0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Balatoni nyarak palackba zárva

Tudósítónk a Spájz Szörpök mottóját választotta a cikk címéül. A kívül-belül kiváló termékeket egy keszthelyi vállalkozás állítja elő, amely a hagyományos családi receptek előírásai, a karakteres, intenzív ízek, és persze a természetesség mellett kötelezte el magát.

– Családunk hagyományainak folytatásaként már a vállalkozás előtt is meglehetősen nagy mennyiségben készítettünk szörpöket, saját célra és szűkebb rokonságunknak. Mindannyian szívesen fogyasztották őket, mondván, nagyon finomak. Aztán 2013-ban bodzából az addiginál is jóval többet, 100 litert készítettünk, és egy áprilisi napon, kávézás közben úgy határoztunk, hogy megpróbáljuk értékesíteni a szörpjeinket. Hamarosan autóba ültünk, és végigjártuk a Balaton északi partját, hogy bemutassuk a szörpöket a népszerű vendéglátóhelyeken. Négy új partnerünk lett aznap – idézte fel a vállalkozás elindítását Bálint Áron, két tulajdonostársa, édesanyja, Bálint Endréné Ildikó és húga, Bálint Kata társaságában.

– Az üzlet beindult. A bodzánál nem volt, nem lehetett megállás, és azonnal jött a folytatás: a levendula, a menta, a fekete ribizli következett, majd a többi.

Jelenleg tizenöt ízben készítünk adalékmentes szörpöket. Kettő közülük teljesen cukormentes, egyet pedig cukor helyett édesítőszerrel készítünk. Négyféle kiszerelésben értékesítjük termékeinket, és már nemcsak a vendéglátásban lehet megtalálni őket, hanem neves áruházláncok polcai is. Erre azért vagyunk olyan büszkék és azért örülünk neki annyira, mert eszerint nemcsak meg tudunk felelni a szigorú előírásoknak, hanem hajlandóak is elismerni az általunk előállított minőséget.

– A szörpök nálunk mindig a spájz polcain sorakoztak, ahogyan régen nagymamánál láttuk. Ez adta az alapötletet. A névválasztást az a víziónk is megerősítette, hogy hosszabb távon több mindennel – például lekvárokkal, és hazai gyártók más prémium termékeivel is – foglalkozni szeretnénk a szörpök mellett. A terv a mai napig sem változott: hamarosan hazai kistermelők áruival és prémium gasztronómiai termékekkel bővítjük webshopunk kínálatát – mondta Bálint Kata.

– Ahogy elhangzott, már nagyanyám és édesanyám is készített szörpöket. A klasszikus receptek tőlük származnak – vette át a szót Bálint Endréné Ildikó.

– Arra törekszünk, hogy mindenképpen megőrizzük ezeknek a recepteknek az értékeit, bár „finomhangolásra” azért szükség van, mert teljesen más kis tételben szörpöt készíteni, mint nagyban.

Bevallom, kicsit izgultam, amikor a korábbi 60 liter helyett 2015-ben már 5 ezer liter bodzaszörpöt állítottunk elő. De sikerült, és a bodzavirágból készülő ital azóta is az egyik legnépszerűbb a fogyasztók – és persze a családunk – körében.

A klasszikus receptek mellett „saját” szörpjeink is akadnak, amiket mi kísérleteztünk ki, adott esetben partnereink kérésére. Utóbbiak közé tartozik például az ázsiai citromfű és az uborka ízű szörp.

Feltétlenül meg kell még említenem a kedvencemet, a Provence szörpöt, ami levendulát, mentát, zsályát és citromfüvet tartalmaz. Három évvel ezelőtt a rangos nemzetközi Great Taste Awards megmérettetésen a legjobb termékek egyikének választották.

A termékkör folytonos bővítése mellett a minőség fenntartása a legfontosabb; ezt tartjuk a Spájz Szörpök egyik legjellemzőbb „titkának”.

A Spájz Szörpök készítéséhez soha nem használnak sűrítményt, csak gyümölcsöt és fűszernövényeket, amiket mind gondosan kiválogatnak. A minőség egyik feltétele, hogy az alapanyag a lehető legjobb legyen.

– Van egy 1,5 hektáros ültetvényünk, elsősorban gyümölcsökkel betelepítve, az üzem mellett található téliesített üvegház és fűszerkert pedig folyamatos alapanyag-ellátást biztosít – mondta Bálint Áron. – Például abban terem a menta és az ázsiai citromfű. Helyi termelőkre is támaszkodunk, tőlük bogyósgyümölcsöket vásárolunk.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, további málna-, feketeribizli- és epertermelők jelentkezését várjuk, akik hosszú távon partnereink lennének. A partnerség kiépítésével stabil helyi piacot tudunk ajánlani nekik, ha minőségi szörpalapanyagot biztosítanak nekünk.

A minőség az alapja a Spájz Szörp fejlődését, jövőjét jelentő munkának. Munka akad bőven, főként úgy, hogy folyamatosan növelnünk kell a megtermelt mennyiséget, ha követni kívánjuk a kereslet növekedését.

Tavaly mintegy 45 ezer liter szörpöt készítettünk, ami megegyezik egy kisebb borászat termelésével. Azonban ha úgy számolok, hogy a szörpöt limonádéban, koktélban, szörpitalban hígítják – no meg hozzászámoljuk fogyasztásra kész Spritz termékeinket –, akkor elmondhatom, hogy több, mint 300 ezer liter Spájz Szörpökből készített üdítő fogyott el tavaly. Ez már egy komolyabb hazai sör kisüzem éves volumene – és dinamikusan nő a kereslet.

Idén másfélszer-kétszer annyi szörp előállítását tervezzük, mint tavaly. A január és a február a terveinknek megfelelően alakult. Reméljük, újraindul a budapesti turizmus, mert az jelentősen növelné a forgalmat.

A munka üteme előre meg van határozva, a május például a bodza hónapja. A bodza frissen szedett virágzatából mintegy 15 ezer liter szörpöt készítünk néhány hét alatt.

A családtól megtudtuk, hogy a prémium minőséget képviselő szörpök egyre népszerűbbek a vásárlók körében, messze a tágabb értelemben vett szörppiac felett bővül a piacuk

– Mi háromféle piacot különböztetünk meg. Az egyik a nagy, több száz milliárd forintos forgalmú szénsavas üdítőké. Erre a piacra mi egy nagyon pici szereplőként léptünk be, a Spritz termékekkel. Viszont minden várakozásunkat felülmúlta a forgalom, nagyon jók a visszajelzések.

A második piac a szörpöké, és azon belül különböztetjük meg a harmadik piacot, a hazai termelésű, közvetlenül gyümölcsből, adalékanyagok nélkül készített, nagy gyümölcstartalmú prémium szörpök piacát. Ez a szegmens dinamikusan nő, akár évi 100–200 százalékkal. Ebből jól látszik, hogy elsősorban a prémium minőséget keresik, vásárolják a vásárlók.

Ebben nagy segítséget jelent, hogy a covid miatti korlátozások idején nem tétlenkedtünk, hanem elindítottuk webshopunkat a www.spajzszorp.hu webcímen, és így az egyéni vásárlókkal is közvetlenül kapcsolatba tudtunk lépni.

A Spájz Szörp tulajdonosai előszeretettel fogyasztják saját termékeiket. Természetesen mindegyiküknek megvan a maga kedvence. A főleg marketinggel foglalkozó Bálint Áron a citrusokból készített Jaffa szörpöt részesíti előnyben, ennek ellenére örök kedvence a bodza. Mint megjegyezte, szerinte azt soha nem lehet megunni, nem is fogja. Bálint Endréné Ildikó, aki a szörpök „lelke”, a Provence-ot szereti a legjobban. A megrendelésekkel foglalkozó és a vásárlóknak minden „szörpös kérdésben” segítő Bálint Kata szezonálisan fogyasztja a szörpöket. Most például nála a gyömbér az első a sorban, és később következik a bodza – örökös favoritja azonban mégis a málna.

Szót ejtettünk a fejlesztésre vonatkozó tervekről is. Mint elmondták, a kereslet, a növekvő tendenciák feltétlenül indokolttá teszik.

– Ahogy említettem, keressük azokat a helyi termelőket, gazdálkodó közösségeket, akiktől vagy amelyektől minőségi alapanyagot tudunk beszerezni, illetve akikkel hosszú távon közösen fejlődhetünk.

A gyümölcsfeldolgozáshoz is bővítenünk kell. Új kisüzem építését tervezzük egy zöldmezős beruházás keretében, megőrizve a vidékies környezetet, amit fenntarthatóan szeretnénk üzemeltetni a helyi közösségekkel közösen – mondták el a Spájz Szörp tulajdonosai.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság