Back to top

Mráz Tamás duplázott a Balaton partján

A 2021-es év lezárásaként már az új esztendőben megrendezett balaton­világosi kiemelt versenyen a felnőttek között győzni tudó Mráz Tamás hasonló lendülettel kezdte az idei évet, és győzött az évnyitó kiemelt verseny legmagasabb versenyszámában.

Mráz Tamás és Sanghata
Mráz Tamás és Sanghata
Fotó: Hajdu Krisztina
A március közepén megrendezett Tege-Elektronik Indoor Stars elnevezésű háromnapos verseny legmagasabb, 145 centiméteres számában Sanghata nevű lovával egy verőhibát vétett ugyan az összevetésben, de még így is jobb eredménnyel zárt, mint a legelegánsabb hölgy lovasunk, Alasztics Aliz, aki kockáztatott, de kétszer hibázott. A háromnapos versenyen több mint 650 startot láthatott a közönség. A fiatalok külön póni, gyermek, ifjúsági és két U25-ös kategória közül választhattak, míg a felnőttek amatőr és két különböző magasságú felnőtt versenyszámban mérhették össze tudásukat a nyitott versenyszámok mellett.

A balatonvilágosi helyszín ezúttal is jól vizsgázott a résztvevők igényeinek kiszolgálása terén.

Gubicza Dorottya Quint van de Groenheuvel nevű lován
Gubicza Dorottya Quint van de Groenheuvel nevű lován
Fotó: Hajdu Krisztina
Remek volt a lovak elhelyezése, szakszerűen alakították ki a kinti pályát, ahol a lovasok napközben síkmunkát végezhettek, és a melegítőként szolgáló fedeles is megfelelő minőségű volt. Az ország egyik legtágasabb fedeles versenypályáján a gyönyörű és színes, folyamatosan megújuló akadálypark mellett újdonságot jelentett a szép virágkompozíció, mely ezen a versenyen került először elhelyezésre. A maratoni hosszúságú versenynapokon a fedeles oldalában működő büfé hozta a tőle megszokott színvonalat, házias ízekkel és forró teával várta a helyszínre látogató szakmabelieket, családtagokat és a szép számú közönséget.

A villámgyors póni

A vasárnapi döntők sorát a gyermek nagydíjjal kezdték a versenyzők. Ezen a pályán kilenc hibátlan lovaglás született, míg az összevetésben öt lovas lovagolt hibátlanul. A végső győzelmet Gubicza Dorottya zsebelte be, villámgyors és kiemelkedő tehetségű pónijával.

Kiss Lizanna és Cloé
Kiss Lizanna és Cloé
Fotó: Hajdu Krisztina

A fiatal lovas minden fordulóban kockáztatott, szép, folyamatos és magas ütemű lovaglással maga mögé utasította kortársait, akik mind nagylovakon versenyeztek.

A gyermek mezőnyből kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Krepcsik Lara, aki két lovát is hibátlanul tudta lovagolni az alappályán, ami nagyon szép eredmény, hiszen a verseny legfiatalabb lovasáról van szó.

Technikás pálya, kevés hibátlan

Kovács Roland és Sir Winston C
Kovács Roland és Sir Winston C
Fotó: Hajdu Krisztina
Az ifjúsági korú lovasok döntőjét 135 centiméterre írták ki. A technikás pályán mindössze ketten tudtak hibátlanul lovagolni. A sokszor jól teljesítő Kiss Lizanna az összevetésben sem hibázott, így Cloé nevű, jó képességű kancájára került a győztesnek járó ajándék takaró. Második Budai Liza és Clourina PS, harmadik pedig az alappályát leggyorsabban lovagló négy hibapontos lovas, Kiss Maja lett.

Nem volt hibátlan lovaglás

Az U25-ös nagydíj már 140 centiméteres alappályán zajlott. Hasonlóan az eggyel fiatalabb korosztály eredményéhez, itt is két hibátlan pályát láttunk.

Végül Kovács Roland győzelmét jegyezhettük fel, aki a rendkívül rutinos és sokszor jó teljesítményt nyújtó Sir Winston C nevű lovát lovagolta.

Szotyori Nagy Kristóf és Horze Cym Carlsson
Szotyori Nagy Kristóf és Horze Cym Carlsson
A pálya erejét jól mutatja, hogy ebben az összevetésben nem született hibátlan lovaglás, de Alasztics Aliz Lineával lassabb volt, így a képzeletbeli dobogó második fokára szorult. Harmadik helyen az alappálya leggyorsabb négy hibapontos lovasa végzett. Teljesítménye azért is külön kiemelendő, mert a military szakágban is egyre szebb eredményeket ér el a Pataki Anna Klára – Je T’aime páros.

Mráz bírta jobban idegekkel

Csizmadia Csenge és Aisha-Amira
Csizmadia Csenge és Aisha-Amira
Fotó: Hajdu Krisztina
A nap vége tartogatta a legnagyobb izgalmakat, a versenyhétvége zárásaként rendezték meg a felnőtt nagydíjat. Az akadályok magassága 145 centiméterre került, ami megegyezik a kétcsillagos nemzetközi versenyek nagydíjának magasságával. A vonalvezetés sem volt könnyű, így nem lehetett azon csodálkozni, hogy az összevetésbe csupán két lovas jutott, míg hárman mindössze egy balszerencsés verőhibát vétettek, ami ennek ellenére jó teljesítménynek mondható.

Az összevetésbe került két lovas nem tudta hiba nélkül teljesíteni a második pályát.

Volt izgalom bőven, Alasztics Aliz a pálya végén kétszer hibázott, így újabb második helyet nyert, ezúttal Concordia HB nevű lova nyergében, míg egy verőhibával és a legjobb teljesítményt nyújtva Mráz Tamás lett az első Sanghata nyergében.

„Hazai pályán”

Az elmúlt fél évben ez már a második kiemelt verseny, ahol nyerni tudtál a balatonvilágosi versenyen. Mi a különleges számodra ebben a helyszínben? – kérdeztem Mráz Tamást.

Talán „hazai pálya” számomra, hiszen én balatoni gyerek vagyok... Kicsit komolyabbra fordítva a szót, nekem ez az egyik legközelebbi versenyhelyszín, kiváló adottságokkal, ezért szinte az összes versenyen részt veszünk. Ez is hozzájárul a lovaim kiegyensúlyozottabb teljesítményéhez.

Milyen volt a döntő pályája?

Balatonvilágoson mindig színvonalas pályákat álmodnak meg a pályaépítők. Most Erdélyi Magdolna épített egy technikás, nehéz, de jól lovagolható pályát.

Mi volt a különbség az őszi és az év eleji nagydíj között?

Szerintem nehéz két ilyen pályát összehasonlítani. Mind a két nagydíj nehéz volt, és most mindössze két hibátlan lovaglás született az alappályán.

Mit emelnél ki ebben a mostani győzelmedben?

Egy számomra új lóval indultam, Sanghatával, Szombati Gábor tulajdonos rendkívüli képességű kancájával. Ez a ló a verseny előtt mindössze másfél héttel került az istállómba, úgyhogy nagy kihívás volt számomra ilyen rövid idő alatt megismerni és jó teljesítményt nyújtani, de szerencsére a hétvégén minden összejött és győzni tudtunk.

Folytatás itt a Balaton partján, de már szabadtéren, az április 29-i hétvégén.

Katona Linda

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2022/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Céltudatosság és komoly tervek

Augusztusban újabb szakág fiatal tehetségét mutatjuk be. Ezúttal a rendkívül összetett, három számból álló – díjlovaglás, cross country és díjugratás – military, vagy más néven lovastusa világában sikeres Grósz Katával találkoztunk.

Elnöki győzelem a 100. Magyar Derbyben

President váratlan győzelmének és Stanislav Georgiev idomár–lovas egész napos fölényének lehettek szemtanúi a szokásosnál is ünnepélyesebb hangulatban megrendezett Derby-nap nézői. Az év legfontosabb versenyében a tréner kettős győzelmét Maxim második helye biztosította be, akinek mindössze egy orrhosszal, de sikerült megelőznie a harmadik Spartan Devilt.

Világbajnokságokra készülve

Minden a világbajnokságok körül forog nyár végén a fogatsportban, legalábbis ami a négyes és az egyes fogatokat illeti; van tehát mire készülniük a magyar hajtóknak. De nemcsak a hajtók készülnek, hanem a versenyrendezők is, hiszen nincs már messze 2024 sem, amikor – 1984 után, 40 év után ismét – Szilvásvárad lesz a négyesfogathatjó-világbajnokság házigazdája.

Az idő dönti el, mi lesz a csikóinkból

A Bükk-fennsíkon Csipkéskút és Szilvásvárad az 1950-es évek elejétől adnak otthont Európa kultúrtörténeti örökségének minősülő lófajtájának, a lipicainak. Az 1850 óta tenyésztett lipicai az angol- és az arab telivér mellett a világ egyik legrégebbi kultúrlófajtája, amely az alapító törzstenyészet helyszínéről, a mai Szlovénia területén lévő Lipicáról kapta a nevét.

Ismét lehengerlő formában

Alagon nemcsak a legnagyobb, hanem a legtöbb jó lovat készítő istálló is Stanislav Georgievé. A sampion zsoké és idomár másodszor nyert Magyar Derbyt az idén. A győztes President felkészítése azonban számos kihívást rejtett magában, és a verseny után meg is kellett műteni a lovat.

Tatai izlandilovas a dobogón

A tatai székhelyű Magyar Izlandi Lovas Egyesületet két éve vették fel a Nemzetközi Izlandi Lovasszövetség tagjai közé, a hazai tenyésztést és kiképzést dicséri, hogy a Közép-Európa Bajnokságon egy második és egy harmadik helyezést értünk el.

Sportlovak és őshonos fajták

Egyes ősi vagy régi lófajtáink fennmaradása – az állami ménesek feloszlatása után – az úgynevezett köztenyésztésnek volt köszönhető. Jelenleg is van olyan őshonos fajtánk, amelynek a jövője csak a magántenyésztők elhivatottságán múlik. Erről is beszélgettünk Fekete Balázzsal, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési és kiállítási igazgatójával, aki maga is furioso-north star tenyésztő.

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

A világ legjobb bor(fel)ismerői

Igaz, a hír még tavaly ősszel látott napvilágot, ám a magyar Sommelier Szövetség invitálására a közelmúltban a Molinári Kávézóban a 2021-ben borfelismerő világbajnoki címet szerzett magyar csapat tagjai tartottak beszámolót a versenyről, valamint a részvevők is bekapcsolódhattak egy tesztelő feladat megoldásába.

Guppi tenyésztő Európa bajnokság kezdődik

Magyarországon tartják a guppi díszhaltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását augusztus 4-6. között, a Pakson megrendezésre kerülő versenyen mintegy 80 tenyésztőtől 200 halpár érkezett 18 országból - közölte Pasaréti Gyula, a Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.