Back to top

A Településfásítási programban két év alatt országosan 36 ezer sorfát ültettek el

A rendszerváltozás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a településfásítás, hiszen két év alatt, 2020-2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültettek el - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Fejér megyei Óbarokon.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Zambó Péter a Településfásítási program második ütemének zárásával kapcsolatos sajtótájékoztatón és a programban kiosztott utolsó fa elültetése előtt kiemelte, hogy a magyar kormány az elmúlt évtizedben elkötelezetten kiállt az erdők megőrzése és a fával borított területek gyarapítása mellett. Hozzátette: nem riogattak a klímaváltozással, nemcsak beszéltek a lehetséges megoldásokról, hanem konkrétan, a legkisebb településeket sem kihagyva cselekedtek.

Az államtitkár szerint kiemelkedő siker a program a települések zöldítése szempontjából, hiszen az ország 10 ezer fő alatti településeinek közel felében ültettek el két év alatt minimum 10, de a legtöbb helyen 30 sorfát.

Zambó Péter jelezte, hogy a legtöbb fát, több mint 3600 darabot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ültették, összesen 132 településre, míg Fejér megyében 49 község gazdagodott összesen 1335 fával. A legkisebb településekre is jutott fa, hiszen nyolc olyan falu is sikerrel csatlakozott a programhoz, ahol kevesebb, mint ötvenen élnek - közölte.

Az államtitkár beszélt a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásairól is, amelyek az idei év végéig felhasználhatók a gyengébb minőségű, gazdaságosan nem művelhető mezőgazdasági területek erdősítésére.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormányzat célul tűzte ki, hogy 2030-ra 27 százalékra növelje az ország fával borított területeinek nagyságát, a program ebben segít, hiszen az elmúlt két évben 42 ezer hektárra vonatkozó erdőtelepítési kérelem érkezett be - fűzte hozzá.

Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő megemlítette, hogy a faültetésnek, az erdőknek a természeti és gazdasági értékén túl társadalmi szerepe is van, hiszen "aki fát ültet, hisz a jövőben". Köszönetet mondott a minisztériumnak és az államtitkárnak a program elindításához, amelynek keretében Óbarokra 25 fa került.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem biztonságos az esővízben lévő szennyezőanyagok szintje

Egy új kutatás szerint az esővízben lévő "örök vegyszerek" mennyisége jóval meghaladja a biztonságos szintet a világ legtöbb helyén - olvasható kedden a BBC hírportálján.

A kormány célja az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, melyben a vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Gyéríthető a hód Magyarországon

Az Agrárminisztérium új rendelete augusztus 1-jével módosítja a védett és fokozottan védett állat- és növényfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet egyes paragrafusait. A rendelet értelmében az eurázsiai hód „(…) az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése (…) érdekében" riaszthatók, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető.

A szuperhős képességekkel megáldott kis goda

Rekordot döntött egy madár még 2020-ban, miután 11 napon át pihenés nélkül repülte végig az Alaszaka–Új-Zéland távolságot. A Guardian cikke szerint a 12 ezer kilométeres távot úgy tette meg egyhuzamban, hogy mindeközben 88km/órás átlagsebességgel repült.

Tilos a világ legmagasabb fáját meglátogatni: börtön is járhat érte

Kaliforniában pénzbírsággal, vagy akár börtönnel is sújthatják a világ legmagasabb fáját látogatókat, miután az örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens) és a környező erdőség károkat szenvedett a mindent letipró turistáktól - közölte kedden a The Guardian című brit lap.

Őszindító Termelési Tanácskozás Jászberényben

A gazdálkodók informálása céljából összehívott tanácskozáson elhangzott, hogy az öntözésfejlesztési beruházások megvalósításán túl, a várhatóan jövőben is visszatérő aszály okozta károk megelőzése és csökkentése érdekében a termelésbiztonságot erősítő, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését szolgáló gyakorlati technológiai megoldásokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak.

Génmegőrzés hazánkban

A génbank növények, állatok és mikroorganizmusok olyan faj- és fajtagyűjteménye, amely a különböző vad és nemesített fajok és fajták genetikai információkészletét hivatott megőrizni. Ma már világszerte a botanikus kerteken, az állatkerteken, a növénynemesítési fajtagyűjteményeken kívül olyan új tárolási technikákat is kialakítottak, amely szervek, szövetek, ivarsejtek hosszan tartó konzerválására szolgál.

Ritka beporzó a Bükkben

A vadkamerák mindenre „beindulnak”, legyen az mozgó fűszál, ugráló széncinege vagy egy lassú csiga.

Száz éves a magyar természetőrzés

Július 31 a természetvédelmi őrök világnapja. Magyarországon a Természetvédelmi Őrszolgálat a nemzeti park igazgatóságok szervezetében működik, tevékenységük pedig kiterjed hazánk egész területére. A munkatársak kiemelt feladata a védett természeti területek és természeti értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése, valamint 2005 óta a régészeti lelőhelyek és leletek védelme.

450 tonnával kevesebb műanyag a SPAR üzleteiben

Augusztustól országszerte már csak biológiailag lebomló zacskókat kínálnak a SPAR és INTERSPAR zöldség- és gyümölcsosztályain, az egyszer használatos hagyományos műanyag tasakok így végleg kikerülnek az üzletekből.