs volt az alföldi rónán Váradtól Pestig, mind neki dolgozott, mert nyolcezer emberre csináltatott ködmönöket és prémes kesztyűket.

Mikor volt az ágazat a csúcson, és milyen számok jellemezték a fénykort?

– A rendszerváltás előtt több szőrmekikészítő és szőrmefeldolgozó üzem működött Magyarországon, hogy csak a legismertebbeket említsük: a Pannónia Szőrmekikészítő- és Szőrmekonfekcionáló Vállalat, amely csepeli, újpesti, szegedi és kunszentmártoni üzemében elsősorban juh- és báránybőrök feldolgozásával foglalkozott, és mintegy 3000 embernek adott munkát.

Meg kell még említeni a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalatot, ami 700 embert foglalkoztatott, a budapesti Minőségi Szűcs Szövetkezetet, a Fővárosi Ruházati Vállalatot – amelynek szintén volt szőrmefeldolgozó részlege –, a Szegedi Szűcs Szövetkezetet, valamint a debreceni szőrmekikészítő és feldolgozó üzemet. És akkor nem beszéltünk még a sok szűcsmesterről, akik önálló iparengedéllyel dolgoztak.

Magyarországon a rendszerváltás előtt egyes szövetkezetek (pl. Gödi TSZ) kis mennyiségben tenyésztettek prémes állatot (nercet, rókát, görényt), de ezek a tenyészetek a szövetkezetek felszámolásával megszűntek. A ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején családi vállalkozások nagy mennyiségben tenyésztettek nutriát, de a kereslet csökkenése és az áresés miatt abbamaradt. Más volt a helyzet a csincsillával. Először 1967-ben foglalkoztak ennek a tenyésztésével a Gödöllői Kisállat­tenyésztési Kutatóintézetben, majd 1977-ben az Ócsai Vörös Október MGTSZ indította el a nagyüzemi tenyésztést. A ’70-es évek végén a tenyésztés fokozatosan átkerült a kistermelők kezébe.

Ehhez képest ma hol tartunk?

– A rendszerváltás után a nagyvállalatokat privatizálták, átalakultak és néhány éven belül fel is számolták azokat. Ma Magyarországon már csak két említésre méltó kikészítő és feldolgozó üzem működik, ezek próbálják meg az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tudást a megmaradt szakemberek foglalkoztatásával átmenteni a jövő számára. Ez nehéz, szinte lehetetlen feladat, hiszen 2008 óta már nincs szűcsképzés az országban. A Magyar Szőrme- és Bőripari Szövetség 2008-ban alakult a szőrmeiparban dolgozók érdekeinek nemzeti és nemzetközi szinten történő képviseletére és védelmére. Tagjai vagyunk az európai és a nemzetközi szőrmeszövetségnek; tagjaink sorában vannak szőrmekikészítők, konfekcionálók, szűcsök, kereskedők és dizáj­nerek is, valamint a Magyar Csincsillatenyésztők Országos Szövetsége, amely tagja az európai prémtermelési szövetségnek.

A tenyésztés is gyökeresen átalakult. Idehaza 2020 novemberéig 7 faj (hosszúfarkú csincsilla, angóranyúl, nutria, prémgörény, amerikai nyérc, ezüstróka, sarki róka) tenyésztése volt megengedett.

Az új állatvédelmi miniszteri biztos javaslatára azonban a mezőgazdasági miniszter rendelete betiltotta a húsevő prémes állatok, valamint a nutria prémnyerés céljára való tenyésztését. Mivel az angóranyúl szőrmeipari célból nem releváns, így prémnyerés céljából Magyarországon egyedül csincsillát lehet tenyészteni.

Ebben azonban jók vagyunk. A minőségi, a nemzetközi piacon méltán keresett prémek előállításában nagy szerepe van több magyar tenyésztőnek, a Magyar Csincsillatenyésztők Országos Szövetségének, amely tagja a MÁSZ-nak. A tenyészállatokról tenyésztési naplót vezetnek, a regisztrált adatokból generációkra visszamenőleg követni lehet a leendő tenyészállatok értékmérő tulajdonságait. Ez biztosítja a jó minőségű prémek előállítását. A Magyar Csincsillatenyésztők Országos Szövetsége tagja az európai prémtenyésztési szövetség (EFBA) csincsilla bizottságának is, amelynek keretein belül az európai tenyésztők összehangolták és lefektették a csincsillák tenyésztésének alapvető feltételeit és állatjóléti követelményeit, amelyek egyébként messze túlmutatnak az Európai Unió ajánlásain. Az elmúlt évtizedekben komoly fejlődésen ment keresztül hazánkban az ágazat. Magyarország jelenleg vezető szerepet tölt be a prém­forgalmazásban, és a csincsillatenyésztő országok között szintén az elsők között jegyzik.

Fő piacaink Olaszország, Franciaország, Orosz­ország, Kína, Törökország és az Egyesült Államok. Sajnos a pandémia miatt a csincsillatenyésztők száma az elmúlt két évben lecsökkent. Reméljük, a járvány elmúltával, a kereslet növekedésével újra visszatérnek a tenyésztéshez.

