0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Agrárinnovációkkal a bolygó jövőjéért

A mezőgazdaság felelős a világ károsanyag-kibocsátásának nagyjából ötödéért, ezért a klímaváltozás elleni harcban kulcsszerepet kaphatnak az agráriumban alkalmazott innovatív megoldások. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat célja idén is az, hogy olyan úttörő ötleteket támogasson, amelyek jelentős változást hozhatnak az ágazatban, és zöldebbé tehetik azt.

Az idei téma ezért a klímaváltozás elleni harc, a hallgatók pedig három kategóriában – PhD, mester- és alapképzés – jelentkezhetnek. A nyertesek a szakmai elismerés mellett összesen 3 millió forintos támogatást is kapnak, valamint a hallgatók pályamunkáját segítő oktatók is díjazásban részesülnek. A világ szén-dioxid-egyenértékének – azaz a szén-dioxidra átszámított károsanyag-kibocsátásnak – nagyjából ötöde köthető a mezőgazdasághoz a különböző jelentések alapján. Az Our World in Data (Világunk számokban) elemzése például a szennyezés 18 százalékát írja az ágazat számlájára 2020-as adatokat felhasználva.

A február 28-án publikált IPCC (International Panel on Climate Change, Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) jelentés pedig minden korábbinál súlyosabb problémákat jelez előre.

A dokumentum szerint a lakosság közel fele, 3,3-3,6 milliárd ember élhet a klímaváltozásnak kiemelten kitett helyen. Emiatt most már a bolygó és a népesség szempontjából is központi kérdés, hogy fenntarthatóbbá tegyük az agráriumot: hogy nagyobb szerephez jussanak az újrahasznosítást és a kevesebb természeti erőforrás felhasználását célzó innovatív megoldások.

A környezet megóvása az utóbbi években került igazán a figyelem középpontjába. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat azonban már 2015 óta támogatja az ágazat fenntartható jövőjét segítő úttörő, innovatív megoldásokat, amelyek a műholdfelvételek, a GPS-technológia, a robotika és az internet alapú hőmérséklet-, nedvesség- és egyéb érzékelők széles skáláját alkalmazzák.

„Idén tovább bővítjük ösztöndíjpályázatunkat. A pályázat nyertesei a korábbiaknál is nagyobb segítséget kapnak kutatómunkájukhoz: a legjobbnak ítélt pályamunkát benyújtó hallgatók összesen 2,4 millió forint támogatást kapnak.

Emellett a legtöbb nyertes hallgató nevezését segítő oktató is elismerésben részesül” – mutatta be a pályázat idei különlegességeit Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

Forrás: K&H Bank sajtóközlemény