Back to top

Inkább mezőgépbe fektessen, mint aranyba!

A tavalyi év folyamán már előrevetítettük, hogy a pandémia egyik következménye lehet a mezőgazdasági gépek hosszabbtávú áremelkedése.

Sajnos a jelenlegi ukrajnai helyzet a korábbi nehézségeket tovább rontotta. A MEGFOSZ tagvállalataitól több visszajelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy nemcsak a gépek esetében, hanem az alkatrészellátás területén is jelentős problémák adódtak.

Több tagunk jelezte, hogy a gazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulása érinti magát a gépgyártást, ezáltal a szállítást, illetve az alkatrész utánpótlást is.

Fontos kiemelni, hogy a probléma kettőshatású, hiszen szoros a két terület között a kapcsolat, a szállítási idők hosszabbodtak, illetve a gépek és az alkatrészek árai folyamatosan emelkednek.

Mivel az alapanyaghiány már tavaly óta probléma, vélhetően ennek köszönhető, hogy az alkatrészekre várni kell, s ez kihat a gépgyártásra is. Kiemelten érintettek az acélalapanyagú termékek, hiszen az acél ára már tavaly több, mint 50%-al nőtt, nagyon nagy gondot jelent a chip hiány, ami a mai modern, digitális mezőgazdasági gépek alapját jelenti, s ez hatással van az elektronikai alkatrészek árára is.

Egy német alapanyag behozatali elemzésből jól látható, hogy korábban közel 700 millió tonna fém alapanyag jött be Oroszországból és 100 millió tonna Ukrajnából az európai piacokra. Ez a jelenlegi helyzetben teljesen megállt! Van még alapanyag a gyártó cégeknél, de előbb utóbb nagyobb hiányok lehetnek, nem tudják pótolni ezt a giga mennyiséget.

És ehhez társul még a humán erőforrás bérigényének emelkedése is a növekvő élelmiszer árak miatt.

Felmérésünkből az látszik, hogy a szállítási határidők az egy-két hetes csúszásoktól az akár 12 hónapos időtartamig is kitolódnak mind az alkatrészek, mind a gépszállítások esetében. Ez nagyon megnehezíti mind a gépforgalmazók, mind a gazdák helyzetét, hiszen nem tudják pontosan mikor kaphatják meg a már esetlegesen megrendelt gépet.

A szezon már elindult, a tavalyi év folyamán nyertes pályázatokkal sok termelő juthatott mezőgazdasági géphez, fejlesztésekhez. A fentiek következtében azonban nagyon nehéz tervezni, ütemezni.

A kérdőív azt is megmutatta, hogy az alkatrészellátás területén folyamatos áremelkedés tapasztalható, a 3 %-tól egészen akár az 50 %-ig. Előfordul olyan, hogy visszamenőleges áremelést, illetve heti árlistákat alkalmaznak a gyártók. Több forgalmazó is jelezte, hogy szinte csak annak az alkatrésznek az ára tekinthető fixnek, amelyik már beérkezett.

A gépek esetében ez még nagyobb gondot jelent. A beruházásoknál nagyon előre kell gondolkodni, a gépeknél az áremelések a 3 %-tól akár a 100 %-ig is terjedhetnek, legyen szó erő-, vagy munkagépről! Ez kiszámíthatatlan és bizonytalan helyzetet eredményez, nehéz helyzetben vannak a gyártók, forgalmazók és így a termelők is. Sok esetben a forgalmazók árat sem tudnak mondani azokra a gépekre, amelyeket az év második felében, vagy jövőre kellene leszállítani.

Nem érdemes azonban várni a gépbeszerzésekkel, mivel az áremelkedés hosszútávon fennmarad. A már megrendelt gépeket is érdemes kivárni, nem tanácsos visszamondani, mert későbbi rendelés esetén még bizonytalanabb szállítási határidők és magasabb árak várhatóak.

Egyes elemzések szerint a pandémia és a háború negatív gazdasági hatásai csak 2024/25 körül fognak lecsengeni.

