0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egy sikeres agrárvállalkozás stratégiája bizonytalan időkre

Csallóközaranyoson beszélgettem Nagy Zsolttal, aki testvérével, Lászlóval vezeti Szlovákia egyik legjobban működő agrárvállalkozását. Vállalatukat, minden ágazatot figyelembe véve, az ötven legnyereségesebb cég közé sorolják. A helyi szövetkezetből alakult ki a cégcsoport, ami szlovákiai viszonylatban óriási, hiszen 6 ezer hektáron folytat mezőgazdasági termelést.

Azt próbáltam megtudni, milyen stratégiát követ egy nagy agrárvállalat ebben a bizonytalan időben.

Egy éve halt meg édesapjuk, a felvidéki agrárium legendás személyisége, id. Nagy László. Ötvenkét éven keresztül vezette a csallóközaranyosi szövetkezetet, ami az egyik leghosszabb idő, amit valaha is egy szövetkezet élén töltött valaki az országban.

Sok felvidéki agrárvállalkozást érint a generációváltás. Édesapjuk haláláig dolgozott, 82 évesen hunyt el. A fiúk nem is akarták, hogy átadja a gyeplőt, hogy leadja a munkát, hiszen szerettek édesapjukkal dolgozni.

Beszélgetésünket egy személyes kérdéssel indítom: miképp vezette rá a két fiút, Zsoltot és Lászlót, hogy beletanuljanak a szakmába, hogy majd át tudják venni a vállalkozást?

Zsolt elmondja, hogy édesapjuk mindig is példakép volt számukra. Természetesen nagyon szerette volna, ha folytatják munkáját. Zsolt egyébként majdnem húsz évig Ausztráliában élt, és a család attól tartott, hogy ott is marad. Abban, hogy végül hazaköltözött, nagy szerepet játszott családközpontúsága és apja példája. Elárulja, apja egyszerre volt mentora, tanácsadója és a legjobb barátja, majd később az üzlettársa.

A feladatokat megosztják. László inkább a termelést irányítja, Zsolt pedig a vállalkozás gazdasági részét viszi.

Mindketten agrárközgazdászként végeztek, Zsolt a nyitrai agráregyetemen, illetve a Sydney-i egyetemen is bővítette tudását, míg László Magyarországon, Óváron diplomázott.

Elsősorban gabonaféléket és olajos növényeket, illetve speciális növényként mákot termelnek. A piaci helyzetnek megfelelően próbálják diverzifikálni a növények skáláját. A döntésben nagy szerepe van az adott termény haszontermelő képességének.

Zsolt szerint sokan azt gondolják, hogy az állami támogatások miatt az agrárvállalkozások védettek, mint az állami cégek, pedig a mezőgazdasági vállalkozásoknak is egyértelműen a profitképzésre kell összpontosítaniuk.

Az állattenyésztésből már régebben megszüntették a tehenészetet, mert folyamatosan pirosban voltak a számai. A sertéstenyésztést 5 éve adták fel, egyrészt, mert komolyabb befektetést igényelt volna a folytatása, másrészt a sertéspiac kiszámíthatatlansága miatt egyáltalán nem volt biztos a befektetés megtérülése. Nem csak a piac kiszámíthatatlansága gond, már a munkaerőhiány is érzékelhető. A fiatalok nem szívesen helyezkednek el az állattenyésztésben.

A sertéstenyésztési technológiát és az istállókat azért megtartották, jobb időkben reménykedve. Szinte pillanatok alatt vissza tudnák állítani a termelést.

A tehenészet viszont keményebb dió. Ha a sertéstenyésztést ki lehetne hozni nullára, annál még elviselnék az ingadozásokat. Hiszen az sem elhanyagolható szempont, hogy munkát adjanak a helyieknek, erősítsék a lokális gazdaságot, illetve lenne szerves trágyájuk a talaj tápanyag-visszapótlására.

Jelenleg azt vizsgálják, hogy termelésük egy részében áttérjenek-e biogazdálkodásra, ami egyben az állattenyésztésnek is új esélyt adna. Természetesen ezt a döntésüket is a profitabilitás határozza meg, de azonkívül benne van a környezet védelme és az egészséges termékek iránti tisztelet – ami általában minden mezőgazdászra jellemző.

Egyetértünk benne, hogy rendkívüli időket éltünk és élünk meg.

A tavalyi év a termés szempontjából elfogadható volt, az árak, a bevételek szempontjából talán még jobb is. Aki tudta raktározni, vagy még mindig raktáron tartja a termése egy részét, az nagyot szakíthatott, mind a december eleji, mind az ukrán válság okozta árugrásokon.

Zsolt elmondja, hogy egy évvel ezelőtt ilyen folyamatokra senki sem számíthatott, a háborús konfliktus is szinte napok alatt robbant ki. Viszont ők – az évek óta alkalmazott hosszú távú stratégiának megfelelően – termésük egy részét lekötötték, de egy részét szabadon hagyták. Zsolt úgy fogalmaz, hogy édesapjuk stratégiáját folytatják. Ő általában ráérzett a folyamatokra, de mindig elmondta, hogy minden év más és más. A jelenlegi időszak extrém módon eltér a korábbiaktól, soha nem látott magasságokban van a termények ára, némelyiké eléri a tonnánkénti 800–900 eurót.

Emellett viszont a bejövő költségek is megemelkedtek, és némelyik jóval nagyobb mértékben, mint ahogy a végtermékek ára emelkedett. Zsolt szerint összesítve még nem érte el azt az arányt a költségek emelkedése, amennyivel a termények ára emelkedett, bár vannak kiugró tételek, például a műtrágya. A haszonkulcs kicsit nőtt – de ez nem jelenti azt, hogy idővel ne hoznák be a költségek.

