Back to top

Kevesebb az import tojás a boltokban

Kevesebb a külföldről származó tojás a boltokban, de hiány nem fenyeget a húsvét előtti napokban sem - közölte a Tojásszövetség kedden az MTI-vel.

A behozatal visszaesését az ukrajnai háborúval magyarázták, az uniós piacra ugyanis nagyrészt olyan telepek termelnek, amelyek Harkov és Mariupol környékén, tehát a hadműveletek térségében helyezkednek el.

Az unióba irányuló behozatalból Ukrajna korábban több mint 23 százalékkal részesedett. Az EU amúgy tojásból önellátó, az import csökkenése ezért nem okoz hiányt, csupán a túlkínálatot szüntette meg

- fejtette ki az érdekképviselet.

Hozzátették, hogy a keresleti piac kedvez a termelőknek, hiszen a költségeik emelkedését hosszú idő után most először érvényesíthetik az áraikban. Másképp nem is tehetnek, hiszen a bevételeik a kiadásaikat is alig fedezik. Főképp a termelési költségeket 70 százalékban meghatározó takarmány drágulása jelentős már régóta, és idén csak fokozódott, szintén a háború miatt.

Nem a húsvét miatt kell tehát többet fizetni a tojásért.

A Tojásszövetség hangsúlyozta, hogy a fogyasztói árakat sem a termelők alakítják, a bolti árrés a kereskedők döntésétől függ. A drágulás ugyanakkor várhatóan nem veti vissza a keresletet, a korábbi évekhez hasonlóan idén is 2,3 milliárd darab lehet a belföldi fogyasztás - közölték.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Okos megoldások az európai erdőkért

A közelmúltban hatfős francia erdészküldöttség járt Magyarországon, hogy szárazságtűrő fafajokkal ismerkedjenek. Az utóbbi években ugyanis súlyos aszály, tömeges fapusztulás sújtotta a francia erdőket. A klímaváltozás következményei ott is arra ösztönzik az erdészeket, hogy új meleg- és szárazságtűrő fajok után kutassanak, és felgyorsítsák azok természetes vándorlását. Most kivételesen a franciák vetik ránk „vigyázó szemeiket”.

Mégis beengedi Mexikó az amerikai GM kukoricát

A mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador a héten jelentette be, hogy szeretne megállapodni Washingtonnal. Mindezt azután, hogy az USA jogi lépésekkel fenyegetőzött annak hatására, hogy Mexikó meg akarta tiltani a GM (génmódosított) kukorica importját 2024-re.

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Egy pincészet, három borvidék

„Alkotás gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – ezen irányelvek mentén hozta létre Zsirai Csaba a Zsirai Pincészetet, amit Zsirai Petra és Kata örökségül kapott édesapjuk elhalálozásával. Álmát lányai teljesítik be, amelyről és a pincészet mindennapjairól Zsirai Kata beszélgetett Viniczai Sándorral, a Borászati Füzetek felelős szerkesztőjével az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Csökkent a kukorica ára Lengyelországban

Végéhez közeledik a szemes kukorica betakarítása Lengyelországban, mégsem felhőtlen a lengyel gazdák öröme, mert továbbra is nagy mennyiségű import kerül az országba Ukrajnából, ami a belföldi termés árát lenyomja.

Vegán „sajtok”: mi van bennük, ha tej nincs?

A közelmúltban többen is azzal magyarázták a sajtok árának drasztikus megemelkedését, hogy a 2,8 százalékos tejen ársapka van, emiatt ezt veszik többen, így kevesebb alapanyag marad és drágább lesz, amiből sajt készülhetne. Érdemes megkóstolni pár növényi alapú sajthelyettesítő terméket, bár az a rossz hírünk, hogy azok általában semmivel sem olcsóbbak, mint a tejből készült eredeti sajtok…

Tovább száguld az áremelkedések üteme is

Októberben a belföldi értékesítés árai 67,7, az exportértékesítéséi 28,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 41,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 6,8, az exportéi 2,1, az ipari termelői árak összességében pedig 3,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.