0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Landschaf merino Fülöpházán: „Szerelem volt első látásra”

A jelenleginél sokkal jobban kellene figyelni hazánkban a tudatos tenyésztésre, vallja Szabó Csaba Bács-Kiskun megyei juhtenyésztő. A landschaf merino mellett tette le a voksát, nagyon elégedett a fajtával. Általában meg van elégedve helyzetével, de aggasztja a gyapjú eladhatatlansága, illetve az aranysakál egyre erőteljesebb térhódítása.

A fülöpházi Szabó Csaba landschaf merino juhokat tart. 1994 óta foglalkozik ezzel a fajtával, ő tartott ilyen állatokat először Magyarországon. A juhtartással 38 éve ismerkedett meg, és bár az édesapja agrárszakember volt, óvta ettől a pályától – az igazán nagy lökést a híres sükösdi juhász, Erdei Zoltán adta. Ahogy Szabó Csaba fogalmazott: „Ő fertőzte meg a juh szeretetével még gyerekkorában”.

A fajtával a németországi Herren­berg­ben, egy kiállításon találkozott 1993-ban, szerelem volt első látásra. Két kossal és öt jerkével kezdte akkor.

„Ez egy anyavér­vonal, Németországban a juhállomány 80 százalékát ez a juh teszi ki”, magyarázta a Bács-Kiskun megyei gazdálkodó. Nagytestű állat, hármas hasznosítású, bár a tej és a hús mellett a harmadik, a gyapjú sajnos már sokkal kevésbé dominál, mint egykor. Általában nem elégedetlen a helyzetével, de a gyapjút nem bírja eladni. Két éve tárol jelentős költséggel egy jókora mennyiséget, ugyanakkor a felvásárlók megkövetelik a minőséget arra az esetre, ha mégis megvennék – mutatott rá a visszásságra. 30 mikron alatti gyapjúval tenyészthetik az állatot, aminek ennél durvább a gyapjúja, az kiesik a tenyészetből. A finomgyapjas állataik lanolint termelnek, amit a kozmetikai iparban is felhasználnak, ezért is érthetetlen számára, hogy kárba vész a gyapjú. Magyarországon szinte megszűnt a gyapjúfeldolgozás. A fülöpszállási gazdaságban évente egyszer nyírnak, és hiába térnek át egyre többen világszerte a természetes anyagok használatára, ha a termelőtől 80 forintért akarják a gyapjú kilóját megvenni – inkább nem adja oda, mert nem éri meg felpakolni, elszállítani.

Régen a juhot eltartotta a gyapjú, idézte fel Szabó Csaba, annyit kaptak érte, hogy elég volt a téli takarmányozására.
Szabó Csaba csak tenyészállatot nevel. Van egy kis feldolgozója, a tenyésztésre nem alkalmas állatokat maga dolgozza fel, nem ad el selejtállatot. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy szakács szakmája is van. Próbálja visszaszoktatni az embereket erre a nagyon egészséges húsra, melyet sportolók is bátran megehetnek. „Csak az a baj, hogy elszoktunk tőle, pedig a kultúránk része volt. A bárányhús nem csak pörköltnek való, nekem 350-400 receptem is van, nagyon sajnálom, hogy csak azt az egyet ismerik az emberek.”

Ma már azonban nincs értéke, és ami a legnagyobb baj, hogy rövid ideig lehet tárolni – besárgul és értékét veszti. Tehát vagy megsemmisítik saját költségen, vagy sokan belerakják a trágyába. Ezt a problémát a gazda jó ideje megoldatlannak tartja, segítséget pedig sehonnan nem kapnak.

A landschaf merinót nagyon kedveli a török piac. Tudatosan készülnek a jövőre, évekre előre terveznek, nem restellnek 120 ezer forint plusz áfát egy birkáért, vagy ötszázezret egy kosért kifizetni. Nívós kiállításokat szerveznek, fülöpszállási születésű kos is lett már ott bajnok. „Voltak olyan érdeklődők, akik a teljes állományomat szerették volna megvásárolni, bármi pénzt megadtak volna, meg még egy hét ingyen nyaralást Törökországban” – idézte fel Szabó Csaba derűsen az emléket. „A kereslet itthon felhígult, elengedtük magunkat a tenyésztésben. A török partnerek többségében nem vágásra viszik az állatokat, hozzám például tenyésztők járnak. Olyan hodályok vannak kint, hogy leesett az állam. Komolyan csinálják, tenyésztik az állatokat, ha mi nem leszünk jobbak náluk, akkor nem fognak utánpótlásért jönni hozzánk, csak vérfrissítésért” – vetítette előre az aggodalmait.

Szerinte sokkal jobban kellene ellenőrizni, tudatosítani itthon a tenyésztést, a szövetség részéről keményebben kellene fellépni.

Sok kis gazdaság érzi, hogy most jó a birka ára, ötöt-tízet elkezdenek tartani. Ez nem volna baj, de az igen, hogy egy kost vesznek hozzá, ez pedig már szaporításnak minősülhet. „Nekem 100 darab van, de 4 kost használok. Sokszor egy nap elmegy arra, mire csoportosítom a háremeket, hogy melyiket melyikkel rakjam össze”. A tenyésztő abban hisz, hogy mindenkinek sokkal tudatosabban kellene tenyészteni, ismerni az anyákat, meg általában a juhot, a vérvonalakat. Hazánkban nagyon kellene ügyelni, hogy a jó genetikájú állatokat ne adják el a gazdák, ezen a téren más országokról illene példát venni. Mert a többi uniós tagállam gazdái például nagyon óvják határaikon belül az állományaikat. Szabó Csaba például szeretett volna Németországból kost vásárolni, de még csak regisztrálnia sem sikerült, mert kiderült, hogy ez csak német tenyésztőknek lehetséges. De ugyanez a helyzet Franciaországban, ahol a legelitebb csoportba szintén nem engednek be külföldit.

A landschaf merino német fajta, igényesebb, mint a magyar merinó. Az anyajuhok 90-130 kilogramm közöttiek, ennél fogva természetesen többet esznek, de többet is termelnek. Szabó Csabánál 1,8 az éves ellésátlag. „Nem szezonálisan űződik, ebből a kis állományból, ami nekem van, ki kell hozni a maximumot. Annyi korlátot szabok, hogy legfeljebb 4 hétig van fent a kos.” Évente háromszor van nála ellés. A fajta anyai tulajdonságai kiválóak, könnyen ellik, nem hajlamos a sántaságra, nagyon jó a körömállása. Igényességét tekintve a landschaf merino megegyezik a berrichon, az ile de France, valamint a suffolk fajtákkal. Nagyon jó legelőkészségű állatról van szó, tehát csak olyan helyre való, ahol ezt biztosítani tudják a számára.
A tudatosság hiányát látja abban is, hogy nagyon sokan összevissza tartanak minden fajtát. Holott elég lenne 2-3 is, akkor egyöntetűbb, szép bárányok lennének.

Mint a többi állattartónak, a juhászoknak is megvannak a gondjaik – mondja Szabó Csaba. A klímaváltozás őket is sújtja, januárban például 1 milliméter csapadék hullott – ahol saját és bérelt legelőin elvolt eddig 200 juh, most 70-et tud eltartani. A másik baj, amiről beszélni kell, a sakál. „Eddig szépen megellett a juh kint a legelőn, ráértünk összeszedni később, nem stresszel­tük a birkát. Most versenyezni kell az aranysakállal, sőt, a bárányt 3-4 hónapos koráig ki sem szabad engedni a hodályból. Tapasztalataink szerint a sakál – bár ezt állítják róla – egyáltalán nem félős. Figyeli, hol van az ember, kergeti a fias juhot, ahogy lóg ki belőle a bárány. A környékünkön nincs gida, vaddisznómalac, nyúlfi sem, mindent összeszed ez az elszaporodott ragadozó. Volt olyan, hogy egy évben 23 bárányom lett oda. Nappal is jönnek, rengeteg kárt okoznak, ha éhes, akár bemegy a hodályba is. Ugyanakkor mindenki felteszi a kezét, a gazda benyeli a kárt, ami milliós nagyságrend is lehet.”

Gondot jelent az ágazatban, hogy nagyon elöregedett a juhásztársadalom, összefogásra lenne szükség.

Nagyon sajnálja, hogy egy pár TÉSZ-t nem sikerült az egyformán gondolkodó embereknek létrehozni. „Pedig csak egymásra számíthatnánk. Itt nincs ünnepnap, egymás között tudnánk felosztani a feladatokat, de az a baj, hogy nem tudunk nagyban gondolkodni”. Nagy problémaként értékeli a hatalmas bürokráciát, holott sok mindent egyszerűen, online is elég lenne kitölteni és beadni. Ezzel kapcsolatban rámutatott egy olyan hiányosságra, amelyre az átlagember nem gondol: a mindentől távol eső tanyákon sokszor egyszerűen nincs internet.

Forrás: Kistermelők Lapja