Azt próbáltam megtudni, milyen stratégiát követ egy nagy agrárvállalat ebben a bizonytalan időben.
Egy éve halt meg édesapjuk, a felvidéki agrárium legendás személyisége, id. Nagy László. Ötvenkét éven keresztül vezette a csallóközaranyosi szövetkezetet, ami az egyik leghosszabb idő, amit valaha is egy szövetkezet élén töltött valaki az országban.
Sok felvidéki agrárvállalkozást érint a generációváltás. Édesapjuk haláláig dolgozott, 82 évesen hunyt el. A fiúk nem is akarták, hogy átadja a gyeplőt, hogy leadja a munkát, hiszen szerettek édesapjukkal dolgozni.
Beszélgetésünket egy személyes kérdéssel indítom: miképp vezette rá a két fiút, Zsoltot és Lászlót, hogy beletanuljanak a szakmába, hogy majd át tudják venni a vállalkozást?
Zsolt elmondja, hogy édesapjuk mindig is példakép volt számukra. Természetesen nagyon szerette volna, ha folytatják munkáját. Zsolt egyébként majdnem húsz évig Ausztráliában élt, és a család attól tartott, hogy ott is marad. Abban, hogy végül hazaköltözött, nagy szerepet játszott családközpontúsága és apja példája. Elárulja, apja egyszerre volt mentora, tanácsadója és a legjobb barátja, majd később az üzlettársa.
Mindketten agrárközgazdászként végeztek, Zsolt a nyitrai agráregyetemen, illetve a Sydney-i egyetemen is bővítette tudását, míg László Magyarországon, Óváron diplomázott.
Elsősorban gabonaféléket és olajos növényeket, illetve speciális növényként mákot termelnek. A piaci helyzetnek megfelelően próbálják diverzifikálni a növények skáláját. A döntésben nagy szerepe van az adott termény haszontermelő képességének.
Zsolt szerint sokan azt gondolják, hogy az állami támogatások miatt az agrárvállalkozások védettek, mint az állami cégek, pedig a mezőgazdasági vállalkozásoknak is egyértelműen a profitképzésre kell összpontosítaniuk.
Az állattenyésztésből már régebben megszüntették a tehenészetet, mert folyamatosan pirosban voltak a számai. A sertéstenyésztést 5 éve adták fel, egyrészt, mert komolyabb befektetést igényelt volna a folytatása, másrészt a sertéspiac kiszámíthatatlansága miatt egyáltalán nem volt biztos a befektetés megtérülése. Nem csak a piac kiszámíthatatlansága gond, már a munkaerőhiány is érzékelhető. A fiatalok nem szívesen helyezkednek el az állattenyésztésben.
A tehenészet viszont keményebb dió. Ha a sertéstenyésztést ki lehetne hozni nullára, annál még elviselnék az ingadozásokat. Hiszen az sem elhanyagolható szempont, hogy munkát adjanak a helyieknek, erősítsék a lokális gazdaságot, illetve lenne szerves trágyájuk a talaj tápanyag-visszapótlására.
Jelenleg azt vizsgálják, hogy termelésük egy részében áttérjenek-e biogazdálkodásra, ami egyben az állattenyésztésnek is új esélyt adna. Természetesen ezt a döntésüket is a profitabilitás határozza meg, de azonkívül benne van a környezet védelme és az egészséges termékek iránti tisztelet – ami általában minden mezőgazdászra jellemző.
Egyetértünk benne, hogy rendkívüli időket éltünk és élünk meg.
Zsolt elmondja, hogy egy évvel ezelőtt ilyen folyamatokra senki sem számíthatott, a háborús konfliktus is szinte napok alatt robbant ki. Viszont ők – az évek óta alkalmazott hosszú távú stratégiának megfelelően – termésük egy részét lekötötték, de egy részét szabadon hagyták. Zsolt úgy fogalmaz, hogy édesapjuk stratégiáját folytatják. Ő általában ráérzett a folyamatokra, de mindig elmondta, hogy minden év más és más. A jelenlegi időszak extrém módon eltér a korábbiaktól, soha nem látott magasságokban van a termények ára, némelyiké eléri a tonnánkénti 800–900 eurót.
Emellett viszont a bejövő költségek is megemelkedtek, és némelyik jóval nagyobb mértékben, mint ahogy a végtermékek ára emelkedett. Zsolt szerint összesítve még nem érte el azt az arányt a költségek emelkedése, amennyivel a termények ára emelkedett, bár vannak kiugró tételek, például a műtrágya. A haszonkulcs kicsit nőtt – de ez nem jelenti azt, hogy idővel ne hoznák be a költségek.
Agrárvállalkozásoknál nem szokványos stratégiát alkalmaznak. Előre gondolkodva sikerült bevásárolniuk, raktározniuk vagy lekötniük a költségeket meghatározó tételek nagy részét. Ahogy mondja, a bankban úgysem kamatozott volna a pénzük, így amit lehetett, megvásároltak előre, az árak emelkedésére számítva. Az energia (a gáz és az áram) árát és mennyiségét még a tavaly nyári áremelkedések előtt lekötötték két évre. Ez fontos a gabonaszárító üzemeltetésénél. Üzemanyagból egy évben 0,5 millió liter is elfogy náluk, ezért próbálják szerződésben előre lekötni az árát. A műtrágyát is előre megvásárolták.
Számítottak rá, hogy a termények és az energiahordozók árának az emelkedése törvényszerűen emeli a bemenő költségek árát. Ezt megfejelte a háború, ami olyan országok között zajlik, amelyek mind műtrágyából, mind gabonából jelentős exportőrök.
A termények ára nem egyformán emelkedik. Rákérdezek arra, hogy ez mennyiben befolyásolja a vetési terveiket, hiszen sok kisebb gazdaság most a napraforgó vetésterületét növeli, látva a majdnem 1000 eurós napraforgóárakat. Zsolt elmondja, hogy a vetési terven már nem változtatnak. Esetleg úgy döntenek, hogy nem vetnek nagy olajtartalmú napraforgót, mert az erre ösztönző árkülönbség eltűnt. Azért sem változtatnak, mert a vetőmagokat már megvásárolták, és a vetésforgóba nem szeretnének belenyúlni.
Az árpapiac is érdekesen alakulhat, mivel Ukrajna az egyik legnagyobb exportőr a világon. Kérdés, hogy most, háború idején mennyit tudtak elvetni belőle. Szlovákiában évekre visszamenően hiány van árpából. Mivel az ógyallai sörgyár közel van Csallóközaranyoshoz, a sörárpát többnyire oda szállítják. Érdekességképp megemlíti, hogy most adtak el takarmányárpát, és többet fizettek érte, mint a lekötött sörárpáért.
A szárítójuk lassan negyedszázados, ami a vállalat szükségleteit lefedi. Ennek ellenére szeretnék növelni a kapacitását, mivel a jelenlegi körülmények között pár héttel hosszabb lesz a betakarítás. Ezt már tavaly megérezték, mert amikor a mák nem sikerült, ki kellett szántani, és a helyére kukoricát vetettek.
Az ukrán háború kirobbanása jelentősen befolyásolja a piacokat, és a vetés várható kiesése szerinte az eddiginél is jobban megmozgatja az árakat. Még a háború gyors befejezése esetén sem számol az árak csökkenésével. Megjegyzi, hogy a járvány előtt még lehetett kalkulálni, de most minden kiszámíthatatlanná vált, ezért a biztonságot helyezik előtérbe.
Felvetem az országok önellátásának a kérdését. Erre Zsolt azt válaszolja, hogy az agrárium nem állami vállalatokból áll, hanem nyereségorientált cégekből, amelyek azt termelik, ami a legjövedelmezőbb. Szlovákiában komoly bírálatok övezik a repce nagy arányát a vetésterületben – csakhogy valamiért mégiscsak megéri termelni. Ő úgy ítéli meg, hogy a világpiac annyira össze van kapcsolva, hogy nincs sok értelme az államok élelmiszer-önellátásáról beszélni.
Lehetőséget látnak abban is, hogy a műtrágyázás helyett alternatívákat keressenek. Persze, ez is kemény dió, hiszen a komposztok alacsony hatóanyagtartalma miatt jóval nagyobb mennyiséget kell kijuttatni, és ennek jóval nagyobb a költsége. Igaz ugyanakkor, hogy bár nehéz számszerűsíteni, de hosszabb távon a szerves anyagok kijuttatása javítja a talaj struktúráját és mikrobiológiai életét, továbbá a talajok vízmegtartó képességét is segítheti. Márpedig a száraz tavasz Csallóközben is sok gondot okoz a gazdáknak.
A hallottak alapján Aranyoson bizakodva néznek az idei év elé. „Mindig úgy kell” – mondja Zsolt, hozzátéve, hogy a mezőgazdász mindig sír, de rájuk ez sem jellemző. Felvetem, hogy bizonyosan hosszú évek munkájának eredménye, hogy olyan tőkeerősek, hogy képesek előre vásárolni. Szlovákiában az a szokványos, hogy a gazdák a kereskedővel előfinanszíroztatják az éves termelésüket, és emiatt a haszon jelentős részéről le kell mondaniuk. Zsolt elmondja, édesapjuktól azt tanulták, hogy a hasznot vissza kell forgatni a termelésbe. A luxuscikk, az új autó az utolsó a sorban, amire költeni kell. Ők, ha vesznek is egy autót – vagy akár traktort –, abból az utolsó cseppig mindent ki kell csikarni.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |