0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Visszatért Ukrajnába a holland gazda

„Egy holland gazda Ukrajnában” címen tweetel Kees Huizinga, aki Kijevtől mintegy 200 kilométerre tart fenn egy mezőgazdasági nagyüzemet. Mi is írtunk róla, cikkünk akkor azzal zárult, hogy március 4-én az ország elhagyása mellett döntött. A tavaszi vetésekre azonban visszatért, ebből az alkalomból beszélgetett vele a német agrarheute.com újságírója.

Ahogy itt olvasható korábbi cikkünkben bemutattuk, Kees Huizinga húsz éve él Ukrajnában, 15 ezer hektár szántóföldön gazdálkodik, abból 350 hektárnyi a zöldség, ezenkívül 2 ezer tejelő tehenet és 450 sertést tart. Amikor kitört a háború, Twitteren kezdte megosztani a fejleményeket, illetve blogjában is viszonylag hosszan ír Ukrajnáról, ahogy ő látja. Twitter-oldalának azóta már majdnem 14 ezer követője van.

Ahogy Ukrajna északi és nyugati részében visszavonulóban vannak az orosz csapatok, úgy döntött, hogy visszatér, és a lehetőségekhez képest igyekszik intézni a tavaszi munkákat.

Uman környékén, ahol Kees Huizinga gazdasága fekszik, nincsenek harcok, ezért a dolgozói – normál esetben 400 embernek ad munkát – kimehetnek a földekre anélkül, hogy akna vagy közvetlen támadás veszélyének lennének kitéve. Ahogy az agrarheute.com újságírójának telefonon elmondta, a tavaszi árpát és búzát éppen elvetették. A békeidőkhöz képest nagyobb felületen lesz az idén tavaszi gabona, míg cukorrépából és kukoricából kevesebbet fog termeszteni.

Időközben megérkeztek az alkatrészek a szemenként vető gépekhez, így megkezdhette a kukorica, a napraforgó és a cukorrépa vetését is. A háború kezdetén azt gondolta, hogy a cukorrépát teljesen ki kell hagynia az idén, végül fél felületen azért mégis elvetette, mivel – más terményekkel szemben – ezt nem kell exportálni, helyben dolgozzák fel.

A vetőmagot valahogy összeszedte innen-onnan, mert a normál ellátási láncok szó szerint összeomlottak.

A terület egy részén csávázatlan, csomagolatlan magot tud csak vetni. Az üzemanyag-ellátás is elképesztően nehéz. Elmondása szerint normál esetben 60 ezer liter gázolajat szokott vásárolni egy-két nap alatt, most pedig örülhetett, hogy három-négy hét alatt összesen sikerült 6 ezer literre szert tennie.

Egyébként szerencsésnek mondja magát Kees Huizinga, hiszen az ő falujába nem törtek be az oroszok, mindössze egy – vélhetően tévesen irányított – rakéta csapódott be, és senki sem sérült meg.

Az ország számos más tájegységével szemben itt viszonylag stabil a helyzet,

mondja. Az Ukrajna déli, délkeleti részében gazdálkodó kollégáitól rendszeresen kap felvételeket lelőtt tehenekről, kifosztott irodákról, totálisan lerombolt istállókról és kiégett gépekről. Nála ugyanakkor zavartalanul folyik a fejés, a tej elszállítása és feldolgozása is megoldott, és fizetnek is érte, ez megteremti az üzem stabilitását.

Az egy hónapot, amíg nem volt Ukrajnában, arra használta ki, hogy végigjárta Európát és lobbizott Ukrajnáért. Tévéműsorokban szerepelt, de felszólalt az Európai Parlamentben és a Bundestagban is. Mint elmondta, mindenütt nagy megértéssel fogadták, de még mindig „túl sokat beszélnek, és keveset cselekszenek” a döntéshozók. Ezért maga is akcióba lépett és közvetlenül kezdett gyűjtésbe.

Egyik akciójában például 100 összkerék-meghajtású személyautót szedett össze az ukrán haderőnek, egy részüket ukrán gazdaszervezetek vették meg, másik részük adományként jutott az országba. Saját termelésű áruval pedig a kezdetektől támogatja az ukrán fegyveres erőket.

Eközben az ukrán agrárminiszter azt a februári előrejelzést, miszerint a termőterületek 50 százalékán indulhatnak csak meg a tavaszi munkálatok, 70 százalékra módosította, miután az oroszoknak nem sikerült elfoglalniuk Ukrajna középső és északi részét.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu