0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Különleges gepárdkölykök születtek

Ázsiai gepárdkölykök születéséről számolt be az iráni környezetvédelmi hatóság vezetése. Ez az első eset, hogy a gepárdok e ritka alfaja fogságban sikeresen szaporodott.

Irán az ázsiai gepárd (Acinonyx jubatus venaticus) utolsó vadonélő populációjának ad otthon – mely alig egy tucatnyi egyedből áll. Ezért is különleges, hogy sikerült fogságban szaporítani a ritka nagymacskát. A kölykök császármetszéssel jöttek világra a Touran Vadrezervátumban, a Teherántól északra lévő Semnan tartományban. A kölykök és az anyjuk jelenleg intenzív megfigyelés alatt állnak – írja a Phys.org.

Ali Salajegheh, a környezetvédelmi hatóság vezetője az IRNA hírügynökségnek elmondta, hogy ezeknek a kölyköknek a segítségével megerősíthetik a fogságban tartott gepárd állományt, amivel később a félvad körülmények között élő populációk is növekedhetnek.

A világ leggyorsabb szárazföldi állata akár 120 kilométer per órás sebességet is képes elérni, és valaha egésze India keleti részétől Szenegál Atlanti partvidékéig és még távolabb is éltek populációi.

Mára csak Afrika déli részein élnek vadon gepárdok, a kontinens északi területeiről és Ázsiai szinte összes részéről gyakorlatilag kipusztultak.

Irán az utolsó olyan ország, ahol az ázsiai gepárdok élnek vadon, és ENSZ segítségével a faj megőrzését célzó programot indítottak 2001-ben. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a fajt kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolja. Ez az alfaj valaha az Arab-félszigeten, a Kaukázusban, Afganisztánban, Közép-Ázsia egyéb országaiban, valamint Irakban, Pakisztánban és Indiában is elterjedt volt.

Januárban az iráni környezetvédelmi miniszter helyettese, Hassan Kabari szerint már csak egy tucat ázsiai gepárd él vadon az országban – ez a szám 2010-ben még 100 körül volt. A faj helyzete igen kritikus, mivel gyakran esnek áldozatul a szárazságnak, orvvadászoknak és közúti baleseteknek is.

Forrás: phys.org