0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

„Demofarm” programmal nyitja meg első évét a Kukorica Kör Egyesület

Hazai nagyvállalatok támogatásával alakult meg tavaly, és került bejegyzésre az idei évben a Kukorica Kör Egyesület, melyet az alapítók a hazai kukoricatermesztők érdekében, edukáció és érdekképviselet céljából hoztak létre.

A nonprofit vállalkozás egy éves előkészítés után indítja útnak szakmai programját, melyről Dr. Körösi Katalinnal, az Egyesület szakmai vezetőjével és Daoda Zoltánnal, az Egyesület ügyvezetőjével beszélgettünk.

Nehéz év áll mindenki mögött, nem kímélték a nehézségek az alapítást sem.

D.Z.: Valóban kicsit hosszabb ideig tartott a bejegyzése az Egyesületnek, mint amire számítottunk, de egyáltalán nem bánkódtunk, hiszen így volt időnk átgondoltan megtervezni a szervezet munkáját, részletesen kidolgozni szakmai programunkat.

A bejegyzés örömét pedig együtt ünnepelhettük az alapító tagokkal, hiszen egy szakmai kiállításon épp együtt voltunk, amikor a bejegyzés hírét megérkezett a hatóságoktól

Milyen tervekkel indítjátok útjára a Kukorica Kört?

K.K.: Egyesületünk alapító tagjai az agrárium szakmailag kiemelkedő képviselői, ezért a fő hangsúlyt az edukációra helyezzük, hiszen a gazdálkodókat jelen helyzetben ezzel tudjuk a legjobban és leghatékonyabban segíteni. Amikor a tagok között elindult a szakmai kommunikáció, a tapasztalat és információ csere – még bőven az Egyesület megalakulása előtt –, már akkor látható volt, hogy a jövőben nagy szerepe lesz mind a tudás, a tapasztalat, mind az innovatív megoldások átadásának, azonban azóta a változó körülmények hatására még jobban felértékelődött mindez.

D.Z.: A megváltozott környezeti hatások (klímaváltozás) mellett a kialakult politikai helyzet, a jelentősen átalakult gazdasági és piaci körülmények újabb kihívások elé állítják az agráriumot, új gondolkodásmód kialakítására kényszerítik a szereplőket.

Mi ebben is próbálunk segítséget nyújtani, naprakész hírekkel, tájékoztatásokkal, megoldásokkal segíteni a hazai kukoricatermelőket.

Említettétek a szakmai programot, erről megtudhatunk valamit?

K.K.: Az első évben „Demofarm” programmal indítjuk a működésünket, amelynek keretében az ország különböző területein, különböző nagyságú földterületen kukoricát is termesztő gazdálkodók bevonásával együtt alakítjuk ki szakmai programunkat a következő évre. Nagy öröm számunkra, hogy a programhoz nem csak a tapasztalt, sokéves termesztői múlttal rendelkező gazdálkodók kapcsolódtak, hanem kezdő, kevésbé rutinos termesztők is. Napjainkban egy gazdálkodó számos olyan problémával szembesülhet, amihez a szakértő szem és tapasztalat értéke felbecsülhetetlen, legyen szó a leghatékonyabb vetés megvalósításától, a talajállapot javításán keresztül különböző támogatások hatásának felmérésééig.

D.Z.: Az év során a „Demofarm” résztvevői folyamatosan megosztják velünk és egymással tapasztalataikat.

A gazdálkodóktól azt kérjük, hogy mutassák meg, ők hogyan valósítják meg a saját technológiai tervüket, mekkora területen, milyen inputanyagokkal, milyen fajta hibriddel érik el a kitűzött terméshozamot.

A „Demofarm” programba bekapcsolódó gazdálkodókkal mindenképpen hosszútávon szeretnénk együtt dolgozni és gondolkodni, mindenféle input anyag érdekeltségtől mentesen, csakis a leghatékonyabb kukorica termesztés megvalósítását szem előtt tartva. Természetesen az összegyűjtött eredményeket megosztjuk, hogy mindenki tanulhasson belőle. Valamint jó alapul szolgál majd a 2023 évi kukoricatermelési versenyre.

Mi az, amit a programhoz csatlakozott gazdálkodók „nyernek” ezzel?

D.Z.: Amit a velünk együttműködő gazdálkodó a közös munka során nyer, az nem feltétlen kézzel fogható, hanem egy szemlélet, ami hosszú távon, a változó támogatások és gazdálkodási feltételek mellett a legmodernebb és hosszú távon is fenntartható termesztési technológiát jelenti, hiszen Egyesületünk alapító és pártoló tagjai a mezőgazdaság különböző területein felhalmozott tudásukat adják a „Demofarm” gazdálkodóinak.

K.K.: Nagy öröm számunkra, hogy egyik alapító tagunk jóvoltából hazánk egyik hátrányos helyzetű településén, Tarnabodon is létrejöhet egy demo farm, ahol a Glia Kft. által biztosított területen kezdődhet meg a kukoricatermesztés, mely az ott élők számára munkát, tanulási lehetőséget is biztosíthat.

Ez a tevékenységünk egyfajta ösztönzés is a termőterületek minél észszerűbb kihasználásra az ország hátrányosabb helyzetű területein, ahol kifejezetten előnyös lehet a mezőgazdaság által nyújtott megélhetési lehetőségek bemutatására.

Az AgroMASH kiállításon jelen voltatok. Hol találkozhatunk az Egyesülettel legközelebb?

D.Z.: Idén igyekszünk minél több agrárprogramon részt venni, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a kukoricatermesztő gazdák megismerjék az Egyesület célkitűzéseit, rövid- és hosszútávú terveit. Ezeket kiegészítve saját szakmai napok keretén belül lehet majd velünk találkozni, ezekről a weboldalunkon és a social felületeinket lehet tájékozódni.

Forrás: Kukorica Kör Egyesület