Back to top

Jelentős logisztikai fejlesztéseket hajtott végre a Spar

A Spar Magyarország az idén 4,3 milliárd forintot fordít logisztikai és szállítmányozási fejlesztésekre az előző évi 3,3 milliárd forint után - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

(illusztráció)
(illusztráció)
A cég szállítmányozási flottája 121 gépjárműből és 120 pótkocsiból áll. Tavaly 20 Scania-Schwarzmüller pótkocsis szerelvény beszerzése zárult le, az idén a tervek szerint újabb 20 ilyen járművet vásárol a cég, ez két év alatt 3,24 milliárd forintnyi beruházást jelent.

A teherautók átlagéletkora 5,5 év, és jellemzően 1,3-1,5 millió kilométeres futásteljesítmény után, 9 éves korukban cseréli le a járműveket a vállalat.

Tavaly csaknem 360 millió forint, míg az idén több mint 430 millió forint értékű beruházás részeként újul meg a kereskedelmi lánc targonca-állománya. Az eszközök beszerzését és a kapacitás bővítését a forgalom folyamatos növekedése indokolja a közlemény szerint.

Arra is kitértek, hogy Üllőn már elkészült, Bicskén pedig folyamatban van a hídmérleg telepítése. Ez a beruházás a két telephelyen 18,5-18,5 millió forintos fejlesztést jelent.

Mindeközben elindult a vállalatnál használt szállítási szoftver, a WebEye teljes újrafejlesztése, amely az összes szállítási funkciót felügyeli a megbízásoktól kezdve a szervezésig és a szállításfelügyeletig.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 2021-ben 791,8 milliárd forint árbevételt ért el, ami 7,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Beruházásokra 32 milliárd forintot fordított a vállalat 2021-ben. Tavaly hat új saját egységet nyitottak, országszerte 18 üzletet újítottak fel, a franchise-hálózat pedig 30 eladóhellyel bővült.

A társaság 614 üzletet működtetett 2021 végén, 35 Interspar hipermarketet, 345 szupermarketet és 234 franchise-üzletet. A foglalkoztatottak száma tavaly elérte a 14 500-at.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiugró a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt

Tendenciaszerűen alakulnak át a magyar fogyasztók virtuális bevásárlókosarai: az egészségtudatos életmódot követők, a tökéletes nyári alakra vágyó fogyasztók és az ételintoleranciával küzdők egyaránt fűtik a keresletet az adalékanyagoktól és kezelőszerektől mentes, gluténmentes és csökkentett szénhidráttartalmú termékek iránt.

Indul a hazai dinnyeszezon a diszkontláncoknál

Megkezdődik a magyar dinnyék árusítása a Lidl és az Aldi üzleteiben - tájékoztatták a diszkontláncok az MTI-t. A Lidl Magyarország azt közölte, hogy raktárai szerdától kizárólag magyar beszállítóktól érkező magyar görögdinnyét vesznek át. Az Aldi Magyarország július 1-jétől csak magyar termelőktől érkező dinnyét vesz át biatorbágyi raktárában

A diófogyasztás elősegítheti a bélrendszer és a szív egészségét

A dió nem csak egy finom nassolnivaló, hanem a kutatók szerint a bélrendszerünknek kedvező baktériumoknak is jót tesz, hozzátéve, hogy ezek a "jó" baktériumok a szív egészséges működését is segítik.

Mi a legegészségesebb módja a tojásfogyasztásnak?

Az, hogy mit együnk reggelire sokunk egyik dilemmája lehet. Elvégre ez a "nap legfontosabb étkezése", ezért mindig szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a reggelt egészséges ételekkel kezdjük, hogy a szervezetünknek megfelelő táplálékot tudjunk biztosítani. Ráadásul a kiegyensúlyozott, tápláló étkezés energiát ad, fokozza az agyműködést, és erősíti az immunrendszert.

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

A hobbiállat-tartókat is megviseli az árak növekedése

Egy állatjóléti alapítvány szerint egyre több ember szorul támogatásra, hogy tápot vehessen a kutyájának/macskájának, és egyre több házikedvenc kerül menhelyre a növekvő költségek miatt.

Békés megyei kistermelő tevékenységét függesztette fel a Nébih

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sertésállomány állategészségügyi státusza ismeretlennek bizonyult, míg az egységben súlyos higiéniai problémákat, jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket találtak az ellenőrök.

Tűzvészek pusztítják Tunézia gabonatermést - a gazdák inkább idő előtt kezdik az aratást

Idő előtt kezdték meg az aratást a gazdák Tunéziában, mivel az extrém hőség országszerte gabonatüzekkel fenyeget. Inkább kevesebb és rosszabb minőségű terményt takarítanak be, mintsem elvesszen mindenük.

Amikor a kekszbúza méhek és lepkék között növekszik

Nemcsak a kekszbúza minőségének és termelési arányának erősítése, hanem a méh- és lepkepopuláció növelése is a célja a Mondelez International fenntartható búzatermesztési programjának.

Kiből lehet sajtbíra?

Sem a dohányosok, sem pedig a rendszeres ivók nem alkalmasak a sajtok bírálatára, mivel ízlesésük és szaglásuk nagy valószínűséggel nem tökéletes. Ez a két legfontosabb képesség a feladat ellátásához, de a június végén avatott 37 új magyar sajtbíra többsége agrár-, illetve élelmiszeripari végzettségű – mondta el Hegedűs Imre, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnöke.