Back to top

Mindent a szemnek, semmit a kéznek

Elérkezett a gím- és dámtehenek, illetve az őzsuták ellésének időszaka. Bár évről évre több platformon is szembetalálkozunk a témával, mégis szükség van a figyelemfelhívásra: attól, hogy erdőben, mezőn gidát, borjat magára hagyva látunk, az nem jelenti azt, hogy árvák vagy betegek!

Sőt, nagyon is jól vannak, csak éppen anyjukat várják, aki vagy a környéken táplálkozik, vagy veszélyt érezve odébbállt, de minden esetben visszatér utódjához. Az újszülött egyedek még erőtlenek ahhoz, hogy kövessék anyjukat, ehelyett meglapulva, mozdulatlanul elfeküdnek a veszély elmúltáig.

Ha ilyen gidákkal, borjakkal találkozunk, még véletlenül se érjünk hozzájuk, ne simogassuk meg őket, mert akkor szagunkkal elriasztjuk az őzsutát és a szarvastehenet, ezzel megpecsételve a kicsik sorsát – anyjuk nem fogja továbbgondozni őket, így éhen pusztulnak, vagy ragadozók zsákmányává válnak.

Az Országos Vadászati Védegylet felhívja a figyelmet arra, hogy aki mégis megérinti, ne adj Isten elhozza ezeket a fiatal egyedeket a területről, az lopást követ el, mert az élő vad az állam tulajdona! Az őzgida vadgazdálkodási értéke a Vadgazdálkodási törvény végrehajtási rendelete szerint 50 000, a gím- és a dámborjúé 100 000 forint.

A téma a gidák, borjak születése mellett azért is aktuális, mert május havában, a jó idő beköszöntével egyre több kiránduló látogat el a természetbe, ezzel megnő az ember-gida/borjú találkozások száma. A kicsik nem fognak az embertől elszaladni, ezért a legfontosabb, hogy ne közelítsük meg az állatokat, ne zavarjuk őket, és ismétlem, semmiképp sem érintsük meg őket!

A kirándulók mellett a kutyasétáltatóknak különösen fontos a felelős hozzáállásuk: a kutyafuttatás szabályainak maradéktalan betartása, a póráz használata. Abban az esetben, ha a kutya csak körüljárja a gidát, borjat, netán csak éppen hozzáér, azzal az utódnak befellegzett.

Arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy felelős, féltő és tudatos magatartással járjuk a természetet, védve ezzel hazánk természeti kincseit!
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter

Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.

A neandervölgyiek hatalmas elefántokra vadásztak

Egy új tanulmány szerint a neandervölgyiek nagyobb csoportokban élhettek, mint eddig hittük, és hatalmas elefántokra vadásztak, amelyek akár háromszor nagyobbak voltak a ma ismert fajoknál.

Mókás kinézetű tamarin érkezett Debrecenbe

Társat kapott a tavaly Debrecenbe érkezett fehérajkú tamarin hím: egy másik fiatal hím a csehországi Ústí nad Labem állatkertjéből került a Nagyerdőbe - közölte az állatkert vezetője az MTI-vel csütörtökön.

5 tipp a szalmonella elleni védekezéshez baromfiban

Kezeljük prioritásként az Enteritidis, a Typhimurium és az Infantis szalmonellatörzsek megállítását! Az integrátorok és a termelők az emberi egészségre leginkább káros törzsek megcélzásával és kiiktatásával küzdhetnek leginkább az élelmiszer-eredetű szalmonellafertőzések ellen.

A dobogó tetején

Az erdő mélyének csöndje a tanyája, ahová csak a vad talál, sűrű lombú fák alatt ballag, mert az erdőben leli nyugalmát. Ez az érzés él azokban, akik lelkükben őrzik a természet iránti tiszteletet és vonzalmat, és e belső késztetésüktől vezérelve döntenek majdani hivatásukról.

Nem kívánatos kölyökként jött világra, most új Guiness-rekordot állított fel

Egy 30 éves alentejo masztiff lett minden idők legöregebb kutyája - írta a BBC hírportálja pénteken.

Kiemelten fontos hazánk vizes élőhelyeinek védelme

A vizes élőhelyek védelmének érdekében 1971. február 2-án Iránban írták alá a Ramsari Egyezményt, hazánk 1979-es csatlakozása óta már az ország 2,6 %-a, 29 vizes élőhely, több mint 240 ezer hektáron képezi részét - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából, Dömsödön.

Előbújtak a medvék a Szegedi Vadasparkban

Előbújtak a medvék csütörtökön a Szegedi Vadasparkban, és bár szikrázó napsütés fogadta őket, nem mentek vissza a medveházba.

Fontos a származás

Hiánypótló összeállítást készített a Bajor Erdészeti Igazgatóság, amellyel a jövőben a klímabarát erdők telepítését kívánják könnyebbé tenni, jelentette be Michaela Kaniber tartományi agrárminiszter.

Február 2.: a vizes élőhelyek világnapja

Bár kevesen tudják, de február másodika a vizes élőhelyek világnapja. Ez 1971. óta van így, annak emlékére, hogy ezen a napon kötöttek nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért. Idén, 2023-ban ráadásul, pont egy vízi élőhelyi madár, a nádasokban, gyékényesekben élő barkós cinege lett az év madara.