0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Fruit Logistica díjazott újdonságai

A szavazatok kétharmadával nyerte meg a Fruit Logistica innovációs díját a Japánban nemesített Amela paradicsom, amit spanyol termelője, a granadai La Palma szövetkezet nevezett be. Kilenc jelölt közül tartották legjobbnak a szakmai kiállítás látogatói ezt a paradicsomfajtát.

A szokásokhoz híven szakértő zsűri választotta ki a benevezett fajták, technológiák és eszközök közül a legelőremutatóbbnak tartott újdonságokat, amelyekre a szakvásár látogatói a három nap folyamán leadhatták a szavazataikat.

Az 1996-ban Japánban nemesített Amela paradicsomfajta bogyójának Brix-értéke különösen magas, igen zamatos, gazdag beltartalommal.

Olyan édes, mintha gyümölcs lenne, amit a neve is jelez, ugyanis egy japán nyelvjárásban az amela édeset jelent.

Káliumtartalma meghaladja a 400 mg/100 g értéket, ami másfélszer annyi, mint az átlagos paradicsombogyóké, C-vitaminból 25 milligrammot tartalmaz 100 grammja, gamma-amino-vajsavból pedig négyszer annyi van benne, mint az átlagos fajták termésében. Ez az aminosav (rövidítve GABA) többek közt természetes nyugtató és javítja az alvás minőségét. A fajta kevés öntözéssel is beéri. A paradicsomot hagyományos módszerekkel termesztik a spanyol szövetkezetben, ahol számos egyéb fajtát is kínálnak, 50 és 140 gramm közt többféle bogyóméretben.

A második legtöbb szavazatot az izraeli repülő gyümölcsszedő robot kapta, a Tevel Advanced Technologies fejlesztése. Mesterséges intelligencia és összetett algoritmusok segítik, hogy a drón optimális helyzetben és szögben közelítse meg a gyümölcsöket, és így megbízható képet kapjon az érettségükről.

A szedést egymással szoftveres összeköttetésben álló kis drónok végzik, amelyek ezenkívül ritkításra, nyári metszésre is képesek az egyméteres fogókarjukkal.

Különösen jól manővereznek, ezért szinte minden gyümölcs leszedhető velük, és bármilyen koronaformájú ültetvényben dolgozhatnak. A tervezők szerint a repülő autonóm robot (angol rövidítéssel FAR) lehetővé teszi, hogy magasabb fákat neveljenek a termesztők, amivel 10-20%-kal növelhető a terméshozam.

A harmadik díjat a Syngenta Seeds kapta különleges, apró rózsájú, hosszú szárú karfioljáért. Az Istem™ fajtát éppen tíz éve kezdték nemesíteni, tavaly vezették be a brit piacra. Finom dióízű, zsenge szárakat fejleszt, amiken apró fej ül.

Nyersen és főzve, sütve is fogyasztható, és mivel egészben készíthető el, nem megy veszendőbe semmi a zöldségből.

Jó íze mellett magas rost- és C-vitamin- tartalma is vonzó lehet a fogyasztók számára, a termesztőknek pedig a megbízható, nagy hozama kedvez. Az idén indulnak a kísérletek, hogy szerte a világon termesztésbe vonják az új karfiolfajtát.

Méltó lett volna a díjra a többi jelölt is, zömmel új, izgalmas fajtaújdonságok. Az Amoresco® romanesco karfiolcsaládot a HM.Clause francia leányvállalata nevezte be a versenyre. Tavaly januárban Olaszországban vezették be az új, színes fajtákat, amelyek a zöldön kívül narancssárga és fehér fejet nevelnek. Az elsőként piacra került AMO125 narancssárga pagodakarfiol színéből eredően sok béta-karotint tartalmaz, édeskés ízű, és szép, feltűnő színét főzés után is megtartja.

Nemesítői szerint alakja és színe megkönnyíti, hogy a gyerekek elfogadják és megkedveljék a káposztaféléket és a zöldségeket.

További fajták bevezetésével olyan prémium minőségű fajtasort kínálnak a termesztőknek, amelyek egymást kiegészítő érés­idejükkel jól értékesíthetők a piacon.

Ugyancsak francia zöldségfajta a Red Crush®, a Gautier Semences újdonsága. Első ránézésre nem is ismeri föl az ember, hogy a teljesen piros fej tulajdonképpen saláta.

Háromféle fajtakörhöz tartozó salátákat vontak be a Red Crush® koncepcióba, az egyik salátaszívnek való ún. little gem típus, levele finoman roppanó; a másik a mini cos fajtakörnek is nevezett kislevelű változat – levelei keskenyebbek, finomabb szövetűek és édeskések –; a harmadik pedig egy multileaf típusú, fodros levelű batávia.

Mindegyik ültethető szabadföldre, a little gem bírja a meleget, a multileaf típusú pedig tavaszi és őszi kultúrának ajánlott. Utóbbi kettő hidropóniás rendszerben is termeszthető.

A BASF zöldségvetőmag-üzletága egy hagymafajtával került a kiválasztottak közé. A Sunions™ vonzó tulajdonsága, hogy nem csípi a szemet, amikor felvágják, és enyhén édeskés az íze. Jól tárolható, ráadásul az idő előrehaladtával még édesebb és enyhébb lesz, szemben a tárolás során egyre csípősebb hagyományos vöröshagyma-fajtákkal.

Nemesítője 35 évvel ezelőtt vágott bele a nem könnyfakasztó vöröshagyma létrehozásába, ami nem volt egyszerű feladat, és sok szakember erőfeszítése, valamint ötmillió dollár kellett hozzá.

Az USA-ban 2020-ban vezették be a piacra, kedvező tulajdonságait a BASF érzékszervi laboratóriuma mellett az Ohio Egyetemen is igazolták. Nyers fogyasztásra, salátákhoz, szendvicsekbe ajánlják elsősorban, és olyan ételekbe, amelyekhez karamellizált hagymát használnak.

A brit Sinclair címkegyártó házilag komposztálható gyümölcscímkéi is bekerültek az innovációs díj jelöltjei közé. Az Ecolabel HOME™ nagy sebességű címkézésre alkalmas, papírból készült, környezetbarát termék, élelmiszerbiztonsági szempontból is megfelelő. Megkapta a TÜV Ausztriától az „OK compost HOME” tanúsítványt. Különböző méretekben kapható.

A német Schur Star Systems GmbH különleges kiszerelésű mikrozöldet mutatott be:

a Schur®Star Eat-Grow-Repeat Bag nevű termékben kenderrost közegbe ültetett zöldborsótöveket kínálnak. A csomagolás fölső részét letépve lehet hozzájutni a friss hajtásokhoz, az alsó rész pedig cserépként szolgál a tövek további neveléséhez.

Ezzel az eljárással körülbelül nyolc napig lehet friss, roppanó borsóhajtást fogyasztani, ha a lakásban világos helyen vagy hűtőszekrényben tartjuk a csomagot. Eddig jellemzően tálcán, lefóliázva árulták a hajtásokat, és ami nem fogyott el, leggyakrabban a szemétben végezte. A német csomagolás olyan műanyagból készült, ami közvetlenül újrahasznosítható, a termesztőközeg pedig teljesen komposztálható. A borsót a dán Grow Up Farm termeszti üvegházban, öt emeleten, szabályozott körülmények között, mesterséges megvilágítással. A mikrozöldek termesztésére szakosodott cég az újszerű csomagolással még jobban megfelel a fogyasztói igényeknek.

Különleges, energiatermelő takarófóliát fejlesztett ki a holland Genap B.V.

Az öntözővíz-tároló medencék algamentesítő célú takarására használható; a felszínen lebegő fóliába ugyanakkor rugalmas napelemeket építettek be, így a tározó felülete egyúttal az energiatermelésbe is bevonható.

Kialakításának köszönhetően az egész fólia felcsavarható, amikor el akarják távolítani a takarást a tárolóról. Ezek a rugalmas, ultravékony napelemek egyelőre kevesebb energiát szolgáltatnak, mint a merev kivitelű változatok, de tovább folynak a kísérletek a Wageningen Egyetemmel közösen, ahol a prototípust is kipróbálták.

Magyar tapasztalatok

Az idén a megszokott februári időponttól eltérően április elején rendezték meg a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs ágazati szakvásárát, a berlini Fruit Logisticát. A rendezvényen rendszeresen bemutatkozik a magyar kertészeti ágazat is az AMC és a FruitVeB szervezésében.

Az idei kiállításra még rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, ennek ellenére 88 országból érkezett több mint 2000 kiállítóval találkozhatott a 40 ezer látogató. Mint a szervezők hangsúlyozzák,

a Fruit Logistica a döntéshozók rendezvénye, ott találkoznak a kínálati és keresleti oldal képviselői. Nemcsak a járvány, hanem a későbbre csúsztatott időpont is befolyásolta a részvételt, többeknek már más dolga volt áprilisban, ezért nem mentek el a kiállításra.

A magyar stand az idén feleakkora volt, mint két éve, körülbelül akkorára szűkült, mint egy közepes európai cég bemutatkozása, fogalmazott az egyik résztvevő, érzékeltetve a hatalmas kiállítás és a megjelentek arányait. Bemutatkozott Berlinben a Balaton Ker-Tész, a Botész, a Cherry Farm Kft., a DélKerTÉSZ, a Fresh Fruit Tész, a Korona Gombaipari Egyesülés, a ZKI Zrt. és a Zöldség Világ Kft. A cégek előre meghívták partnereiket, akik vagy elmentek, vagy nem, de a standnál is felbukkantak érdeklődők. Igaz, Csizmadia György (Botész) szerint többen azért mentek, hogy eladjanak valamit. A bodza iránt érzékelhető az érdeklődés, immunerősítőként és ételszínezékként is keresik, remélhetőleg lesz üzlet a megkeresésekből. Az is látható volt a Fruit Logisticán, hogy nő a papírcsomagolás jelentősége, ami környezetvédelmi szempontból előnyös, viszont kevésbé látszik benne az áru, és kétszer annyiba kerül, mint a műanyag.

A Fresh Fruit Tész a teljes portfólióját kínálta, legfontosabb termékük a meggy és a szilva, mondta Juhos Csaba elnök. Meghívott partnereikkel sikerült tárgyalniuk, és 7-8 új érdeklődővel is beszéltek. A zöldség-gyümölcs kereskedelem világában továbbra is fontos maradt a személyes kapcsolat, ezért kell megjelenni Berlinben, vallja a szakember.

A magyar standon került sor, igaz, a megszokottnál szűkebb körben az első meggypiaci megbeszélésre. Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke elmondta, hogy még nem lehetett termésbecslésbe bocsátkozni, az azonban biztos, hogy

Németországban továbbra is csökken a meggy termőterülete és a német konzervgyárak kevesebb meggyet fognak feldolgozni. Őket is érzékenyen érinti, ha az idény kezdetén olcsó árut kínál valaki, amivel gyorsan letörheti az árakat.

A feldolgozókat sújtja az energiaár-emelkedés is, amit az olcsó meggykonzervnél nehéz érvényesíteni az árakban, ezért inkább más gyümölcsöt dolgoznak föl. A készletekről kevés információ hangzott el, fagyasztott áruból kevés van, a konzervkészletek mennyisége a megszokott. A magyar meggykivitel 2018 óta harmadára esett vissza, először a sok csapadék, tavaly pedig a szárazság rontotta a friss meggy minőségét. A korábbi 20 ezerről 2019–2020-ban 10-11, tavaly pedig 7 ezer tonnára esett vissza a Németországba irányuló meggyexportunk.

Paprikából minden típust kínál a Zöldség Világ Kft., továbbá ömlesztett fürtös paradicsom és kígyóuborka kereskedelmével foglalkoznak. Rácz József, a tész vezetője meglepetéssel tapasztalta, hogy mennyi érdeklődő érkezett az unión kívülről is. Érzékelhető volt a bizonytalanság, amit az élelmiszerellátás biztonsága, ponto­sab­ban annak hiánya keltett. A kereskedők nagy része ezért további csatornákat keres baj esetére, így a lehetséges beszállítók közé kerül Magyarország is. Visszafordult az érdeklődés Európa többi országa felé, nemcsak a távolság miatt, hanem azért is, mert a nagy kertészeti termelők, például Spanyolország és Hollandia is a belső piac ellátását helyezi előtérbe.

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet