Back to top

Fókuszban a botanikus kertek

Háromévenként rendezik meg az EuroGard kongresszusát. Az Európa-szerte működő mintegy 800 botanikus kert májusi, immár kilencedik csúcsrendezvényére 250-300 szakembert várnak Budapestre.

Zsigmond Vince a gyűjteményes kertek sokrétű szerepére hívta föl a figyelmet
Zsigmond Vince a gyűjteményes kertek sokrétű szerepére hívta föl a figyelmet
A rangos esemény részleteiről a beporzók napjaként számon tartott március 10-én tájékoztatták a sajtót az az ELTE Füvészkertben. Zsigmond Vince, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének (Mabosz) elnöke elmondta, hogy a rendezvény a legnagyobb botanikus kerti világszervezet (Botanic Gardens Con­servation International, BGCI), valamint az Európai Botanikus Kertek Egyesülete (European Botanic Gardens Consortium) együttműködésében valósul meg.

Az európai botanikus kerti szakmai közösség első számú eseményének hazai megrendezésével a legelső magyar botanikus kert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkertjének 250 éves fennállása előtt is tisztelegni kívánnak.

Orlóci László, a Füvészkert igazgatója arra is emlékeztetett, hogy az 1771-ben alapított gyűjteményes kert idén bekerült a Magyar Értéktárba, így azon értékek egyike lett, amelyeket nemzeti szempontból meghatározó jelentőségűnek, hírnevünk öregbítőjének deklaráltak.

A Mabosz idén harmincéves. Fennállásának 25 éves évfordulóján, 2017-ben nagy sikerrel rendezte meg a közép- és kelet-európai botanikus kertek harmadik konferenciáját (EastCentGard III), amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy két évvel ezelőtt elnyerte a soron következő EuroGard kongresszus rendezési jogát.

A 2022. május 16–20. között tartandó kongresszus fő témái lesznek a korszakos kihívásokra (pl. klímaváltozás) adott válaszok és az ökoturisztikai, illetve kulturális területen működő társintézményekkel megvalósított együttműködések, példaértékű projektek is.

A gyűjteményes kertek egyszerre nyújtanak élményt és ismeretet, szépségük és gazdagságuk nemcsak örömforrás, de felbecsülhetetlen természeti értékeket őrző élő kincsestárak is,

hangsúlyozta Zsigmond Vince. A világjárvány miatt a szabadtéri lehetőségek, így a gyűjteményes kertek jelentősége felértékelődött a testi-lelki egészség megőrzésében. 2020-ban és 2021-ben az évek óta növekvő látogatói érdeklődés átlagosan 20%-kal emelkedett, több Mabosz-tag gyűjteményes kert százezernél is több látogatóval büszkélkedhetett. Sok ezer növényfaj ismerhető meg az arborétumokban és botanikus kertekben, köztük az idei év fája, a nagylevelű hárs 23, az év gyógynövénye, a cickafark pedig 26 tagkertben látható. Sokat elárul a kertek élővilágának gazdagságáról az is, hogy az év madara, a zöld küllő 24 gyűjteményes kertben figyelhető meg. Az év vadvirága, a védett agárkosbor májusi virágzásában 6 kertben gyönyörködhetnek majd a látogatók.

A kertek rengeteg programot is kínálnak.

Idén több mint húsz zöld, il­letve kulturális jeles napon szerveznek tematikus programokat: a Föld napján 17, a madarak és fák napján 22, a kutatók éjszakáján 14 intézmény várja külön programokkal is az érdeklődőket.

Látogatóknak és szakmai érdeklődőknek hiánypótló kiadványok megjelenését is gondozta a Mabosz
Látogatóknak és szakmai érdeklődőknek hiánypótló kiadványok megjelenését is gondozta a Mabosz
Emellett egyre több tagkert rendez nagy népszerűségnek örvendő egyedi eseményeket, mint amilyen például a Sakura-ünnep az ELTE Füvészkertben, a Szorgos Hangyák Napja a Szarvasi Arborétumban, a Kertművészeti Napok Fehérvárcsurgón, a Lótusznapok a Szegedi Füvészkertben, a Földi Javak Asztalunkon és a Kert a köbön elnevezésű események a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben, vagy a tobozszüret a Folly Arborétumban Badacsonyörsön. Nagyon népszerűek a szentjánosbogár-séták is.

Nemcsak a szövetség büszkélkedhet harmincéves működésével 2022-ben, de több tagkert is jubilál. 250 éves fennállását ünnepli az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti Füvészkertje, egyaránt 100 éves a Jeli Arborétum, a Soproni Egyetem élőnövény-gyűjteménye, és a Szegedi Füvészkert, 70 éves a Nemzeti Botanikus Kert Vácrátóton.

A Mabosz jelenleg ötven hazai tagintézményt tömörít, amelyek nem csupán természetvédelmi területek, de nagy részük történeti kertként műemléki oltalmat is élvez.

A tagkertek tudományos élőnövény-gyűjteményeket tartanak fenn, több mint félezer védett honos növényfajt őriznek, stratégiai jelentőségű génbankok, oktatási-környezeti nevelési szerepük pótolhatatlan, ökoturisztikai szerepük pedig kiemelkedő.

A tagintézmények éves összes látogatószáma megközelíti a hárommilliót, többségük belföldről érkezik.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/13 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Letaszították a trónról a border collie-t

Az intelligencia és a kognitív képességek felmérése céljából új vizsgálatot végeztek a kutyák körében. A vizsgálat nem teljes körű, mivel csak 13 fajta 1002 egyedén végezték el a teszteket. A kutatás tanulmányában leírtak szerint a híresen kimagaslóan magas intelligenciával rendelkező border collie csak második lett, az első helyet egy másik fajta nyerte el.

Kárpátaljai gazdákat támogat a FAO partnerség az Európai Unió finanszírozásában

Vidéki háztartások, mezőgazdasági kistermelők és mezőgazdasági kisvállalkozások részesülnek az Európai Unió (EU) által finanszírozott és az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megvalósított, 15,5 millió dolláros (5,58 milliárd Ft-os) projektből, amelynek célja a mezőgazdasági, halászati és erdészeti értékláncok erősítése, a háborús körülményekhez való igazodása.

Tudatos Vásárlók Családi nap – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok

Hazánkban is egyre népszerűbbek a közösségi gazdaságok, személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket.

A kávé és a vesebetegség közötti kapcsolat egy genetikai variánstól függhet

A Torontói Egyetem és a Padovai Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyakori kávéfogyasztás és a veseműködési zavarok közötti összefüggés egy közös genetikai variáción múlik.

10 kiváló élelmiszer a vérnyomás csökkentésére

A vérnyomás normális esetben a nap folyamán fokozatosan emelkedik és csökken, a krónikusan magas vérnyomás - más néven magas vérnyomás - növeli a szívbetegségek, a stroke és a vesebetegségek kockázatát. Annak érdekében, hogy csökkenstük ezeknek a kockázatát az alábbi élelmiszerek a segítségünkre lehetnek.

A lucerna mint fehérjeforrás

A Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Zrt. és a Debreceni Egyetem 2018-ban kezdett közös kutatást alternatív fehérjeforrások és fehérjetakarmányok előállítására, illetve azt lehetővé tévő újgenerációs technológia kidolgozására. Az öt éves a Protemill-projekt elindításáról, a tervekről és gazdaságossági számításról annak idején lapunk is beszámolt a „Veszteségből fehérjekoncentrátum” című cikkben.

A legnépszerűbb egyetemek között a MATE a keresztféléves felvételin

A keresztféléves felvételi eljárásban 251 fő nyert felvételt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képzéseire. A legnépszerűbb szak a növényorvosi mesterképzés volt, amelyen Gödöllőn, Budapesten és Keszthelyen összesen 52 fő kezdheti meg tanulmányait februártól.

Személyre szabott, egészséges kolbászokat fejlesztenek

Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel - jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön.

Kiemelten fontos hazánk vizes élőhelyeinek védelme

A vizes élőhelyek védelmének érdekében 1971. február 2-án Iránban írták alá a Ramsari Egyezményt, hazánk 1979-es csatlakozása óta már az ország 2,6 %-a, 29 vizes élőhely, több mint 240 ezer hektáron képezi részét - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából, Dömsödön.

Három perc alatt fel lehet tölteni hígtrágyával

Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat kapott az AgroMashexpón a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. HFW 25 000 centrifugálszivattyús tartálykocsi GUG 45 grúberes hígtrágya-injektálóval. A Fliegl most is bebizonyította, nemcsak gyártó, hanem fejlesztő vállalat is.