0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Üzleti érdekek a vegánizmus népszerűsítése mögött

A műhúsgyártók támogatják a "Vessünk véget az állatok levágásának!" (End The Slaughter Age) elnevezésű európai polgári kezdeményezést – mondta dr. Wagenhoffer Zsombor PhD, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója, akit megkérdeztünk, mi a véleménye a javaslatról, amely ellehetetlenítené az európai állattenyésztést.

Az Európai Bizottság április 27-én jelentette be, hogy nyilvántartásba veszi a kezdeményezést, amelynek szervezői olyan uniós jogszabály elfogadtatására törekszenek, amely kizárja az állattenyésztést a mezőgazdasági támogatásra jogosult tevékenységek köréből.

A MÁSZ ügyvezetője szerint a mozgalmat nem szabad túlértékelni, mert véleménye szerint „nagyobb a füstje, mint a lángja”,

de meggyőződése, hogy hátterében a műhúsgyártók anyagi támogatása áll, akiknek üzleti érdeke, hogy minél többen válasszák a vegánizmust. Hozzátette: jelenleg 16 országban mintegy 40, elsősorban startup cég próbálkozik műhúsgyártással. Az első petricsészében készült, szintetikusan előállított műhúspogácsa ára 220 ezer amerikai dollár volt 2013-ban, amely mára 8 dollárra csökkent, de még sok a nyitott kérdés a laborhúsok környezetre, egészségre gyakorolt hatásáról, ízéről és összetételéről – például a fehérjékről, zsírokról, vitaminokról, ízanyagokról, hormonokról – nem is beszélve. Eddigi ismereteink alapján nem tűnik versenyképes népélelmezési megoldásnak a műhús, mert azon túl, hogy drága, az íze és állaga nem nyújt olyan élvezetet, mint a természetes húsoké, a táplálóértékéről már nem is beszélve. Ráadásul nem is annyira környezetkímélő.

A gyártása jelentős mennyiségű fosszilis eredetű széndioxid-kibocsátással és energiafelhasználással jár, és az egészségünkre sincs olyan jó hatással, mint amit a gyártók sugallanak.

Az elmúlt évezredekben az ember mindenevő volt. Az emberek ízlését és pláne az emésztését nem lehet egyik napról a másikra átállítani. „Az állattenyésztés eltörlését követelők egy nagyon kis (pár százalékos) társadalmi réteget képviselnek, akik a fogyasztók környezetükkel és az állatokkal kapcsolatos érzékenységét kihasználva, féligazságokkal, a tények ferdítésével és sajnos, még hazugságoktól sem visszariadva, hatékony kommunikációval, agresszív fellépéssel próbálják kisebbségi véleményüket a többségre erőltetni.”

Az állattenyésztés betiltása, illetve támogatásának megszüntetése nagyon rövid időn belül élelmiszerválsághoz, társadalmi feszültséghez vezetne és dominóhatást váltana ki.

Egyebek mellett tönkre mennének a termelők, a feldolgozók és a beszállítók, és leromlanának a gyepek. Az EU állattenyésztői a világ legszigorúbb állatjóléti előírásainak megfelelő módon tartják állataikat, a termékelőállítás nyomon követhető, az így készült élelmiszerek a legjobb minőségűek. A távoli (harmadik) országokból idehozott húsok, tejtermékek és tojás ökológiai lábnyoma nagyobb az EU területén előállított termékekénél, és tartalmazhatnak szermaradványokat hazánkban vagy az EU-ban már rég betiltott növényvédő szerekből, illetve gyógyszerekből.

„A beadványt olasz szélsőséges vegán és állatvédő körök készítették, akikhez egy horvát és egy máltai csoport csatlakozott, de a honlapjuk szerint egyelőre más tagországból nincsenek követőik.

Hat hónap alatt kellene egymillió támogatót toborozniuk legalább hét tagországból.

Erre most minimális esélyt látok. Ha mégis sikerülne, akkor a beadványukat a Bizottság megtárgyalja majd és kialakítja ezzel kapcsolatos álláspontját. Nem hiszem, hogy a Bizottság és főleg a Miniszterek Tanácsa támogatni fog egy ilyen szélsőséges kezdeményezést. Magyarországon esélytelennek érzem, hogy számottevő mennyiségű aláírást tudnának összegyűjteni, de még az ilyen kérdésekre érzékenyebb tagországokban sem hiszem, hogy nagy támogatása lenne az ennyire szélsőséges személetnek és javaslatoknak.”

Wagenhoffer Zsombor arról is tájékoztatott, hogy a beadvány készítőinek honlapjáról kiderül, a „Vessünk véget a ketreces állattartás” kezdeményezés folytatásának szánják akciójukat, amelynek

célja, hogy ne az állattenyésztőket és az állati termék-előállítást támogassák közpénzből, hanem a műhús és növényi húshelyettesítő élelmiszerek gyártásának fejlesztésére fordítsák ezeket a forrásokat.

„Én hiszem, hogy itt is győz a józan ész, és ebből a kezdeményezésből csak egy elfeledett sajtóhír lesz” – összegzett. Hozzátette: ezzel együtt nagyon fontosnak tartja az emberek tájékoztatását a szintetikus, illetve természetes húsok előnyeiről, hátrányairól, mint ahogyan azt is, hogy az állatokat olyan körülmények között tartsák, amelyek között jól érzik magukat.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu