Back to top

Mától lehet pályázni lovas létesítmények fejlesztésére

Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni a Lovas létesítmények fejlesztése című, 5 milliárd forint keretösszegű felhívással, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja.

A támogatási kérelmek benyújtására 2022. május 4-étől szakaszosan - kéthetes benyújtási időszakokban - előreláthatólag 2022. július 12-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2022. május 17-ig tart. A Megújuló vidék, megújuló agrárium program, valamint a Kincsem – Nemzeti Lovas Program megvalósítását egyaránt szolgáló, vidékfejlesztési forrásokból kiírt felhívás segíti a sportban, a turizmusban és az oktatásban meglévő lehetőségek kiaknázását a lovas társadalom számára a vidéki infrastruktúra fejlesztése révén.

Illusztráció
Illusztráció

Támogatási kérelmet olyan mikrovállalkozások (beleértve a családi mezőgazdasági társaságokat is), magánszemélyek vagy őstermelők nyújthatnak be, akik igazolják, hogy székhelyük/telephelyük vagy lakhelyük/tartózkodási helyük vidéki térségben elhelyezkedő településen van, és a támogatási kérelem benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan legalább 2 ló tulajdonosai voltak az OLIR (Országos Lótenyésztési Információs Rendszer) szerint.

A támogatást igénylőnek legkésőbb a projekt megkezdésének időpontjáig egyéni vagy társas vállalkozást kell alapítania, amely a tevékenységi köre szerint a projekt keretében létrejövő létesítmény működtetésére irányul.

A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség. A felhívás keretében önállóan támogatható tevékenységnek minősül a fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése legalább 20 méter x 40 méter méretű lovas pályával. Önállóan nem támogatható tevékenység keretében többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására (pl. raktár, büfé helyiség, vagyonvédelmet célzó beruházások) nyílik lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100.000.000 forint, a támogatási intenzitás 50-70 % lehet.

Illusztráció
Illusztráció
Fotó: BNE
Amennyiben a projekt megvalósítási helye a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókba esik, abban az esetben egységesen maximálisan 50 % (30% +20%-pont emeléssel) lehet a támogatás intenzitása. Amennyiben a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Pest tervezési-statisztikai régiók valamelyikében valósul meg a projekt, abban az esetben a 290/2014-es Korm. rendeletben foglalt járási besorolási kategóriák alapján, a regionális beruházási támogatás szabályainak figyelembe vételével a támogatási intenzitás maximálisan a nem besorolt járásokban 50%, a kedvezményezett járásokban 60 % (50+10 %-pont emeléssel), míg a fejlesztendő és komplex programmal fejlesztendő járásokban 70 % (50+20 %-pont emeléssel) lehet.

A további információ a www.palyazat.gov.hu weboldalon található.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

A kormány célja az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, melyben a vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Jól szerepeltek díjugratóink a Szilvásvárad Masters-en a szakági elnök szerint

Elégedett a Szilvásvárad Masters nemzetközi lovas sorozat díjugrató-versenyén elért eredményekkel a szakági elnök.

Dariya második helye a Turf-Galán

A szlovák lóverseny egyik legnagyobb eseménye, a 38. Turf-Gala ismét a cseh lovak fölényét hozta, akik az öt nagyversenyből négyet megnyertek. A kétlovas magyar miniküldöttség becsületét Dariya védte meg a Cena Arvy második helyével, míg a rendezőkét Opasan a Szlovák Nagydíjban aratott biztos győzelmével.

Őszindító Termelési Tanácskozás Jászberényben

A gazdálkodók informálása céljából összehívott tanácskozáson elhangzott, hogy az öntözésfejlesztési beruházások megvalósításán túl, a várhatóan jövőben is visszatérő aszály okozta károk megelőzése és csökkentése érdekében a termelésbiztonságot erősítő, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését szolgáló gyakorlati technológiai megoldásokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak.

Árnyékolás és/vagy éjszakai műszak - hogyan védjük az állatokat a hőségtől?

A napokban enyhült a forróság, most „csak” hőség van. A sajtóban arról sok szó esik, hogy a társállatokkal ilyenkor mi a teendő, de a hőség a haszonállatokat is megviseli, ami ellen a gazdálkodóknak is védekezniük kell. A korszerű istállókban már kiküszöbölhető, de legalább csökkenthető a hőstressz, de a kisebb termelőknek más megoldásokat kell kitalálniuk.

Száz éves a magyar természetőrzés

Július 31 a természetvédelmi őrök világnapja. Magyarországon a Természetvédelmi Őrszolgálat a nemzeti park igazgatóságok szervezetében működik, tevékenységük pedig kiterjed hazánk egész területére. A munkatársak kiemelt feladata a védett természeti területek és természeti értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése, valamint 2005 óta a régészeti lelőhelyek és leletek védelme.

Húsmarha-tehénállomány szankciók nélküli csökkentésének lehetősége

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat, így a húsmarhatartókat is. Takarmánybázisaik erőteljes csökkenése miatt sokan állománycsökkentésre kényszerülnek.

A legkorszerűbb technikák

A diffúz üveg, az energiaernyő, a mérőműszerek és az üvegházi hajtatásban alkalmazott minden technikai berendezés célja az energiahatékonyság növelése és a fenntarthatóság. Egyre sürgetőbb lépéseket tenni, ok-okozati összefüggésben gondolkodni, hogy a környezet védelmét szem előtt tartva termeljünk jó minőségű, megfelelő mennyiségű zöldséget. Erről tartottak előadást a Bom Group és a Svensson cég képviselői a mórahalmi Magyar Paradicsom Napján.