Ezekre is választ kaptunk a Fiwi-Hűt Kft. vadhúsfeldolgozó üzemébe látogatva.
A külföldi tulajdon ellenére, teljes mértékben magyar vadból, magyar hentesekkel, minőségi magyar terméket hoznak létre.
A cég harmadik alkalommal kapta meg az IFS Food tanúsítványt, 2020-tól High Level szinten, ami garantálja az élelmiszer-biztonságot, és ezt az elismerést a vadfeldolgozó üzemek között elsőként tudhatja magáénak Magyarországon.
Tenyésztett vad felvásárlásával nem foglalkoznak, mert az üzem nem rendelkezik kábítótérrel. A kezdetekben mindössze 200 tonnát vásároltak fel, ami 2019-re már 2400 tonnára nőtt, jelenleg pedig az ASP és a koronavírus miatt kb. 1600 tonnánál állnak. A felvásárolt mennyiséget zömében feldolgozzák, kisebb hányadát viszont szőrben-bőrben Nyugat-Európába exportálják továbbfeldolgozásra. Ez az igény elsősorban azokban az országokban keletkezik, ahol alacsony a lőtt vad mennyisége, ellenben nagy kapacitású, korszerű feldolgozó üzemekkel rendelkeznek – ellentétben hazánkkal, amely vadban gazdag, ám de vadfeldolgozó technológiában szegény ország.

A felvásárolt vad magas pályás hűtőkamionokkal érkezik a telephelyre. Heti járattal dolgoznak, vagyis partnereik hűtőkamráit legalább hetente kiürítik.
Ezután az állatorvos megvizsgálja a beérkezett árut: vaddisznó esetében trichinella-vizsgálatot végez, a többi nagyvadnál állatorvosi szemlét. A kifogásolt testet elkobozza (ez vadásztársaságonként az összes felvásárolt mennyiség 1-2 százaléka), majd megsemmisítésre, a többi, egészséges test pedig a nyúzótérbe kerül. Őz, szarvas, muflon fej és láb nélkül érkezik, a vaddisznó fejjel és lábakkal, ezért itt komolyabb a veszteség. A biológiai hulladékot az állami fehérjefeldolgozó elszállítja és megsemmisíti.

Keretes
Vadkonyha
A Fiwi-Hűt Kft. 2019-ben kezdett el a kiskereskedelmi láncok felé nyitni egy új hazai márka, a Vadkonyha létrehozásával. Ez egyfajta szolgáltatás, mintsem termék, mert ahogy Pechtol Patrik fogalmaz:
– Ezt úgy szerettük volna elérni, hogy a vadhúsokhoz a weblapunkon keresztül recepteket és borajánlót tettünk közzé fűszeres és borászati partnereink közreműködésével. Emellett különféle tippeket adunk a pácoláshoz, sütéshez, a megfelelő főzési-sütési eszközök és technológiák kiválasztásához. Úgy is fogalmazhatok, hogy segítünk a vásárlók konyhájában elkészíteni a vadételt. Ünnepnapok előtt Mautner Zsófiával receptvideókat is készítünk, hogy további tippeket adjunk az ünnepi vadmenühöz.
Emellett ösztönözve vadhúsfogyasztást, kihangsúlyozzák a vadhús pozitív hatásait, beltartalmi értékeit, egészséges mivoltát. Hiszen a vad a természetben azt a táplálékot fogyasztja, ami éppen a szervezetének szükséges, emiatt is nevezhetjük igazán kifogástalan bioélelmiszernek.
A termékinnováció ezzel még nem ért véget, teljesen kész ételeket is kínáltak a fogyasztóknak. A tálcán az elkészített vadragu mellé köretet tálaltak, így a vásárlónak csak meg kellett melegítenie az ételt. Ez a kényelmi termék szintén pozitív fogattatásban részesült mind a fogyasztók, mind az árusító partnerek körében.
Keretes vége
Külföldre elsősorban fagyasztott formában értékesítenek tendereken keresztül.
Az export jelentős része az európai vadhússzezon idején, szeptembertől karácsonyig zajlik, valamint egy olasz gasztroellátó cég heti rendszerességgel szállít tőlük friss vadhúst. Nagykereskedelmi partnerekkel dolgoznak, akiktől a vadhús a vendéglátásba jut, azonban a koronavírus-járvány az ez irányú értékesítést megnehezítette, így a magyar kiskereskedelem felé nyitottak.
– A koronavírus időszakában, a bezártságot áthidalva, sokan a konyhába „költöztek”. A megszokott ételek helyett az emberek megpróbáltak új alapanyagokkal dolgozni, ennek köszönhetően megemelkedett a kiskereskedelmi vadhús-értékesítésünk. Ezt a tendenciát próbáljuk fenntartani további innovatív megoldásokkal: új csomagolással, termékstruktúrával, és azt gondolom, jó irányba haladunk – véli Pechtol Patrik.

Eddig a fogyasztók három ok miatt nem ettek vadhúst: elérhetőség, vélt elkészítési nehézségek és a magas fogyasztói ár.
A Fiwi-Hűt Kft. a kiskereskedelmi láncokhoz értékesítve az elérhetőséget kipipálta, a Vadkonyha termékcsalád piaci megjelenésével a vadhús elkészítésében nyújtottak segítséget, az árra viszont nekik sincs befolyásuk. A vad ára régóta magas, ám az utóbbi években a nemzetközi piac némileg lenyomta azt, lassan megközelíti a marhahús árkategóriáját. Ettől függetlenül továbbra is a prémium termékek közé pozicionált, emiatt egyes társadalmi rétegek számára sajnos megfizethetetlen.