Pár évtizede világszerte súlyos támadások érték a prémesállat-tenyésztést. Nyugvópontra jutott ez a helyzet? Öntenek még le vörös festékkel bundákat?

– Nincs már vörös festékkel leöntés, farmokba való betörés, az állatok szabadon engedése – ez magántulajdon elleni bűntett megfelelő jogkövetkezményekkel, de van helyette más… Az utóbbi évtizedekben az állatvédő szervezetek tevékenysége és befolyása a közösségi médiát kihasználva felerősödött. A médiában terjesztett erőszakos propagandájukkal, sokszor manipulált képeikkel próbálják befolyásolni a közönséget, ezzel minél több támogatót és adakozót szerezve. Menhelyet nem működtetnek, például a PETA (Peope for Ethical Treatment of Animals) a „gondozásába” vett állatokat 48 órán belül elaltatja, ha nem talál nekik gazdát. A PETA, illetve európai társszervezeteik (Anima, Fur Free Alli­ence, Bont voor Dieren) az utóbbi időben Közép- és Kelet-Európát vették célba. Patronálásukkal és finanszírozásukkal jöttek létre a környező országokban is az állatvédő, illetve szőrmeellenes szervezetek, mint a Magyar Szőrmeellenes Liga.

De a nyugati tapasztalatok alapján már látszik, nem fognak megelégedni a szőrme elleni támadással, célba vesznek minden állattartó ágazatot néha olyan képtelen követeléssel, mint hogy a birkákat nem szabad nyírni, vagy a méhektől a mézet elvenni, mert az az állatok kizsákmányolása. Vagy, hogy csak egy hazai példát említsünk, a libák tollszedése vagy tömése, ami egy egész mezőgazdasági ágazatot tett padlóra, és hajszolt családapákat az öngyilkosságba.

Lássuk be, a prémesállat-tartásban is voltak korábban hibák. Például a nem kellően állatbarát technológiák alkalmazása, vagy éppen nem a fajok élettani igényeihez adaptált tartási feltételek. Van ezen a téren változás?

– Az állatvédelem nem egyenlő a szőrmeellenességgel!

Az állatok védelmével messzemenőkig egyetértünk, a gondjainkra bízott állatokat a jó gazda gondosságával kell gondozni, csak így számíthatunk jó minőségű prémekre.

Tudjuk, hogy minden állatfarmon előfordulhatnak beteg, sérült állatok, ezeket az állattartási szabály szerint el kell különíteni, és ha lehet, meg kell gyógyítani. Mindig vannak szerencselovagok, akik a gyors meggazdagodás reményében vágnak bele prémes állat tenyésztésébe, az ilyen esetekben előfordulhatnak anomáliák, de ezek hamar kiesnek a rostán, mert nem tudnak megfelelő minőségű prémet előállítani. Az állatvédők természetesen ezeket a tenyésztőket állítják pellengérre, mutatva a társadalom számára, hogy ez az általános helyzet az ágazatban. Az európai prémesállat-tenyésztési szövetség tagjai a tudományos alapon kidolgozott állatjóléti WelFur protokollt veszik alapul munkájukban. A protokoll betartását független, külső mezőgazdasági kontrollszervezet által képzett szakemberek végzik.

„Fur is green” – ez a jelmondat szerepel a honlapjukon. Mit takar a szlogen?

– Ez alatt azt értjük, hogy a valódi szőrme természetes, szerves anyag, hosszú évek használata után a szemétlerakóba kerülve biológiailag lebomlik, nem terheli Földünket, környezetünket, mint a sok, olajszármazékból tömegével előállított műszál, poliészter, poliakril, polietilén, poliamid és egyéb anyag, amelyek lebomlásához évszázadok kellenek, miközben mérgezik a Földet.

És ne feledkezzünk meg a csincsillák húsáról sem! Bár étkezési célú hasznosítása nem jellemző, húsukat állatmenhelyek, állatkertek hasznosítják, kutyagazdák is szívesen veszik kedvenceiknek.

Egy éve védjegyük is van. Milyen üzenetet hordoz ez a vásárlóik számára?

– A Nemzetközi Szőrmeszövetség egy, a Woolmark-hoz hasonló védjegyet, a Furmark-­ot dolgozott ki, amit egyes cégeknél már be is vezettek. Ennek lényege, hogy a készterméken, szőrmekabáton levő Furmark címke garantálja, hogy az adott termék az egész értékláncon (prémfarm, kikészítő, konfekcionáló) keresztül az állat- és emberjóléti paraméterek betartásával készült (https://www.sustainablefur.com/transparent/).

Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben fontos szemponttá vált a fenntarthatóság a gazdaságszervezés területén, és a divatipar egyre inkább a természetes anyagok felé fordul, meg vagyunk győződve róla, hogy a természetes, valódi szőrméknek – nercnek, rókának, csincsillaprémnek stb. – helye van a jövő divatiparában.