Agrárvállalkozásoknál nem szokványos stratégiát alkalmaznak. Előre gondolkodva sikerült bevásárolniuk, raktározniuk vagy lekötniük a költségeket meghatározó tételek nagy részét. Ahogy mondja, a bankban úgysem kamatozott volna a pénzük, így amit lehetett, megvásároltak előre, az árak emelkedésére számítva. Az energia (a gáz és az áram) árát és mennyiségét még a tavaly nyári áremelkedések előtt lekötötték két évre. Ez fontos a gabonaszárító üzemeltetésénél. Üzemanyagból egy évben 0,5 millió liter is elfogy náluk, ezért próbálják szerződésben előre lekötni az árát. A műtrágyát is előre megvásárolták.

Mivel különböző kereskedőknek bérben raktároznak, látták, hogy a kereskedők igyekeznek időben bevásárolni műtrágyából. Folyamatosan figyelik a piacot, és ha megfelelőnek tartják az árat, akár még most is vásárolnak.

Számítottak rá, hogy a termények és az energiahordozók árának az emelkedése törvényszerűen emeli a bemenő költségek árát. Ezt megfejelte a háború, ami olyan országok között zajlik, amelyek mind műtrágyából, mind gabonából jelentős exportőrök.

A termények ára nem egyformán emelkedik. Rákérdezek arra, hogy ez mennyiben befolyásolja a vetési terveiket, hiszen sok kisebb gazdaság most a napraforgó vetésterületét növeli, látva a majdnem 1000 eurós napraforgóárakat. Zsolt elmondja, hogy a vetési terven már nem változtatnak. Esetleg úgy döntenek, hogy nem vetnek nagy olajtartalmú napraforgót, mert az erre ösztönző árkülönbség eltűnt. Azért sem változtatnak, mert a vetőmagokat már megvásárolták, és a vetésforgóba nem szeretnének belenyúlni.

Az árpapiac is érdekesen alakulhat, mivel Ukrajna az egyik legnagyobb exportőr a világon. Kérdés, hogy most, háború idején mennyit tudtak elvetni belőle. Szlovákiában évekre visszamenően hiány van árpából. Mivel az ógyallai sörgyár közel van Csallóközaranyoshoz, a sörárpát többnyire oda szállítják. Érdekességképp megemlíti, hogy most adtak el takarmányárpát, és többet fizettek érte, mint a lekötött sörárpáért.

Ezek a folyamatok szinte megkövetelik az aranyosiaktól, hogy felújítsák a gabonatisztítót és -szárítót, és hogy nö­veljék a raktárka­pacitásukat.

A szá­rí­tójuk lassan negyedszázados, ami a vállalat szükségleteit lefedi. Ennek ellenére szeretnék növelni a kapacitását, mivel a jelenlegi körülmények között pár héttel hosszabb lesz a betakarítás. Ezt már tavaly megérezték, mert amikor a mák nem sikerült, ki kellett szántani, és a helyére kukoricát vetettek.

Az ukrán háború kirobbanása jelentősen befolyásolja a piacokat, és a vetés várható kiesése szerinte az eddiginél is jobban megmozgatja az árakat. Még a háború gyors befejezése esetén sem számol az árak csökkenésével. Megjegyzi, hogy a járvány előtt még lehetett kalkulálni, de most minden kiszámíthatatlanná vált, ezért a biztonságot helyezik előtérbe.

Felvetem az országok önellátásának a kérdését. Erre Zsolt azt válaszolja, hogy az agrárium nem állami vállalatokból áll, hanem nyereségorientált cégekből, amelyek azt termelik, ami a legjövedelmezőbb. Szlovákiában komoly bírálatok övezik a repce nagy arányát a vetésterületben – csakhogy valamiért mégiscsak megéri termelni. Ő úgy ítéli meg, hogy a világpiac annyira össze van kapcsolva, hogy nincs sok értelme az államok élelmiszer-önellátásáról beszélni.

A szlovák állam fejlesztené a zöldségtermesztést, de amíg nincs feldolgozóipar, ami fizetőképes árat adna a zöldségekért, addig nehéz lesz elindítani.

Lehetőséget látnak abban is, hogy a műtrágyázás helyett alternatívákat keressenek. Persze, ez is kemény dió, hiszen a komposztok alacsony hatóanyagtartalma miatt jóval nagyobb mennyiséget kell kijuttatni, és ennek jóval nagyobb a költsége. Igaz ugyanakkor, hogy bár nehéz számszerűsíteni, de hosszabb távon a szerves anyagok kijuttatása javítja a talaj struktúráját és mikrobiológiai életét, továbbá a talajok vízmegtartó képességét is segítheti. Márpedig a száraz tavasz Csallóközben is sok gondot okoz a gazdáknak.

A hallottak alapján Aranyoson bizakodva néznek az idei év elé. „Mindig úgy kell” – mondja Zsolt, hozzátéve, hogy a mezőgazdász mindig sír, de rájuk ez sem jellemző. Felvetem, hogy bizonyosan hosszú évek munkájának eredménye, hogy olyan tőkeerősek, hogy képesek előre vásárolni. Szlovákiában az a szokványos, hogy a gazdák a kereskedővel előfinanszíroztatják az éves termelésüket, és emiatt a haszon jelentős részéről le kell mondaniuk. Zsolt elmondja, édesapjuktól azt tanulták, hogy a hasznot vissza kell forgatni a termelésbe. A luxuscikk, az új autó az utolsó a sorban, amire költeni kell. Ők, ha vesznek is egy autót – vagy akár traktort –, abból az utolsó cseppig mindent ki kell csikarni.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság