Back to top

Segítség! Denevér az albérlőm

Tavaly rekordszámú denevérmentés volt a fővárosban. Hazánk mondhatni denevér nagyhatalomnak számít Európában, hiszen az Európában élő 46 denevérfajból 28 megtalálható Magyarországon. Védett és fokozottan védettek. Fontos a denevérbarát építkezés, hiszen ennek hiányában komplett kolóniák kerülhetnek veszélybe.

A téli hibernációs időszak után, ahogy a hőmérséklet melegszik felébrednek téli álmukból a denevérek. Az elmúlt évek során évente több száz denevért mentettek a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő központjában. Az elmúlt év azonban rekordszámú mentési számot hozott.

„2021-ben összesen 539 egyedet mentettünk főként a főváros és vonzáskörzetében, ami jelentősen meghaladta az előző évek számadatait”

– tudtuk meg Hanga Zoltántól. A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője elmondta azt is, hazánk denevér nagyhatalomnak számít Európában, hiszen az honos 46 fajból 28 denevérfaj él Magyarországon, ami kiemelten magas.

Házak repedései kiváló szálláshelyek

A múlt évben mentett denevérek között volt fokozottan védett egyed is. Olyan mentés is volt, amikor 200-300 egyedszámú kolónia került védelembe.

A korai népnyelv pocik-madárnak is nevezte ezeket az éji-vadászokat. Az egyes denevérfajok régi elnevezése egyértelműen utal azok jellemzőire például: fülnyes, orrbötök.
A korai népnyelv pocik-madárnak is nevezte ezeket az éji-vadászokat. Az egyes denevérfajok régi elnevezése egyértelműen utal azok jellemzőire például: fülnyes, orrbötök.
Fotó: Fővárosi Állat-és Növénykert
A télire félbehagyott építkezések, felújítások, elnapolt technológiai karbantartási munkálatok, épületek rései kitűnő szálláshelyet biztosítottak ezeknek a repülő kisemlősöknek, de amint a munkálatok folytatódnak kilakoltatás várhat rájuk. Mint azt Hanga Zoltán elmondta, egy nem denevérbarát építkezés során akár komplett denevérkolónia élete kerülhet veszélybe.

Évekkel ezelőtt 118 védett korai denevér lett áldozata egy szakszerűtlen panelfelújításnak.

Építkezés előtt a felmérés életmentő lehet

Évről évre visszatérő probléma - természetvédelmi és állatvédelmi szempontból – az építkezések során a denevérek védelme. Az ingatlantulajdonosok sokszor nem tudják, hogy kötelező engedélyeztetni a természetvédelmi hatósággal, kizárólag az illetékes megyei kormányhivatal előzetes írásos engedélyével végezhetők olyan ingatlan felújítási munkálatokat, amelyek a védett fajok, így a denevérek szálláshelyét, szaporodóhelyét is érintik. „A hazai denevérfajok harmada emberi építményekhez kötődik, az épületek padlásterében, homlokzati réseiben, redőnytokban is megbújhatnak. Az épületlakó denevérfajok szezonálisan eltérő időszakokban telepedhetnek meg az emberi építményekben: vannak denevérfajok, amik nyári szállásnak, míg mások átmeneti vagy téli szállásnak használják az egyes épületeket – tudtuk meg Gombkötő Péter zoológiai szakreferenstől.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa kiemelte, a nem kellő körültekintéssel végzett munkák a denevéreket közvetlenül is veszélyeztethetik, háborgathatják az emberi zavarást kerülő egyedeket.

Sajnos olyan eset is ismert, amikor a denevéreket befalazták, s ez csak az állatok élete árán, a kivitelezés után derült ki.

Illusztráció
Illusztráció

A denevérbarát építkezésre forrás is biztosítható

Azt jelenti a denevérbarát építkezés, hogy az építtető figyelembe veszi ennek a kisemlősnek a szezonális aktivitását, a speciális élőhelyi igényeit. Mint azt Gombkötő Péter elmondta, a kora tavaszi időszakra, a denevérek utódnevelési ideje előtti időszakra, vagy a fiatal egyedek önállósága utáni hónapokra (augusztus-október hónap) időzíti például a tetőfelújítást. A panelépületek esetében a szigetelések során egy csapóajtószerű megoldást alkalmaz, amivel szabad eltávozást biztosítanak a panelrésekből előbújó állatoknak, viszont azok visszajutását megakadályozza. Így a denevérek közvetlen pusztítása is megelőzhető a homlokzati felületek felújítása során.

Denevérbarát kerttervezés

„Igazgatóságunk működési területén több épület denevérbarát felújítása történt az elmúlt évtizedekben. Egyes kolóniák megőrzése érdekében – megfelelő előzetes egyeztetések után - olykor állami támogatás is rendelkezésre áll” – emelte ki a zoológiai szakreferens.

A denevérbarát felújítások szempontjai közt szerepel a megfelelő, az állatokat nem veszélyeztető faanyagvédelem is.

„A padlásterekben a fa kezelése is fontos kérdés, hiszen az épület faszerkezeti elemein függeszkedő, vagy az ácsolat elemi közt rejtőzködő egyedek teste közvetlen érintkezik a kezelt fafelülettel. Így, ha a faanyagot nem megfelelő, az állatok egészsége szempontjából mérgező anyaggal kezelik, az veszélyes lehet a denevérekre nézve.

Illusztráció
Illusztráció

A felújítások során fontos szempont lehet a denevérek számára alkalmas, korábbi repnyílások megőrzése is, ami a fajok épületbe történő bejutását biztosítja” - tudatta a szakértő.

A denevérek megtelepedését éjszakai rovarokban is gazdag kerttel, kis kerti tó kialakításával is segíthetjük.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagyobb biztonságban költhet Vasegerszeg térségében egy rétihéjapár

Ezentúl biztonságosabb körülmények között költhet Vasegerszeg közelében egy hamvasrétihéja-pár: a település térségében négy oszlopon összesen 18 szigetelőre helyeztek el burkolatot.

A pókok társas viselkedésének ökológiai hátterét vizsgálták az ELKH kutatói

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont(ÖK) kutatói eltérő társas viselkedésű pókkolóniákat vizsgáltak az Andokban, hogy megértsék, mi alakítja a különböző viselkedésű fajok elterjedését. Eredményeik szerint egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére.

Újból megszavazta a román parlament a veszélyes medvék eltávolításáról szóló törvényt

Az államfő felülvizsgálati kérelmének részben helyt adva újra megszavazta a román képviselőház a veszélyes medvék eltávolításáról szóló törvényt.

Károlyi gróf: „Reményeim lassan valóra válnak”

A Nemzeti Kastélyprogram keretében megújult a füzérradványi Károlyi-kastély és parkja. A pompásan helyreállított épület és a gyönyörű százhektáros angolpark eredeti jellegét idézve született újjá. A rekonstrukciót Alföldy Gábor tájépítész, kerttörténész könyve dokumentálja, amelynek személyes hangú előszavát maga Károlyi László gróf írta. A nagy idők 91 esztendős tanújával emlékeiről beszélgettünk.

Az EU jogszabályokat vezetne be a növényvédő szerek használatának csökkentésére

Az Európai Bizottság jogilag kötelező érvényű célértékeket javasolt a kémiai növényvédő szerek használatának csökkentésére, illetve a természet és a biológiai sokféleség helyreállítására az unióban.

A hőstressz veszélyeztetheti a borjakat

A nyarak egyre hosszabbak és melegebbek lesznek, így a napsütéses órák száma is emelkedik. Szélsőségessé vált időjárásunkra mi emberek tudatosan fel tudunk készülni, azonban az állatok nem minden esetben tudnak ez ellen küzdeni. A borjak kevésbé képesek szabályozni testhőmérsékletüket, így a hőstressz életveszélyessé válhat számukra. Milyen intézkedéseket érdemes hozni a hőstressz esetén?

Idén is igényelhető a „Ne hagyj az autóban!” matrica

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzenet.

A belterületi vadelejtésről

Gyakori problémává vált egyes vadászható fajok belterületen való megjelenése. A nyest és a róka mellett a vaddisznó és az őz, esetenként a szarvas okozhat riadalmat a lakosság körében. Ezeknek a fajoknak a belterületen okozott kártételéről sem szabad megfeledkeznünk, ami egyre gyakoribb ember-állat konfliktust eredményez.

A méhjólét napjainkra felértékelődött

Az Agrárminisztérium június elején 10 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg a méhek állatjóléti támogatását. De vajon miért van szükség ilyen jellegű támogatásra a méhek esetében, illetve hogyan értelmezhető az állatjólét ebben az ágazatban? Ezekre a kérdésekre Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, valamint kiadónk által gondozott Méhészet szaklap főszerkesztője adott választ.

Baromfitartók állatjóléti támogatása: Fontos határidők!

Tojótyúkállományok és tenyészbaromfik állatjóléti támogatása: megjelent a kincstár közleménye a kifizetési kérelemről.