A gépforgalmazók országos szövetsége és annak tagjai természetesen mindent meg fognak tenni, hogy a hazai mezőgazdasági termelés és élelmiszer-ellátás folyamatos legyen. A termelők versenyképességét és munkájuk zavartalan működését a korszerű eszközök és gépek segítségével, valamint a megfelelő alkatrész utánpótlással és szervizeléssel szeretnénk fenntartani.

Forrás: 
MEGFOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jubileumi CLAAS XERION-kiadás

A XERION traktor 25 évvel ezelőtti piacra dobásával a CLAAS új mércét állított fel a nagyteljesítményű erőgépek sokoldalúsága terén. A jeles évfordulót a traktor különleges, limitált kiadásával ünnepli a gyártó.

Az év magyar mezőgépe 2022

A hazai mezőgazdaságigép-gyártás fejlesztési eredményeinek megbecsülése és a korszerű hazai gyártmányok iránti bizalom növelése érdekében a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a kiadónk 2012-ben megalapította „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat. Idén olyan magas színvonalú volt a hazai mezőgépgyártás, hogy a zsűri három gépet is díjazott.

Folyamatos innováció és kifogástalan minőség - a Bábolnai Gazdanapokon

Sokszorosan tesztelt és bevált, kimagasló minőségű talajmegmunkáló gépeivel érkezik a Bábolnai Gazdanapokra Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező cége, a KÜHNE szeptember 8-10-én. Eddig még egyetlen alkalommal sem maradtak le a kiállításról.

Együtt fejlődnek a piaci elvárásokkal – Optimális gépek a Bábolnai Gazdanapokon

A békési Optigép Gépgyártó és Kereskedelmi Kft. az OptiCorn kukorica- és a NAS, illetve PSM napraforgó-, valamint cirokbetakarító adapterekkel az európai piaci részesedés többségét birtokolja.

Gépek szenvedéllyel - a Bábolnai Gazdanapokon

Egy tehetséges magyar gépészmérnök egyéni vállalkozásából néhány év alatt vált az ország egyik leginnovatívabb mezőgazdasági gépgyártó üzemévé. A tiszakécskei NorAn Technologies mára sikerrel veszi fel a versenyt a nyugatról érkező legkorszerűbb mezőgépekkel.

Tápanyag-utánpótlás és talajzárás: válasz a kihívásokra a Bábolnai Gazdanapokon

Nagy hangsúlyt fektet a gazdák aktuális kihívásaira és az ezekhez kapcsolódó fejlesztésekre a Fliegl Abda Kft. az idei Bábolnai Gazdanapokon, ahol a fókuszt a termőföldek tápanyag-utánpótlására, azon beül is a hígtrágya-kijuttatására helyezik, amely az emelkedő műtrágyaárak miatt értékelődött fel.

Az egymilliomodik Massey Ferguson traktor

Az AGCO Corporation birtokában lévő Massey Fer­gu­son trak­tor­gyártó idén 175 éves.

Ukrán traktorok távblokkolása: biztonsági aggályok

Az Ukrajna orosz lerohanásáról szóló jelentések között felröppent a hír, miszerint ismeretlen ukrán hazafiak távirányítással tették működésképtelenné az oroszok által megszállt Melitopolból a katonák által ellopott traktorokat. A traktorokat az Agrotek-Invest nevű forgalmazó telephelyéről, a John Deere meghatalmazott viszonteladójától rabolták el.

Jó évet zárt az olasz mezőgépipar

Tavaly kifejezetten jó éve volt az olasz mezőgépgyártásnak – Alessandro Malovolti, az UNACOMA (Olasz Mezőgépgyártók Szövetsége) elnökének tájékoztatóása szerint. Az ágazat 13,7 Mrd euró értékben állított elő mezőgazdasági gépeket, az összeg 2,2 Mrd euróval haladta meg az előző évit, ami 19 százalékos növekedéssel ért fel.

Ismeretek, együttműködés, innováció

Ezek az idei Szántóföldi Napok és Agrárgépshow hívószavai Mezőfalván június 1-jén és 2-án. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén hatodik alkalommal szervezte meg a nagyszabású szabadtéri bemutatót a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének közreműködésével. A rendezvény több mint 40 hektáros területen várja az agrárszakembereket, -diákokat és mindenkit, akit érdekelnek a mezőgazdasággal kapcsolatos technikai, technológiai és szakmai újdonságok.