Back to top

Csonthéjas-kilátások Dél-Európában

Minőségi és mennyiségi szempontból is megfelelő csonthéjasszezont várnak a dél-európai országokban, ám az elmúlt időszak kiszámíthatatlan időjárása miatt Észak-Spanyolországban romlottak a kilátások, és várhatóan későbbre tolódik az őszibarack és a nektarin betakarítása, írja közleményében a Kölla gyümölcs- és zöldségkereskedelmi és termelői cégcsoport.

Az előző évvel ellentétben ebben a régióban idén nagyobb fagykárokra számítanak, a kajszi és a nektarin esetében akár 50-60%-os, míg a lapos és a hagyományos őszibarackból egyes helyeken 30-40%-os kiesés várható. Mivel a cseresznyefákon a termés már fejlettebb, azokon körülbelül 20%-kal csökken a termés. Olaszországban mindenhol nagyon ígéretesen fejlődnek a gyümölcsök. A néhány hideg éjszaka ellenére szó sincs komolyabb veszteségről, ezért sikeres szezont feltételeznek.

A jelenlegi becslések szerint az első korai nektarin- és őszibarackfajtákat már a 19. héttől szedik, Észak-Olaszországban azonban legkorábban június végén kezdik a szüretet.

Jelenleg ebben a térségben kedvezőtlen fordulatot vehet az időjárás, ám az előrejelzések szerint fagy nem lesz. A cégcsoport érdekeltségei közül a görögországi Tyrnavos és Imathia régiójában általában a nektarint kezdik el először szüretelni, majd június közepétől folytatják az őszibarack betakarításával.

A világpolitikai helyzet hatásai a csonthéjasok termesztésében is érezhetők lesznek, véli a Kölla csoport egyik vezetője. Az óriási költségnövekedés az ellátási lánc minden szereplőjét sújtja, magasabb termelési és logisztikai költségekkel kell számolni, ugyanakkor a jó mennyiségi kilátások miatt derűlátóan tekintenek az idei szezonra.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/16 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

A műtrágyák megváltoztatják a poszméhek virágérzetét

A műtrágyák korlátozzák a beporzást, mert időlegesen megváltoztatják a poszméhek virágérzetét. A beporzók ritkábban szállnak le a műtrágyával, vagy növényvédő szerekkel nemrégiben permetezett virágokon, mivel képesek észlelni a virág körüli elektromos tér változásait - állapították meg a kutatók.

A "pszichobiotikus" élelmiszerek fogyasztása csökkentheti a stresszt és javíthatja az alvást

Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.

A lezárások miatt nem jön a kínai fokhagyma

Több mint tíz évig töretlenül nőtt a Kínából exportált fokhagyma mennyisége, a csúcsot a pandémia első évében érte el. Azóta azonban a folyamatos lezárások miatt mindig van valami gond a szállítással; pedig a minőség most jobb, mint szokott.

Okos megoldások az európai erdőkért

A közelmúltban hatfős francia erdészküldöttség járt Magyarországon, hogy szárazságtűrő fafajokkal ismerkedjenek. Az utóbbi években ugyanis súlyos aszály, tömeges fapusztulás sújtotta a francia erdőket. A klímaváltozás következményei ott is arra ösztönzik az erdészeket, hogy új meleg- és szárazságtűrő fajok után kutassanak, és felgyorsítsák azok természetes vándorlását. Most kivételesen a franciák vetik ránk „vigyázó szemeiket”.

Növénynemesítésők találkozója

Emléknappal ünnepelte meg a Növénynemesítők Egyesülete azt a korszakos jelentőségű, első magyar növénynemesítési könyvet, amelyet éppen 200 évvel ezelőtt adtak ki. A jeles alkalmat konferenciával is egybekötötték, ahol a magyar növénynemesítés kiváló professzorai ismertették az szántóföldi és kertészeti növénynemesítés kutatás-fejlesztésének és oktatásának helyzetét és kihívásait.

Évi 60 ezer tonna alma Dél-Tirolból

A caldarói Roen szövetkezetet hat éve hozta létre két több 50 éves dél-tiroli termelő és értékesítő szövetkezet és egy nagykereskedő. Az új cég évi 60 ezer tonna almát vesz át a tagjaitól és viszi piacra a VOG konzorciumon keresztül. Az Interpoma kiállítás Fenntarthatóság az első elnevezésű túráján jártunk az új hűtő- és csomagolóházban.

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.