0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Székelyföld lelkülete

Székelyföldön a vidéki életforma nemcsak a mezőgazdálkodást jelenti, hanem egy hagyományos szemléletmódot, ami évezredek során alakította ki a Kárpátok lábánál fekvő települések sajátos szellemiségét. Ennek a szemléletnek különös vonzereje van még ma is, pedig egyre kevesebb faluban őrzik.

Vannak, akik ezért a lelkületért hagynak fel a városi életmóddal, falura költöznek inkább, hogy munkájukkal, mindennapi teendőikkel ápolják és népszerűsítsék. A mezőgazdálkodás elüzletiesedésével azonban egyre kevesebb az olyan falu, ahol még megtalálható. Az alábbiakban két család életébe tekintünk be, akiket elvarázsolt a hagyományos paraszti kultúra, és nemcsak megélik, hanem saját példájukkal próbálják továbbadni az életformát a jövő nemzedékeknek.

Fülöp Szabolcs 22 éve lelkipásztor Székelydályán, egy udvarhelyszéki kis faluban, ahova elmondása szerint városból került, tömbházbeliként. Szolgálata mellett ma ő a környék egyik legismertebb bivalytenyésztője és kézműves sajttermelője.

A tiszteletes jelenlegi lakhelyétől több száz kilométerre, Szatmárnémetiben született, ott végezte középiskolai tanulmányait.

„Városi tömbházgyerek voltam. Anyai nagyszüleim laktak házban, ahol volt kis konyhakertjük, a hátsó udvaron disznót, tyúkokat tartottak. Néha segítettem nekik, de annyira távol állt tőlem a vidéki élet, hogy egyszer, 10 éves koromban, Érmihályfalván az állomás melletti libaúsztatóban levő szárnyasokra azt hittem, hattyúk” – emlékezett vissza a pap.

Aztán a sors úgy hozta, hogy 1996-ban elvégezte a teológiát. Még fiatal hallgatóként egyfajta külmissziós szolgálatot teljesített Szilágymenyőben. Bár falura került, ott nem vonzotta a gazdálkodás. Aztán ismét városra – Nagyváradra, majd Zilahra – került. 2002-ben megnősült, berettyópoklostelki lányt vett feleségül.

A teológián nagyrészt székelyföldi egyetemistatársai voltak, akik többször hívták e vidékre. Első lépésként Siklódon (Hargita megyében, a Sóvidéken levő település, ahol nagyon sok hagyományos épületet megőriztek) vásároltak házat, időnként itt nyaraltak.

Aztán 2002-ben jött a hír, hogy az udvarhelyszéken levő Székelydáján a korábbi lelkipásztort nyugdíjazták, ezért papot keresnek.

A faluról annyit tudott, hogy festett kazettamennyezetes műemléktemploma van, és hozzá tartozik Ége is. Előbbiben 270-en, az utóbbiban mintegy ötvenen laknak. A közösség elfogadta, és 2002. július 1-jén szolgálatban állt a faluban.

Eleinte annyi köze volt a mezőgazdasággal, hogy az egyházközségnek egy szomszéd faluban volt 10 hektár földterülete, amit bérbe adtak, és az aratás utáni jövedelmet „ellenőrizte” a lelkipásztor.

A kis közösségek értékteremtő ereje

Veraart Orsolya, vizuális antropológus, dokumentumfilm-rendező ugyancsak az udvarhelyszéki Csehétfalván él férjével Veraart Ralph hollandiai vidékfejlesztési és nemzetközi fejlesztési mérnökkel, vizuális antropológussal. Ralph Hollandiából Erdélybe költözött és több, mint 20 éve ide kötődik. Kolozsváron fenntarthatósággal kapcsolatos projekteket menedzselt, itt ismerkedtek meg Orsolyával, aki ekkor néprajzi egyetemre járt. Diplomamunka filmjeikkel több európai fesztivált bejártak, ezek után pedig a Nordic Anthropological Film Association (NAFA) filmfesztivállal, Európa legrégebbi és legelismertebb etnográfiai filmfesztiváljával kezdtek dolgozni mint weboldalépítők, filmzsűritagok és fesztiválszervezők. Jelenleg is filmvágással foglalkoznak. De nem csak, hiszen Orsolya hivatásos szövő-fonó, rostművész, növényi fonalfestő és oktató is egyben.

Háztáji gazdasággal foglalkozó családban nőtt fel Parajdon, amely akkor egy hagyományosnak mondható falu volt, és még nem öltötte magára a ma már inkább kisvárosra emlékeztető jelleget.

Férje, Ralph Hollandiában, vidéki környezetben nevelkedett, és vidékfejlesztési és nemzetközi fejlesztési mérnök lévén, hozzá is mindig közel állt a falusi életforma. Hogy miért választották otthonuknak Csehétfalvát, amikor lehetőségük lett volna máshol, külföldön, nagyvárosban letelepedni? Orsolya azt válaszolja, hogy talán benne van a génekben, ha generációkon keresztül ilyen környezetben nő fel az ember. Minél „eldugottabb” egy falu, annál inkább meg tudja őrizni a hagyományos jellegét, megtalálható az ősi gazdálkodási forma. És jó látni, hogy az alig 80 lakosú településen vannak fiatal gazdák, életképes a falu, teszi hozzá.

Orsolyáék megvásároltak egy parasztházat, amelyet 1932-ben Pál Áron gazda épített, és amelyet aztán lánya, Pál Berta örökölt. Orsolyáék az ő fiától vették meg, és férjével közösen elindították a Pál Berta Műhelyt, ahol hagyományos szövéssel, növényi alapú fonalfestéssel, fonással foglalkoznak és ezt oktatják is. Orsolya a textíliákkal kapcsolatos munkákat végzi, férje menedzseri szerepet tölt be. A műhely neve Pál Berta lett, mintegy főhajtásként a házban előttük élt generációk felé.

Ugyanakkor a Pál Berta név az erdélyi asszony epitómájává vált; az erdélyi asszonyé, akinek családban, közösségben elfoglalt helye, hatalma, megszerzett tekintélye nagymértékben épült a textíliákkal kapcsolatos munkákra.

– A mi munkánk megoszlik a földművelés, a kézműves műhely és az irodánk között. Jelenleg is dokumentumfilm-vágással foglal­ko­zunk, emellett egy kis 14 ári kertben igyekszünk megtermelni a család számára az alapvető zöldségeket. Emellett vezetem a műhelyt, a férjem meg ellátja a menedzseri feladatokat – mondja Orsolya, majd hozzáteszi:

– Igyekszünk átadni a jövő nemzedékeknek azt, hogy a fenntartható fejlődésben mennyire fontos megőrizni a hagyományos háztáji gazdálkodást, a biológiai sokféleséget. Sajnos azzal is tisztában kell lennünk, hogy ha nincs mellékjövedelem, akkor csak ebből nem lehet megélni. Talán jó lenne, ha jobban felkarolnák anyagilag a hagyományos önfenntartó gazdaságokat, és így a kis közösségek is megmaradhatnak, megőrizhetik azt az életmódot, amely meghatározó volt számukra évezredeken át.

Minél kisebb egy falu annál jobban összetartanak az emberek. Itt még van kaláka, az emberek segítenek egymáson, még nem jelentkezett túlzott mértékben a materiális világ individualizmusa.

Sajnos ezek az értékek már kihalófélben vannak, mi azon igyekszünk, hogy tevékenységünkkel, példánkkal megőrizzük mindezt – teszi hozzá.

– Székelyföld szeretete és a barátok vonzottak ide. Úgy éltük meg a váltást a Partiumból a Székelyföldre, mint egy üdülést. A hagyományőrzés az emberek lelkülete. A közösség megihletett – meséli.

Az előző lelkipásztor gazdálkodott. Négy tehenet és 40 juhot tartott az egyházközség, de ezeket eladták, teszi hozzá. A hívek mégis azzal fogadták, hogy „van birtok!”

Teológushallgatóként, a nagyváradi Sulyok István református iskolában Pap Gábor művészettörténész és Molnár D. József kultúrtörténész szemináriumát hallgatva csupán elméletben ismerkedett meg a sajátos székelyföldi kultúrával, a népi életformával, ami évezredeken át fennmaradt – és egyszercsak ott találták magukat, ahol mindez testet öltött.

– Rájöttünk, hogyha mindezt olyan szépen megfogalmazták elméletben, és jelen van a népművészetben, akkor a szellemi mellett van egy gyakorlati szintje is. Ez a gazdálkodás mindennapja, a közvetlen kapcsolat a tájjal, az élővilággal, ami kozmikus létélmény – fogalmazza meg, hogy mi vezette rá a városban felnőtt lelkipásztort a gazdálkodásra.

Amikor egyéves lett az első gyerekük, 2004-ben, vettek egy tehenet a szomszéd faluból. A jószágot ketten, száron vezetve, gyalog hozták haza több mint 3 kilométerről. Aztán a szarvasmarha mellé ló is kellett, úgyhogy vásároltak egy csikót. Ez már életmódváltást jelentett.

Az állatot gondozni kellett, amivel közelebb kerültek „a földhöz.” A közösség segítségükre sietett a szakmai tanácsokon kívül is, sokan segítettek abban, hogy gazdálkodóvá váljanak.

A következő lépés az intenzívebb állattenyésztés irányába a Rózsa Péter balmazújvárosi gazdálkodóval való találkozás volt. A magyarországi biogazdász egy barátja által kereste fel 2007-ben a lelkészt azzal a szándékkal, hogy bivalyt vásároljon, mert akkor még nem lehetett „szelídíthető” állatot vásárolni Magyarországon. De Erdélyben még nagy számban volt „kézhez szoktatott” állomány.

Fülöp Szabolcs közvetítésével sikerült nyélbe ütni a vásárt, aminek egy bivaly lett a fizetsége. Megszerették az állatot, amely furcsamód ragaszkodott az eltartóihoz. Jövő évre már hét anyaállatuk volt. A tartásuk viszont olyan költségekkel járt, hogy szaporítani kellett az állományt, a tejét meg értékesíteni, hogy kiegyenlítsék a számlákat. Így kezdődött a bivalytenyésztésük.

Közben a felesége részt vett a Hargita Megyei Tanács által szervezett kézműves sajtkészítő tanfolyamon, később pedig eljutott tanulmányútra Magyarországra, Ausztriába, Franciaországba. Jelenleg 41 állatból áll az állományuk.

A megyei tanács vidékfejlesztési osztálya rendszeresen szervez hagyományos termékvásárt, amire eljárnak, és más megyék hasonló eseményein is értékesítenek tejterméket.

A gyerekeik ebben a környezetben nőttek fel. Otthoni rendszerben tanultak, így segítettek az állattartásban, és ez meghatározó volt a nevelésükben is. Kicsi koruk óta tudják, mit jelent a felelősségteljes gondoskodás, a munkához való hozzáállás, a környezet, a természet, a javakat teremtő emberek tisztelete.

A lelkipásztor elismeri, hogy az egyházközséget is ebből tartja fenn. Olyan kicsi a közösség, hogy nem tudja előteremteni a megfelelő anyagiakat. De más hozadéka is van a gazdálkodásnak.

– Híveim 92 százaléka gazdálkodik. Csak akkor értem igazán a lelkivilágukat, ha én is azt teszem, mint ők. Egy vidéki pap nemcsak a lelkiekkel kell foglalkozzon.

A munkának szakralitása van, hiszen a teremtett világ tiszteletéről és szeretetéről szól – hangsúlyozza.

Közben elárulja, hogy elindította az eljárást a hivatalos biogazdálkodó minősítésért. Ebben a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete is segíti a falugazdász-hálózaton keresztül. Átvállalták a dokumentáció elkészítését, és szakmai tanácsokkal is ellátják. Azt reméli, hogy mintegy két és fél év múlva a gazdaságot és a termékeiket is környezetkímélőnek minősítik, és akkor példát mutathatnak, hogy miként lehet megélni, ha kisebb jövedelemmel is, egy hagyományos háztáji gazdaságból úgy, hogy megőrzik az elődöktől örökölt tudást és lelkületet.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap
tájékoztat.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság