Back to top

Éremeső a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, le a kalappal a magyar borok előtt!

Idén már mindenféle korlátozás nélkül került megrendezésre hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenye, a VinAgora. A több hónapos előkészületi munkáknak, és a Borkult által fejlesztett WineCompass bíráló szoftver legfrissebb verziójának köszönhetően a megmérettetés hiba nélkül zajlott, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a bíráló szakemberek teljes figyelmüket a borok értékelésének szentelhessék.

A rendezvény sikeréhez két kiemelt partner is hozzájárult: a Budapest Congress Center otthonos, kényelmes helyszínnel, segítőkész kollégákkal és a bírálók gasztronómiai kényeztetésével emelte a borverseny színvonalát, míg a Dunavox a bírálatra várakozó borok optimális hőmérsékletéről gondoskodott a legmodernebb technológiájú borhűtők segítségével.

Néhány érdekesség a borversenyről

Fotó: VinAgora
A tíz, egyenként 6-7 főből álló zsűribizottság munkáját külön-külön segítette tíz nagy tapasztalattal rendelkező koordinátor. Az ő feladatuk volt a színfalak mögött a borok hőmérsékletének felügyelete, a minták fekete zsákba helyezése, sorszámának ellenőrzése, az öt évnél idősebb borok dekantálása, a bizottsághoz tartozó felszolgáló ellenőrzése, irányítása, valamint a folyamatos kapcsolattartás a zsűri elnökével, és a másnap soron következő borok temperálása is.

A borverseny munkáját a Borverseny Elnöksége felügyeli. Az Elnökség három tagból áll: a borverseny igazgatójából, egy borász szakértőből és egy jogi szakértőből.

A Vinofed (Nagy Nemzetközi Bor- és Párlatversenyek Világszövetsége) és az OIV (Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet) szabályzata szerint a borversenyen bíráló szakemberek maximum fele érkezhet hazánkból, a többieknek valamelyik külföldi országot kell képviselniük, így garantálva a megmérettetés nemzetköziségét.

VinAgora International Wine Competition | 2022

A versenyre érkezett palackokat legevesebb 13 alkalommal érintik gondos kezek, mielőtt tartalmuk a bírálók poharaiba kerül: a palackok átvétele, többszöri szállítása, besorolása, sorszámozása, fotózása, helyszínre érkeztetése, hűtőbe helyezése, fekete zsákba rejtése és felszolgálása mind a verseny előkészületeinek fontos részét képezik.

Íme az eredmények

A VinAgora borversenyre ismét szép számú nevezés érkezett, rekord számú külföldi mintával.  Összesen 941 minta vett részt a megmérettetésen, 16 bortermelő országot képviselve.

A verseny a borok mezőnyét tekintve nagyon izgalmas volt, sokszor kihívás elé állítva a szakembereket. A borsorok magas színvonalát tükrözi, hogy a bíráló bizottságok a borok 76%-ának adtak ezüstéremnek megfelelő, azaz 85 pont feletti pontszámot.

A verseny szakmai védnökeinek nemzetközi szabályzata értelmében azonban minden főkategóriában csak a borok legjobb 30%-a részesülhet éremben. Az ennek megfelelően véglegesített érem ponthatárok alapján végül 9 nagyarany-, 160 arany-, 116 ezüstérem, 7 főkategória győztes Champion díj, valamint további 25 különdíj született.

Fotó: VinAgora

Lássuk elsőként a különböző főkategóriák legjobb borait, vagyis a Champion díjas tételeket:

  • Csendes fehérborok: Varga Pincészet – Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc 2021
  • Csendes rosék: Günzer Tamás Pincészete – Rosé 2021
  • Csendes vörösborok: Pannonhalmi Főapátság – Infusio 2019
  • Gyöngyözőborok: Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Anna Rosa Gyöngyözőbor 2021
  • Pezsgők: Bodegas Jaume Serra – Cava Jaume Serra Bouquet Brut /Spain/
  • Természetes édes borkülönlegességek: Varga Pincészet – Aranymetszés Töppedt Szürkebarát 2015
  • Botrytisálódott borok: TokajIM – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2018

A Champion választás az idei évtől a korábbi gyakorlathoz képest módosult, így a fehér, rosé és vörös kategóriákban csak a száraz borok közül, a pezsgő kategóriában pedig csak a tradicionális eljárással készült, brut tételek közül kerülhet ki a győztes.

Amennyiben egy adott fajtából legalább 15 magyar minta érkezik, akkor a fajtán belül a legtöbb pontot elért aranyérmes bor nyeri el a legjobb magyar fajtabor különdíját, melyet külön oklevél tanúsít.

Fotó: VinAgora
Csak olyan fajtaborok versenyezhetnek, melyek esetében a technológia nem írja felül a fajtakaraktert. (Így például elnyerheti a különdíjat egy Merlot rosé, de nem nyerheti el egy Furmint aszú, vagy egy Pinot noir pezsgő.) Idén a legjobb magyar fajtaborok:

  • Cabernet franc: Thummerer Pincészet – Egri Cabernet Franc Superior Válogatás 2018
  • Cabernet sauvignon: Thummerer Pincészet – Egri Cabernet Sauvignon Superior Válogatás 2018
  • Chardonnay: Geszler Családi Pincészet – máMÓR Móri Chardonnay 2020
  • Kékfrankos: Lelovits Tamás Pincészete – Meglepetés 2019
  • Merlot: Schieber Borászat – Tabu Merlot 2017
  • Olasz rizling: Fodorvin Családi Pincészet – Aszófői Olaszrizling Vörösmál 2020
  • Irsai Olivér: Béla Borászat – Imrehegyi Irsai Olivér 2021
  • Rajnai rizling: Pannonhalmi Főapátság – Prior Fehér 2020
  • Sauvignon blanc: Varga Pincészet – Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc 2021
  • Syrah: Thummerer Pincészet – Egri Syrah Superior Válogatás 2018

Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért aranyérmes bor különdíjban (Best of Country) részesül, ezt idén az alábbi borok érdemelték ki:

  • Best of Australia: Wakefield Taylors Wines – Masterstroke Shiraz 2020
  • Best of Brazil: Cooperativa Vinícola Aurora – Conde de Foucauld Brut Branco
  • Best of Croatia: Iločki podrumi d.d. – Traminac Izborna Berba Prosušenih Bobica 2016
  • Best of Czech Republic: Znovin Znojmo – Hibernal, selection of grapes, n.b. 0348 2020
  • Best of France: Sarl Andre Giraud – Chateau La Tour Du Pin Figeac 2019
  • Best of Slovakia: Promitor Vinorum – Olaszrizling 2021
  • Best of Spain: Bodegas y Viñedos Viña Arnaiz – Mayor de Castilla Ribera Reserva 2018

A borok eredménye alapján a 23. VinAgora Nemzetközi Borverseny termelői különdíjai:

  • Csonka és Fiai Kft. különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek: Geszler Családi Pincészet (Móri borvidék)
  • A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak: Szentpéteri Borpince – Szentpéteri Attila (Kunsági borvidék)
  • A VinCE Magazin különdíja a VinAgora felfedezettjének: Éliás Birtok (Badacsonyi borvidék)
  • A Chef Market különdíja a legérdemesebb, környezettudatos termelésből származó bornak: Csendes Dűlő Szőlőbirtok - Badacsonyi Kéknyelű 2016

A Prix VINOFED díjat négy kategóriában – csendes, száraz fehér-, vörös- és rosé borok, illetve brut pezsgők – ítéli oda aNagy Nemzetközi Bor- és Párlatversenyek Világszövetsége, a szervezet minden tagversenyén egységes szabályok szerint.

Fotó: VinAgora

A kiválasztás módja megegyezik a VinAgora Champion választás szabályrendszerével, így ezekben a kategóriákban a Champion díjas borok automatikusan megkapják a VINOFED különdíját is.

  • Prix VINOFED – csendes, száraz fehérbor: Varga Pincészet - Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc 2021
  • Prix VINOFED – csendes, száraz vörösbor: Pannonhalmi Főapátság – Infusio 2019
  • Prix VINOFED  – csendes, száraz rosé: Günzer Tamás Pincészete – Rosé 2021
  • Prix VINOFED – brut, klasszikus eljárással készült pezsgő: Bodegas Jaume Serra – Cava Jaume Serra Bouquet Brut
Forrás: 
VinAgora

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Csaba gyöngye eredete

A Csaba gyöngye mind a mai napig a világ legkorábban érő csemegeszőlő-fajtája. Ez az értékes tulajdonsága termesztési és nemesítési szempontból is nagyon jelentős. Kiemelkedően fontos szerepet játszott a magyar és a világ szőlőnemesítésében, eredete sokáig vita tárgya volt.

A világ legjobb bor(fel)ismerői

Igaz, a hír még tavaly ősszel látott napvilágot, ám a magyar Sommelier Szövetség invitálására a közelmúltban a Molinári Kávézóban a 2021-ben borfelismerő világbajnoki címet szerzett magyar csapat tagjai tartottak beszámolót a versenyről, valamint a részvevők is bekapcsolódhattak egy tesztelő feladat megoldásába.

Korszerű gépek a szőlőben

A VitiCoop Kft. szervezésében 2019. óta minden év júliusában megrendezik Magyarország legnagyobb gyakorlati szőlészeti gépbemutatóját. A szőlészeti gépek kiállítása és gyakorlati bemutatója mellett idén növényvédelmi, tápanyagellátási technológiák ismertetésére is sor került.

Guppi tenyésztő Európa bajnokság kezdődik

Magyarországon tartják a guppi díszhaltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását augusztus 4-6. között, a Pakson megrendezésre kerülő versenyen mintegy 80 tenyésztőtől 200 halpár érkezett 18 országból - közölte Pasaréti Gyula, a Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.

Jól szerepeltek díjugratóink a Szilvásvárad Masters-en a szakági elnök szerint

Elégedett a Szilvásvárad Masters nemzetközi lovas sorozat díjugrató-versenyén elért eredményekkel a szakági elnök.

Dariya második helye a Turf-Galán

A szlovák lóverseny egyik legnagyobb eseménye, a 38. Turf-Gala ismét a cseh lovak fölényét hozta, akik az öt nagyversenyből négyet megnyertek. A kétlovas magyar miniküldöttség becsületét Dariya védte meg a Cena Arvy második helyével, míg a rendezőkét Opasan a Szlovák Nagydíjban aratott biztos győzelmével.

Indulnak a Tokaji Borongolók

Tokajbusz elnevezéssel speciális buszjáratokat indít a hétvégétől a Volánbusz, segítve a borturizmust Tokaj-Hegyalján.

Elismerés és rendkívül szép eredmény a munkalovas világbajnokságon

Magyarországot két ló–lovas páros képviselte a munkalovas sportág Franciaországban rendezett világbajnokságán. A vb a napokban ért véget, nagyon szép eredménnyel tért haza első világversenyéről a kis hazai csapat.

Szóról szóra, borról borra

Az elmúlt évben hat Szent-György hegyi pince részvételével indult az 1bor1vers projekt, idén ez a szám duplájára nőtt; így a Balaton borrégió 12 pincészetének egy-egy bora kóstolható most össze kortárs versekkel.

Család, összetartás, elhivatottság

„Büszke vagyok szüleimre, de még inkább büszke vagyok az unokáimra. Nem cserélném őket még a Cserszegi fűszeresre sem.” Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő szavait keszthelyi emlékszobájának avatásán egyfajta mottóként idézték, kiemelve: ez a nagyon mély és tömör mondat mindent elárul Karcsi bácsiról. Benne van a családszeretet, az összetartás és a szakma iránti elhivatottság.