0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ökológiai gazdálkodásnak is jelentős szerep jut az új Közös Agrárpolitikában

Az ökológiai gazdálkodás témában megtartott éves ágazati szakmai napon a jelenlévők áttekintették a hazai ökológiai gazdálkodás aktuális trendjeit és kihívásait. A fókuszban ezúttal az Agrárminisztérium gondozásában napvilágot látott Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért (ÖCST) című stratégiai dokumentum állt.

Az online térben megvalósult szakmai rendezvényt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy az ökológiai gazdálkodás hangsúlyos szerepet kap a magyar mezőgazdaságban, amelyet jól mutat, hogy az elmúlt időszakban megduplázódott az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága. Az államtitkár elmondása alapján a hazai ökológiai gazdálkodást eddig hatékonyan segítette a Megújuló vidék, megújuló agrárium program 2021. évtől kibővített támogatási rendszere.

Kiemelte ugyanakkor, hogy további tartós fejlődésre csak a piaci kereslet növekedése, valamint a tudásintenzív gazdálkodás elterjedése mellett lehet számítani.

Ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) következő programozási időszaka alatt az ökológiai gazdálkodóknak az áttérés és fenntartás támogatása mellett érdemes a feldolgozás, a termékpályás együttműködés, a minőségrendszerek és a tudásátadás fejlesztésére is pályázni.

Az új Nemzeti Cselekvési Terv rövid ismertetését követően Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár ismertette a Megújuló vidék, megújuló agrárium program tudásátadással kapcsolatos kormányzati céljait, amelyek megvalósítása elsősorban a 2023-tól induló KAP keretében valósul majd meg. Ezért részletesen bemutatta a hazai KAP Stratégiai Terv Agrár Tudásmegosztási és Innovációs Rendszer (AKIS) részét.

Kitért a tervezett képzési, tanácsadási és az innovációs beavatkozásokra, kiemelve, hogy ezek milyen feltételek mellett és hogyan szolgálhatják az ökológiai gazdálkodás fejlődését.

Emellett ismertette a tervezett hazai KAP Hálózat összetételét és szerepét is, amely a tervek szerint szintén hozzájárul majd a termelők zöld átállásának elősegítéséhez.

Forrás: Agrárminisztérium