Csávossy György, a megélt kilencven esztendeje során lassan egyfajta biztos ponttá vált az erdélyi, és a Kárpát-medencei borászok számára. “Apám tanár volt. Soha nem mondta, de érzésem szerint erre volt legbüszkébb. A sors megadta neki, hogy egyetemi oktató is lehetett, de középiskolai katedrájáról ment nyugdíjba”- kezdte megemlékezését fia, ifj Csávossy György, aki hittel vallja, a szőlő és a bor szeretete bele van kódolva az emberi génállományba.
Ambrus Lajos költő évekkel ezelőtt így jellemezte: a finom impressziókat és sztoikus életbölcseletet éneklő költő és az erdélyi borászat pápája.
Verseskönyvek, színművek, vígjátékok az egyik oldalon –szőlészeti, borászati szakkönyvek, tankönyvek és monográfiák a másikon. Beszédesebb példát alig találni, amely ennyi világossággal bizonyítaná poézis és a dionüszoszi világszellem iker-csillogását. Hosszú pályáján tanár és kutató tudós is egyszerre, európai hírű borászként korántsem mellékesen jó néhány ígéretes új szőlőfajta nemesítője is.
Szinte állandóan tanított. Tanított a Sapientián is, ahogyan „terepen” is: szőlőben vagy pincében, laborban, borbírálatokon vagy fesztiválokon, gazdakörökön és egyéb tanácsadásokon. Mindmáig nem találni Erdély-szerte szőlőművest és borászt, aki valamely mértékben ne az ő tanítványa volna.