0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A gazdasági fürj nem csak a röpdék takarítója

Kétségtelen, hogy már csak azért is célszerű néhány japán fürjet tartani a röpdékben, hogy a leszóródó magokat felcsipegessék, ám ennél sokkal többre hivatott madarakról van szó.

A fürj bohókás kinézete és csekély repülési aktivitása mellett társállatnak és haszonállatnak is kiváló, nem véletlen, hogy csak magyar nyelven közel tíz Facebook-csoport szerveződött már a fürj köré.

fürj, japán fürjA fürjek közül a japán fürjek a legkedveltebbek hazánkban, talán azért, mert díszállatként is megállják a helyüket, de tojástermelésükkel hasznot is hoznak. Egy japán fürj jó tartási körülmények között testtömege húszszorosának megfelelő tömegű tojást tojik egy év alatt.

A fürjtartók sokaságának az a véleménye, hogy ebből meggazdagodni nem lehet, de azért némi haszonnal is kecsegtethet a fürjtartás,

amennyiben elég kreatív az ember, és a tojásokat nagyobb hozzáadott értékkel, például feldolgozva adja el. Nincs is annál menőbb, mint azzal büszkélkedni, hogy valaki reggelire 15-20 tojásból evett rántottát – csak nem kell hozzátenni, hogy fürjtojásból…

A fürj színeknek jelentősége van

fürj, japán fürjA japán fürj vadas, más néven fogolyszínű változata nagyon hasonlít a nálunk is honos európai fürjre, ennek ellenére igen jelentős különbségek vannak közöttük, még ha nem is látszatra… Míg az európai fürj nyaranta periódusonként 7-10 tojást rak, és azokon kotlik el, a japán fürj egy évben akár 300 tojást is tojik (fűtött helyen, pótmegvilágítás mellett), de nem egy költőbajnok, ezért általában a tojások keltetőgépbe kerülnek. A hazánkban élő fürj és a japán fürj között szinte biztosan van rokonság, hiszen párba állíthatók és fiókáik lesznek.

Tehát a japán fürj tojástermelő képességének köszönhetően gazdasági fajnak tekinthető, de ennek ára van: egy intenzíven termelő tojó maximum egy-másfél évig tartható állományban, utána tojáshozama csökken, megszűnik.

A fürjek étkezési célra is kiválóak, a kakasok többsége már fiatalon a tányérban végzi, nincs szerencséjük, hiszen a tojók értékesebbek a tojásrakás miatt. A már letojt tojók is alkalmasak konyhai feldolgozásra, ezeknek ugyan keményebb a húsuk, de ízletesebb, mint a fiataloké – mondta Tóth Sándor, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik gazdasági- és díszfürjekkel is.

A japán, vagy gazdasági fürj már egy háziasított szárnyas, erre utal sokféle színváltozata, és a háziasítása során kiemelt gazdasági jelentősége. Tojástermelés céljára is vannak már változatai, de elindult a húscélú fajtairány is. Tojástermelési célra a vadas színű egyedek a legalkalmasabbak, ezek megfelelő körülmények között akár 18 óránként képesek tojni. Csak a vedléskor tartanak ebben szünetet, illetve kinti tartásnál a téli időszakban, de zárt tartásban szinte egész évben tojnak.

Szép változataik is vannak, mint a rozsdabarna, sárga, hamuszürke, vagy a legújabban kitenyésztett fehér és fehértarka színváltozatok, de ezek inkább hobbicélra valók, mert tollmintázatuk miatt ők lesznek az elsők, akikre társaik agressziója irányul.

Főleg a fehérek esnek áldozatul a tollcsipkedő fajtársaik kellemetlenkedésének, hiszen a fehér és a tarka szín a fürjeknél jobban elősegíti a kannibalizmust. A színesek, ha csak hobbiból is tartjuk, akkor is elkülönítve legyenek a vadas színűektől!

A többi fürjfaj, amelyeket díszfürjekként tartunk, általában vad alapfajok. Kivétel a kínai törpefürj, mert ennél is vannak már színváltozatok, említette Tóth Sándor.

Forrás: Kistermelők Lapja