0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Erdőre hangolt sorsok

Kevesen dicsekedhetnek nemesi felmenőkkel, de annál többen mondhatják el magukról, hogy a falusi parasztság leszármazottai. A közelmúlt évszázadaiban éltek dédszüleink, ükszüleink, akik nehéz, kétkezi munkával keresték meg a család mindennapi kenyerét. A helyi körülményekhez igazodva, a hegyvidék embere az erdővel ápolt szoros kapcsolatot, benne talált munkát, megélhetést.

A természetben fellelt nyersanyagokkal összefonódtak helyi mesterségek, emléküket hűen őrzi a Szilvásváradi Szabadtéri Erdészeti Erdei Múzeum.

Az EGERERDŐ Zrt. jogelődjének egykori vezérigazgatója, dr. Kovács Jenő nevéhez fűződő tanösvény bemutatja a fákban megőrzött emlékmorzsákat, az erdei munkások mindennapjait, verejtékes munkájukat és annak gyümölcsét.

Ha a fák beszélni tudnának

A fák belső szerkezete a múltról árulkodik. A kivágott fa keresztmetszetén látható évgyűrűszerkezet minden sávja az adott évről regél. Általában, ha keskeny a pászta, szűk idők jártak, míg ha széles az évgyűrű, a Jóisten bőséges csapadékkal, tápanyaggal, napsütéssel áldotta meg az erdőt. A közelmúltban kivágott fák korongjai mellett évmilliós emlékekre is bukkanhatunk az ösvényen haladva.

A Bükkalján történt különleges földtörténeti eseményeknek köszönhető, hogy évmilliókig megmaradt egyes fák belső szerkezete.

A Szilvásvárad közelében lévő Mikófalván elkovásodott fatörzsekre bukkantak a kutatók. A miocén kori, kb. 12 millió éves őskövületen még kivehetők az évgyűrűk, mely a Kárpát-medencében gyakori heves vulkáni kitöréseknek és kovasavas hőforrásoknak köszönheti megmaradását. A megkövesedett famatuzsálemek egy darabja az egri vár mellett, az erdei múzeumban is látható.

Emberek az erdőben

A Bükk és a Mátra falvaiban élő szegényparasztság mezőgazdasági idénymunkával, az úgynevezett summássággal és erdei favágással, gyűjtögetéssel kereste meg a mindennapi betevőt.

A nyári idénymunkára az életerős fiatalok márciustól novemberig elhagyták falujukat, hogy alföldi vagy dunántúli nagybirtokokon, az ültetéstől az aratásig summásként dolgozhassanak embertelen körülmények között.

Hazaérve a férfiak és a fiatal fiúk ölfavágóként folytatták a kenyérkeresést az erdőn, csak ritkán jártak haza családjukhoz. Fő munkájuk a fakivágás volt, melyhez kezdetben kézi eszközöket, fejszéket használtak, majd Mária Terézia javaslatára elterjedt a kétemberes fűrész, 1950-től pedig a motoros fűrész. A múzeum ösvénye mellett fa- és kőfalazatú kunyhóba tekinthet be a látogató, mely jól mutatja, hogy milyen egyszerű körülmények között éltek a favágók – köztük dédapám is –, hetekig, hónapokig hóban-fagyban. Fekhelyük avarderékalj volt, középen tűz, mely befűtötte az egyszerű hajlékot a fagyos téli napokon. Ételt maguknak főztek a tarisznyájukba készített szalonnából, babból és száraztésztából (laskából). Ha szerencséjük volt, egy-két jószág beleesett a vadbefogó verembe.

Szánkó, csúszda, vontatás

A fa kivágása után a faanyagot eleinte kézi erővel hordták ki a munkások az erdőből a gyűjtőhelyre, az úgynevezett rakodóra, majd szánkókat, méretesebb faanyagokhoz csúszdákat és állati erőt is használtak. A múzeumban a sokféle eszközből egy kétrudas gyalogszánkó és egy fa-, illetve egy fémcsúszda látható, melyet helyi erdész elődünk, Király Lajos fejlesztett ki. Az állatok közül lovak vagy ökrök segítették az ölfavágók munkáját; a nehéz, vastagabb és hosszabb méretű faanyag közelítésében, majd szállításában kaptak kulcsszerepet.

A köves, sziklás erdei talajon az ökrök patkolására is szükség volt. A patkolókalodát is bemutatjuk a múzeumban, ahol az ökör párosujjú patájára felkerült a félpatkó.

A gépesítés fejlődésével különböző vonszoló berendezések és csörlős traktorok dolgoztak az erdőn, melyek közül a gyerekek kedvence a kiállított piros DFU törzscsuklós traktor, a mai LKT elődje.

A rakodóról tovább kellett szállítani a fát feldolgozásra, vagy az otthonokba tűzifának. Eleinte a kézi, a háti és a szekeres szállítás volt a jellemző. Később az ipari fejlődés és a háborúk utáni hatalmas faigény nagy szállítási kapacitást kívánt, így megépültek a kisvasúti pályák, amik idővel az egész Bükköt behálózták. A lóvontatású vonatot (lórét, mely a gyűjtemény kiállítási tárgyai között is szerepel) aztán felváltották a gőzmozdonyos szerelvények. Az 1950-es évektől pedig elindult az erdőt feltáró úthálózat kiépítése és a négykerekű teherforgalom.

Hamuzsír, kovácsolt vas

A mai turistaparadicsomnak számító Szalajka-völgy a 18-19. században virágzó iparvidék volt. Az erdő együttesen adta a nyersanyagokat a hamuzsírfőzéshez, az üveggyártáshoz, a vasgyártáshoz, a szén- és mészégetéshez.

A Szalajka-völgy neve is valószínűleg egy elfeledett mesterséggel, konkrétan a hamuzsírfőzéssel és az üveggyártással függ össze. A hamuzsír latin neve sal alcali, mely magyarosítva Szalajka. Ezen ok miatt a hamuzsírfőző, erdős vidékeken gyakori elnevezés a Szalajka.

Szilvásvárad neve a vasgyártással függ össze. Az 1770-es évek ipari fejlesztésének köszönhetően négy vasgyár létesült Magyarországon, az egyik Szilvásváradon. A Fátyol Vendégház alatti tisztáson épült meg a vashámor, majd a vasolvasztó massa, ahol nagyon jó minőségű szilíciumban gazdag nyersvasat (szilvas) dolgoztak fel, és öntvényeket, kovácsolt vasat gyártottak. A letűnt vasgyártás egyik tárgyi emléke látható a múzeum bemutató vashámorában, ezzel a felirattal: Tilalmas a halászat ebatta! 11.MAJ.1834. CNK.

Gyerekekre hangolva

A 2012-es múzeumi felújítás során az erdészettörténeti gyűjtemény előterébe egy interaktív tanösvényt hozott létre az erdőgazdaság Antal József erdőmérnök vezetésével.

A gyerekeket szárnyfesztávolság-mérő, faxilofon, mezítlábas tanösvény várja, és ha elfáradnak, megpihenhetnek a hűs filagória alatt.

Az elmúlt évek változásai beigazolták, hogy egyre több ember keresi fel az erdőt, felismerve a természettel és gyökereinkkel való összekapcsolódás értékét. Bízom benne, hogy minden magyar legalább egyszer eljut Szilvásváradra, ahol a Szabadtéri Múzeumban Vörösmarty szavai köszöntik a látogatót: „A természet örök könyvét forgatni ne szünjél: Benne az Istennek képe leírva vagyon.”

Vigh Ilona
EGERERDŐ Zrt.

Forrás: A Mi Erdőnk