Back to top

Együttműködési megállapodást kötött a CIG Pannónia Csoport és az Euroleasing

A CIG Pannónia Csoport a Magyar Bankholding Zrt. után annak integrált lízing leányvállalatával, az Euroleasing Zrt.-vel is húsz évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött.

A megállapodás értelmében az Euroleasing Zrt. közel 100 ezer ügyfelének rövidesen közvetlenül elérhetővé válnak a CIG biztosítási termékei, így a különböző vagyonbiztosítási és casco konstrukciók mellett hitelfedezeti biztosítás is a termékpaletta részét képezik. 2022. februárjában az Euroleasing Zrt. tulajdonosával, a Magyar Bankholding Zrt.-vel kötött a CIG Pannónia Csoport stratégiai megállapodást, amelynek értelmében a több mint 2,2 millió lakossági ügyfél már az MKB Bank és Takarékbank összes fiókjában eléri a nyugdíj-, baleseti és életbiztosítás, valamint egészségbiztosítás, hitelfedezeti és lakásbiztosítás termékeket.

Az Euroleasinggel kötött együttműködéssel a lakossági ügyfelek biztosítási igényeinek döntő részét lefedi a Biztosítótársaság.

„A CIG Pannónia Biztosító számára jelentős szakmai mérföldkő a mostani megállapodás, hiszen így elérhető közelségbe került egyik stratégiai célunk megvalósítása, hogy folyamatos növekedéssel a létrejövő szuperbank direktbiztosítójaként a magyar biztosítási piac stabil, meghatározó szereplőjévé váljunk. Olyan magas minőségű szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink és partnereink számára, amellyel támogatjuk azt a stratégiát, amely befektetőinknek, tulajdonosainknak a hosszútávon kiszámítható árbevétel és osztalékpolitika alapjait teremti meg” – mondta el a bejelentés kapcsán Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító vezérigazgatója.

Vály Judit, az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta:

„Az Euroleasingnél folyamatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel az ügyfeleink számára magasabb színvonalú szolgáltatást nyújthatunk.

A CIG Pannónia Biztosítóval kötött megállapodás révén lehetőség nyílik olyan testreszabott biztosítási termékeket kínálni ügyfeleink számára, amelyek tökéletesen illeszkednek az egyes finanszírozási konstrukcióinkhoz, amely egy újabb nagy lépést jelent az ügyféligények lehető legoptimálisabb kiszolgálásában.”

Forrás: 
Euroleasing Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erősödik a KITE szerbiai integrációja

Június közepén felavatták az Újvidék melletti Csenejen a KITE d.o.o központját. Az avatáson részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nedimovič Branislav szerb mezőgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Parlament elnöke is. A vendégeket Guba Sándor, a nádudvari KITE Zrt. elnöke és Szabó Levente vezérigazgató köszöntötték.

A vertikális kertészetben látják a megoldást az angolok

A világ legnagyobb vertikális kertészete kezdi meg működését a tervek szerint ősszel. Mérete 96 teniszpályányi lesz.

Több mint másfélmilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a villányi Bock Borászat Kft.

Prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében hajtott végre fejlesztéseket több mint másfél milliárd forint értékben a villányi Bock Borászat Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

Megújult az Agrár Széchenyi Beruházási Hitelprogram

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Max néven új beruházás finanszírozási eszköz áll a kis-és középvállalkozások rendelkezésére július 1-től.

Újabb eszköz teszi könnyebbé az élelmiszerágazat hitelhez jutását

Magyarországon elsőként a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az élelmiszer kis- és nagykereskedelem, illetve az agráriumhoz kötődő vállalkozások, őstermelők számára érhető el egy új, kedvezményes kezességvállalás, amely 2022. július 1-től 2022. év végéig az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) Krízis Agrárgarancia Programjának II. szakasza keretében igényelhető.

A siker kulcsa a változás

Hogyan nyerhet új értelmezést a versenyképesség fogalma? Miként lehet előrelépni a válságálló-képességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban, a változások időbeli észlelésében és kezelésében? Milyen szerepet játszhat a humán vagyon bővítése, a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítése? Miért érdemes erős értékláncokat létrehozni az agrárium és az ipar között? 

Az energiatakarékosság is nagy szerepet játszott az áruházak felújításánál

Öt áruházát korszerűsítette a Spar Magyarországon. A megújult vevőterek nem csak szebbek, de energiatakarékosabbak is lettek, és több helyre került önkiszolgáló kassza is.

Összhangban a természettel

A nők mezőgazdasági szerepvállalásának erősítése, a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása a célja a TalentA pályázatnak, amelyet a nemzetközi agráripari nagyvállalat, a Corteva Agriscience alapított a fenntarthatósági programja keretében. Ez idáig Európában több mint 500 női gazdálkodó célkitűzéseit támogatta, itthon tavaly ősszel hirdették meg először.

Almaközpont épül Újfehértón

A hazai gyümölcstermesztésben komoly hátráltató tényező a szervezetlenség, a zavaros piaci folyamatok, valamint a göngyöleg és a tárolók hiánya. A kis- és közepes gazdaságok emiatt nehezen tudják értékesíteni a leszedett gyümölcsöt. Ezeken a gondokon kíván segíteni az Újfehértón épülő Szabolcsi Alma Centrum.

Június 20-ig módosíthatók az egységes kérelmek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy 2022. június 20-ig van lehetőség az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására.