0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tisztelet és köszönet a gazdának!

Elhivatottság, szaktudás és állatszeretet, ezek a tulajdonságok jellemzik állattenyésztőinket. E szavakkal nyitotta meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok tenyészállat-felvezetését és ünnepélyes díjkiosztóját Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke.

A kiállítás 29 éve alatt nem csak a rendezvény fejlődött, a felvonultatott állatok minőségén is látható az előrehaladás. Tisztelet és köszönet a gazdáknak, hogy a nehéz időkben is kitartók és elhivatottak maradtak, mondta az elnök, aki egyúttal az összefogás fontosságára figyelmeztetett. Manapság ugyanis olyan durva támadások kereszttüzében van az ágazat, olyan negatív állítások hangzanak el vele kapcsolatban, ami csak együtt, hiteles és szakmai tájékoztatással cáfolható. Ehhez és a gazdálkodásukhoz minden segítséget megkapnak a szaktárcától, mert, mint mondta: „a tenyésztők javaslata maga megoldás”.

Húshasznú szarvasmarhák

A díjkiosztó a húshasznú szarvasmarhákkal vette kezdetét. A kiállításon 55 tenyészet 115 állatával jelent meg.

Magyar tarka

Magyar tarka fajtában két hasznosítási típusban történt bírálat: kettőshasznú magyar tarka vemhes üsző, valamint húshasznú vemhes üsző és anyatehén borjával kategóriában vezettek fel tenyészállatokat, összesen 15 egyedet. A bírálatot Vágó Barnabás a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének hivatalos küllemi bírálója végezte.

A kettőshasznú vemhes üsző kategória I. helyezettje a 1104 katalaógusszámú Daru lett (tenyésztője és tulajdonosa: Hajdúböszörményi Béke Mg. Kft.). A húshasznú vemhes üsző kategória élén a 1385 katalógusszámú Kelendő végzett (tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg. Kft.). A húshasznú anyatehén borjával kategória első helyén a 1393 katalógusszámú Bellíta végzett (tenyésztője és tulajdonosa: Petőfi Mg. Szövetkezet, Kocsér).

Charolais

Az abaúji Papp Charolais Kft. homrogdi tenyészete első helyezést ért el a 1319 katalógusszámú vemhes üszőjével, valamint az 1340 katalógusszámú felnőtt tenyészbikájával. Szintén első helyen végzett az NPK Charolais Farm Kft. kecskeméti tenyészete 1313 katalógusszámú kétéves növendék üszője, 1322 katalógusszámú borjas tehene, 1323 katalógusszámú STV-s bikája és 1337 katalógusszámú fiatal tenyészbikája. Ugyancsak első díjas lett Nyakas Dávid hajdúnánási tenyésztő 1307 katalógusszámú charolais növendék egyéves üszője.

Limousin

Első helyezést ért el limousin fiatal éves üsző kategóriában a 1343-as katalógusszámú üsző (tenyésztője és tulajdonosa az Imár Bt, Balatonalmádi). A növendék üsző kategória első helyezettje a 1347-es katalógusszámú üsző lett (tenyésztője és tulajdonosa Pesztránszki Ferenc, Dévaványa). A 2 éves üsző kategória első helyén a 1351-es katalógusszámú üsző végzett (tenyésztője és tulajdonosa Juhászné Major Tímea, Hajdúszoboszló). A vemhes üsző kategória első helyezettje a 1357-es katalógusszámú üsző lett (tenyésztője és tulajdonosa a Rácz Limousin Kft., Geszt). Az anyatehén borjával kategóriában első helyezést ért el a 1359-es katalógusszámú borjas tehén (tenyésztője és tulajdonosa Mozsgai József, Sellye). Fiatal tenyészbika kategóriában a 1363-as katalógusszámú limousin bika lett az első (tenyésztője és tulajdonosa Brunner Ákos, Vecsés). Felnőtt tenyészbika kategóriában első helyezést ért el a 1373-as katalógusszámú tenyészbika (tenyésztője és tulajdonosa a Rácz Limousin Kft., Geszt).

Blonde d’Aquitaine

A fiatal Blonde d’Aquitaine üszők versenyében első helyezést ért el a 1375-ös katalógusszámú éves üszőborjú (tenyésztője és tulajdonosa Embriobos Kft., Martonvásár). Az összetett üsző kategória első helyezettje a 1376-os katalógusszámú vemhes üsző lett (tenyésztője és tulajdonosa Roha Imperiál Kft., Kecskemét). Blonde d’Aquitaine felnőtt tehén kategóriában első helyezést ért el a 1379-es katalógusszámú felnőtt tehén (tenyésztője és tulajdonosa a Dörögdi Mező Kft., Taliándörögd). Fiatal tenyészbika kategóriában a 1382-es katalógusszámú blonde d’Aquitaine tenyészbika érte el az első helyezést (tenyésztője és tulajdonosa Babócsai Biofarm Kft., Babócsa). Felnőtt tenyészbika kategóriában első helyezést ért el a 1383-as katalógusszámú blonde d’Aquitaine tenyészbika (t)enyésztője és tulajdonosa a Határőr Zrt., Babócsa).

Egyéb húsmarha

A Marhamajor Kft., Méhkerék első díjat kapott a 1399 katalógusszámú angus szűz üsző bemutatásáért. A Rio Alto Kft. szintén első díjat kapott a 1406 katalógusszámú murray grey tenyészbika bemutatásáért. A Hortobágy-Faluvéghalmi Kft. képviselője első díjat vehetett át a 1409 katalógusszámú wagyu tehén bemutatásáért.

A 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon bemutatott húshasznú fajtagyőztes tenyészállatok összevetése alapján a tenyésztési nagydíjat a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete kapta az 1413-as katalógusszámú 37751 Kplsz. számú Mindjárt nevű magyar szürke felnőtt tenyészbikájáért.

Fotók: Csatlós Norbert, Dudás Ágnes, Szabó Ákos

A húsmarha-tenyésztési nagydíjat a tenyészbika tartója és felvezetője, Fási Konrád vette át Zászlós Tibortól, a MÁSZ elnökétől

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete fődíjat adományozott az egyesület pontversenyében legmagasabb pontszámot elért NPK Charolais Farm Kft.-nek. A díjat Dominique Loulergue, a Herd Book Charolais alelnöke, a verseny bírója adta át Porkert Krisztiánnak

Baromfi

Az ország minden tájáról 15 kiállító 60 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott csoportokat Prof. dr. Mihók Sándor, Bögréné Bodrogi Gabriella, Látits Miklós és dr. Benk Ákos értékelte. Hat fajtacsoportban összesen 22 kategóriadíjat, 2 különdíjat és 1 nagydíjat osztottak ki.

Tojó típusú tyúk fajtacsoportban első helyen végzett a Bábolna Tetra Kft. Bábolna Harco csoportja. A kettőshasznosítású tyúk fajtacsoport győztese a kiskunfélegyházai Aviform Baromfikereskedelmi Iroda10 hetes Farm fajtaváltozatai végeztek. Hús típusú baromfi fajtacsoportban szintén az Aviform Baromfikereskedelmi Iroda végzett 10 hetes Master Gris csoportjával. Az őshonos tyúk fajtacsoport első helyezettje a hódmezővásárhelyi SZTE Tangazdaság Kft. kendermagos magyar tyúkja végzett. Az egyéb őshonos és régen honosult baromfifajták közül a tápiószelei Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ gyöngytyúkja lett az első.

A víziszárnyas fajtacsoportban a jászszentlászlói az Integrál Lúdtenyésztési Egyesület Integrál MB 09 lúdja bizonyult a legjobbnak.

A kiállítás baromfitenyésztési nagydíját a Bábolna Tetra Kft. kapta annak elismeréseként, hogy a kiállításon a hazai tenyésztést, a genetikai fejlesztőmunka eredményét kiváló genotípusok sorával mutatta be.

A kiállítás baromfitenyésztési nagydíját Budai Zoltán tulajdonos vette át Farkas Sándor miniszterhelyettestől

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2014-ben a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási, továbbá a fajta nemesítési és fenntartási tevékenységének elismerésére Sófalvy Ferenc-vándordíjat alapított. Az idén a díjat dr. Barna Judit állatorvos kapta. A szakember évtizedek óta részt vesz a felsőoktatásban, Gödöllőn és Kaposváron tartott különböző kurzusokat alap- és mesterszakon, jelenleg az állattenyésztési doktori iskolában oktat. Munkáját 2011-ben a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanári kitüntető címmel ismerte el

Juh

Hagyomány, hogy a tenyészállat-kiállítás díjainak ismertetése előtt adják át a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 10 éves jubileuma alkalmából alapított id. Tóth Imre-vándordíjat. Az elsimerést idén Bögréné Bodrogi Gabriellának ítélték oda a tenyésztésszervezés és törzskönyvezés szabályozásában és annak gyakorlati végrehajtásában végzett több évtizedes tevékenységének elismeréseként.

Az id. Tóth Imre-vándordíjat idén Bögréné Bodrogi Gabriellának adta át dr. Tóth Imre és felesége Hajduk Péterrel, a szövetség ügyvezető igazgatójával és Kiss György alelnökkel

A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 31 tenyésztője 61 tenyészállat-csoportban mutatta be a szövetség tenyésztési programjában szereplő 15 juhfajtát és 1 kecskefajtát. Első díjat kapott a békéscsabai Anipharma-A Kft. német húsmerinó növendékkos-csoportjáért, a dunapataji Golf-Szelid Bt. lacaune jerkecsoportjáért, a hajdúszoboszlói dr. Harangi Sándor ile de france növendékkos- és ile de france jerkecsoportjáért, az uszódi Holló Mátyás berrichon du cher anyacsoportjáért, a szentlászlói Teklovicsné Őri Erzsébet BMC jerkecsoportjáért és a hódmezővásárhelyi Vad Andrea berrichon du cher jerkecsoportjáért.

A kiállítás nagydíját Holló Mátyás uszódi tenyésztő érdemelte ki ile de france, berrichon du cher és magyar merinó tenyészállataiért.

A kiállítás juhtenyésztési nagydíját Holló Mátyás kapta. A díjat lányával vette át Zászlós Tibor MÁSZ-elnöktől

Szarvasmarha

A Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége 1999-ben Csukás Zoltán professzor emlékére díjat alapított, melyet minden évben az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjkiosztó ünnepségén adnak át. A díjat, szakmai tevékenységének elismeréseként, az idén dr. Béri Béla kapta. Az elismerést Baranyai Sándor, a Magyar Szarvasmarha-tenyésztők Szövetsége elnöke és Bognár László, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója adták át

Holstein-fríz fajta díjai

A holstein-fríz szűz üsző I/1. kategória első helyezettje 101 Rica (tenyésztő és tulajdonos: Alcsiszigeti Mg. Zrt., Mezőtúr), a szűz üsző I/2. kategória első helyezettje 123 Balta (tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk), a szűz üsző II. kategória első helyezettje 201 Fájó (tenyésztő és tulajdonos: Hidasháti Mg. Zrt., Murony), a holstein-fríz vemhes üsző III. kategória első helyezettje 306 Heidi (tenyésztő és tulajdonos: Mocsai Búzakalász Szövetkezet) lett.

A holstein-fríz tehén IV. kategória első helyezettje 403 Terka (tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely), a holstein-fríz tehén V. kategória első helyezettje 506 Kormos (tenyésztő és tulajdonos: Solum Mg. Zrt., Komárom), a holstein-fríz tehén VI. kategória első helyezettje 608 Cica (tenyésztő és tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes), a holstein-fríz tehén VII. kategória első helyezettje 710 Flóra (tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske), a holstein-fríz tehén VIII. kategória első helyezettje: 805 Katyus (tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk), a holstein-fríz tehén IX. és X. kategória első helyezettje 1003 Dránca (tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk) lett.

A csapatversenyben első helyen végzett a deszki Agronómia Kft.

A legszebb holstein-fríz nőivarú egyedek összevetése alapján a kiállítás nagydíját 710 Flóra nyerte (tenyésztője és tulajdonosa: Kasz-Farm Kft., Derecske).

A kiállítás szarvasmarha-tenyésztési nagydíját Szombati István tulajdonos-ügyvezető vette át Kiss Ferenctől, a HFTE elnökétől és Bognár Lászlótól, a HFTE ügyvezető igazgatójától

A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére – az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon – Az Év tenyésztője címet adományoz a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója és elnöke. Az idén a díjat Korhammer János kapta

A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének különdíját a kiállítás legszebb tőgyű tehenéért a derecskei Kasz-Farm Kft. kapta. Az összetett pontverseny kiírásának eleget tevő, legeredményesebben szereplő tenyészet címet az 51 pontot elérő Hód-Mezőgazda Zrt. érdemelte ki. A kiállítás Junior Champion tenyészállataáért járó díjat a Mocsai Búzakalász Szövetkezet kapta a 306 Heidi nevű vemhes üsző bemutatásáért. A kiállítás Junior Reserve Champion tenyészállata bemutatásáért járó díjat Juhász Zoltán vehette át a 301 Nely nevű vemhes üsző bemutatásáért. A kiállítás Intermediate Champion tenyészállata a Kasz-Farm Kft. 710 Flóra nevű tehene lett. A kiállítás Intermediate Reserve Champion tenyészállata részére ítélt díjat a 709 Kaktusz nevű tehén bemutatásáért a Hód-Mezőgazda Zrt. képviselője vehette át. A kiállítás Senior Champion tenyészállata az Agronómia Kft. 805 Katyus nevű tehene lett. A kiállítás Senior Reserve Champion tenyészállatáért járó elismerést az ongai Geo-Fríz Kft. kapta a 806 Onga Casual Éva nevű tehén bemutatásáért. A kiállítás Reserve Champion tenyészállataáért járó díjat a Mocsai Búzakalász Szövetkezet kapta a 306 Heidi nevű vemhes üsző bemutatásáért. A kiállítás Grand Champion tenyészállata 710 Flóra lett, a díjat a Kasz-Farm Kft. érdemelte ki.

A csapatverseny győztes tenyészete részére a tenyésztőszervezet 2017-ben Andrássy István-díjat alapított. A díjat idén a deszki Agronómia Kft. érdemelte ki

Sertés

A kiállításon a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete 17 kocasüldő csoporttal, 9 kansüldővel, 5 hízó csoporttal, 1 koca 15 malacával és 1 óriássertéssel vett részt. Összesen 60 tenyészsertést mutattak be. A tenyészállatok bírálatát a bíráló bizottság elnöke Szenteczki Gábor, az MSTSZ régióvezetője, Csóka Lajos, az ISV tenyésztési igazgatója, valamint Nagy József, az FSE törzstenyésztője végezték.

Eslő díjat nyert Sári György algyői tenyésztő magyar nagyfehér x magyar lapály x duroc hízócsoportjával, a keszthelyi Georgikon Tanüzem Nonprofit Kft. magyar nagyfehér kocasüldő-csoportjával, Hevesi István mindszenti tenyésztő magyar nagyfehér kocasüldő-csoportjával és Fekete József gyanógeregyei tenyésztő pietrain x hampshire kansüldőjével, magyar lapály kansüldőjével, valamint magyar lapály kocasüldő csoportjával.

A kiállítás sertéstenyésztési nagydíját Fekete József nyerte 79-es katalógusszámú pietrain x duroc kansüldőjével.

A kiállítás sertéstenyésztési nagydíját Fekete József kapta. Az eslimerést Antal Gábortól, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójaától vette át

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének Legszebb kocasüldő díját a küllemi bírálat eredménye alapján a Kéleshús Kft. jánoshalmai tenyészete nyerte el a 41-es katalógusszámú magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldőjével. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének Legszebb kansüldő díját a küllemi bírálat eredménye alapján Fekete József kaptaa 79-es katalógusszámú pietrain x duroc kansüldőjéért. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete Legeredményesebb kiállítójának járó különdíját szintén

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete Év tenyésztője díját, kiemelkedő tenyésztői munkájának elismeréseként, az idén Nyíri András vehette át Kiss Györgytől, az egyesület elnökétől és Eicher Józseftől, az egyesület ügyvezető igazgatójától

Lótenyésztés díjai

A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok lótenyésztési bemutatója az utóbbi években a Mezőhegyesen kitenyésztett fajtákra, azaz a Furioso-north Starra, a gidránra és a nóniuszra terjed ki, kiegészülve a magyar hidegvérű fajtával. Ebben az évben a kiállítás kiemelt fajtája a Furioso-North Star.

A Gidran fajtájú mének I. osztály első helyezettje a Gidran XXXV-2 „Frappáns” nevű sárga színű gidran fajtájú tenyészmén (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Mátyás István Kálmán, Tata), a II. osztály első helyezettje a Gidran-3 „Márton” nevű sárga színű gidran fajtájú tenyészmén (tenyésztő: Horváth Józsefné, Csákvár, tulajdonos: WIT-EX Alba Kft., Székesfehérvár, kiállító: Gerencsér Zsófia, Székesfehérvár) lett.

A Gidran fajtájú kancák I. osztályában Gidran XXXV-1 „Hajnalfény” nevű sárga színű gidran fajtájú kanca (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Debreceni Egyetem AKIT, DTTI), a II. osztályban pedig a Gidran-14 „Johanna” nevű, sárga színű gidrán kanca végzett az élen (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Mátyás István Kálmán, Tata).

A nóniusz fajtájú mének közül a 6189 Hortobágy Nonius-81 „Ballada” nevű, fekete színű nóniusz mén lett az első (tenyésztő és tulajdonos: Hortobágyi Nonprofit Kft., kiállító: Németi Istvánné, Füzesgyarmat. A nóniusz fajtájú kancák I. osztályában a Nonius-163 „Ejdeszép” nevű fekete színű nóniusz kanca (tenyésztő: Fábiánné Donáth Erzsébet, Battonya, tulajdonos és Kiállító: Papp Zoltán, Dévaványa), II. osztályában pedig a Nonius XIV-13 „Berta” nevű pej színű nóniusz kanca végzett (tenyésztő: Mezőhegyesi Állami Ménes Lóteny. és Ért. Kft., tulajdonos és kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes).

A furioso-north star fajtájú mének I. osztályának első helyezettje a 6002 PRZEDSWIT-32 „Ármány” nevű, pej színű furioso-north star fajtájú tenyészmén (tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely, tulajdonos: Kéktó Kft., Hódmezővásárhely, kiállító: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely), a II. osztályályában pedig a FURIOSO XXXIV„Red Fernet” nevű sötét pej színű furioso-north star tenyészmén végzett az élen (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Katarina Ziaková, Bzince).

A furioso-north star fajtájú kancák első osztályának első helyezettje a North Star-77 „Emlék”nevű, gesztenyepej színű furioso-north star kanca (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Bükki NPI, Eger), a második osztályé pedig a Blokád VI-64 „Dózis”nevű, pej színű furioso-north star kanca lett (tenyésztő: Deák István, Csongrád, tulajdonos és kiállító: Domokos Gábor, Csongrád). A harmadik osztályban a Furioso VIII MT-2 „Fanhally” nevű, pej színű furioso-north star kanca (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Sousková Bozena, Uhricice), a negyedik osztályban a Furioso XXXV-49 „Lenke”nevű, pej színű furioso-north star kanca (tenyésztő: Egyed Béla, Hódmezővásárhely, tulajdonos és kiállító: ifj. Egyed Béla és Egyed László, Hódmezővásárhely), az ötödik osztályban a Furioso XXXV-5 „Nusi” nevű, pej színű furioso-north star kanca végzett az élen (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Fekete Balázs, Hódmezővásárhely).

A hidegvérű fajtájú mének közül első helyen végzett a 6459 Hobol-140 „Borisz” nevű sárga színű hidegvérű mén (tenyésztő: Bisztricz Lajos, Hobol,

tulajdonos és kiállító: Dancs Sándor István, Tiszavasvári). A hidegvérű kancák között a „Móni” nevű fekete színű hidegvérű kanca lett az első (tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Gyurkovics László András, Pápa).

A lótenyésztés nagydíját a Nonius XIV-13 „Berta” nevű, pej színű nóniusz kanca kapta. Tenyésztője a Mezőhegyesi Állami Ménes Lótenyésztő és Értékesítő Kft., tulajdonosa és kiállítója a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes)

A lótenyésztési nagydíjat Bardóczky Veronika lótenyésztési osztályvezető vette át Mihók Sándortól

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2014-ben Kozma Ferenc-díjat alapított. Az évente egy emlékplakett adományozásáról a szövetség tenyésztői tanácsa dönt, és annak átadására az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében kerül sor. Az elismerést idén Mikó Tamás kapta.

A MÁSZ és az Agrárminisztérium díjai

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben elismerésben részesíti a kiállításon legszínvonalasabban bemutatkozó tenyésztő szervezetet. A díjat ez évben a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete érdemelte ki kiemelkedő minőségű tenyészállatainak bemutatásáért. Az elismerést dr. Török Márton, az MCTE ügyvezetője és dr. Baranyi István, az MCTE elnöke vették át Zászlós Tibortól, a MÁSZ elnökétől

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont tenyésztési nagydíját a kiállításon legeredményesebben szereplő kiállító, a kecskeméti NPK Charolais Farm Kft. kapta. A díjat Nagy Pál és Porkert Krisztián vette át Zászlós Tibortól, a MÁSZ elnökétől

Az Agrárminisztérium miniszteri fődíját a XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok színvonalas megrendezéséért a Hód-Mezőgazda Zrt. kapta. Az elsimerést Antal Gábor vette át Farkas Sándor miniszterhelyettestől

A díjazottak teljes listáját innen tudja letölteni:

alfoldi_allattenyesztesi_es_mezogazda_napok_tenyeszallat-felvezetese_es_unnepelyes_dijkiosztoja_-_dijazottak.docx

Forrás: magyarmezogazdasag.hu