Aki a „világ legszebb lovát” írja be a Google-keresőbe, valószínűleg aranyosan csillogó akhal tekékről talál majd képeket. A fajta ugyanis leginkább természetes fémes csillogású szőrzetéről ismert, amely valószínűleg sivatagi mimikriként alakult ki.
Az „arany-, ezüst- és bronzszínű” lovak ugyanis a Köpet-dag-hegység és a Kara-kum-sivatag közt elterülő Ahal-oázis környékéről, a mai Türkmenisztánból származnak, ahol a türkmén teke törzs tenyésztette a fajtát.
Az akhal teke szőre különleges, rendkívül finom struktúrával rendelkezik. Fényét a szőrszál közepén található átlátszatlan részek csekély mennyisége vagy teljes hiánya adja. A szőr közepe így szinte optikai szálként viselkedik.
A fakó, palomino, cremello és perlino színű példányok szőre valóban metálosan csillog a napfényben, de a fajtának sok más színváltozata létezik a szinte kékbe vagy lilába hajló feketétől az almásszürkén át az élénk mahagóni pejig.
Ezeket a lovakat az i.e. I. századi kínai krónikák is említik, amelyek szerint Közép-Ázsiában csodálatos, „vért verejtékező mennyei lovakat” tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük, és az erek átlátszanak rajta.
Megerőltetés során az erek kidagadnak, meg is sérülhetnek, és a vér összekeveredhet a valódi izzadsággal, ami úgy tűnhet, mintha vért izzadna a ló.
A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni őket a bőrük érzékenysége miatt, és a takarókat csak este vagy versenyek alkalmával vették le. A kínaiak egész hadjáratokat indítottak a "mennyei" lovak megszerzéséért - sikertelenül.
Itthon az év eleje óta már az akhal tekére is igénybe lehet venni őshonos pályázati támogatást.
A melegvérű fajta egyenes leszármazottja az egykori türk lónak. Története közel 3000 éves múltra tekint vissza, és az Ashgabat-Moszva 4300 kilométeres távlovaglás tette világhírűvé. Több olimpiai aranyérmes díjlovat adott már. Szikár felépítésű, első osztályúan mozog, egyenletes, sima, ruganyos és minden jármódban nyújtott.
A zord ázsiai körülmények között kivételes teljesítőképessége alakult ki. Kifejezetten versenyzés számára alkalmas, hosszú élettartamú hátasló, akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt.
Általában erős akaratú, intelligens és élénk. Dr. Kocs Mihály szerint csak az üljön föl rá, aki nem fél és partnerként bánik a lovával.
Az Állatorvostudományi Egyetem címzetes docense nyolc és fél éve foglalkozik a fajta sportcélú tenyésztésével Komárom-Esztergom megye „ékszerdobozában”, Tata-Agostyánon. Mint mondja, az ottani dombos terep nagyon jól megfelel az akhal teke természetes igényeinek, izmos hasat és elegáns megjelenést kölcsönöz az állatoknak.
Évente egyszer a Bugacon megrendezett Kurultáj & Ősök Napján is bemutatja csodálatos lovait, amelyekről riport készül a Kistermelők Lapja májusi számába.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
