Back to top

Szabad a szabadtartást jelző címke

A szabad eget sosem látott baromfiból készített termékeken is legálisan használható a szabadtartást jelző címke az Egyesült Királyságban. A vonatkozó kormányrendeletben ugyanis van egy kiskapu, ami lehetővé teszi, hogy még akkor is szabadtartásúnak nevezzék az állatokat, ha a madárinfluenza miatt nem engedik ki őket a szabadba.

Fotó: Csatlós Norbert
Az illetékes hivatal szerint idén télen „minden idők legnagyobb madárinfluenza-járványa” sújtotta az országot. Csaknem száz esetben jelentették a nagy patogenitású betegség felbukkanását Angliában, Skóciában és Walesben. Egy kormányrendelet szerint a járványkockázat csökkentése érdekében sem a húsukért, sem a tojásukért tartott madarak nem tartózkodhattak a szabadban novembertől, és az ideiglenesen beltérbe szorított, egyébként szabadtartású madarak tojását „ólban tartásból származó tojás” címkével kellett ellátni.

Viszont azoknak a termelőknek, akik a húscsirkéket nevelnek, nem kell tájékoztatnia róla a fogyasztókat, hogy a madarakat nem tudták a szabadban tartani.

Hivatalosan is megtarthatták a „szabadtartású” státuszt, ha legfeljebb 12 hétig tartották beltérben a madarakat. Csakhogy a szabadtartású madarakat általában nyolchetes korukban vágják le, vagyis többségük nem él annyi ideig, hogy a címkézési törvény érvényes legyen rájuk.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/17 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Háromszáz kaptár elpusztítását rendelték el a hatóságok

Az ausztráliai Új-Dél-Wales területén három különböző birtokon találtak a varroa atkával fertőzött méhcsaládokat, mely korábban nem volt jelen a kontinensen. A hatóságok a védő- és megfigyelési zónák kijelölése mellett 300 kaptár elpusztítását rendelték el.

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

A hobbiállat-tartókat is megviseli az árak növekedése

Egy állatjóléti alapítvány szerint egyre több ember szorul támogatásra, hogy tápot vehessen a kutyájának/macskájának, és egyre több házikedvenc kerül menhelyre a növekvő költségek miatt.

Békés megyei kistermelő tevékenységét függesztette fel a Nébih

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sertésállomány állategészségügyi státusza ismeretlennek bizonyult, míg az egységben súlyos higiéniai problémákat, jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket találtak az ellenőrök.

Sertéságazati szakértők tanácskozása

Többnapos, zártkörű tanácskozáson tekintették át az InterPIG és az agri benchmark Pig Network globális sertéságazati szakértői hálózatok képviselői a közelmúlt világpiaci történéseit és a sertéságazat 2021. évi költség- és jövedelemviszonyainak alakulását tagországi szinten.

Az állatok „vegyészösztönei” - Megeszik a mérgezőt?

Vajon az állatok ösztönösen megtalálják a számukra gyógyhatású növényeket a legelőn vagy a takarmányukban, és hogyan kerülik el a mérgezőket? Mekkora ebben a véletlen szerepe? Mivel nem tudjuk megkérdezni őket, így csak kutatásokra hagyatkozhatunk…

Adria a nappaliban - Tengeri akvárium

Dr. Puly István régi vágású természetbúvár volt. Minden érdekelte, ami a természettel kapcsolatos. Vadászott, horgászott, professzionális csiga-, kagyló- és kőzetgyűjtő volt, különleges díszmadarakat tartott, s emellett volt egy pompás tengeri akváriuma is. Tőle tanultam meg, hogy a tengeri akvarisztika nem ördöngösség, de nagy odafigyelést és némi pénzt is igényel.

A három déli megyében feloldotta a Nébih a madárinfluenza miatt felállított védőkörzeteket

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.

Legeltetéssel a vadvirágokért

A gyepek és a vadvirágok megőrzése érdekében tizenöt tehénből álló Hereford-csordát engedtek szabadon Angliában Ronkswood Hill Meadows-ban.

Az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvényről

Megjelent az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény, melynek célja, hogy elősegítse az idősebb gazdák gazdaságának az átadását egyetlen jogügyleten belül. Ez a törvény 2023. január 1-jén lép hatályba, tehát a jogalkotó kellő időt biztosított a törvényre való felkészülésre.