0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A kórokozók alig várták a csapadékos meleget – növényvédelmi előrejelzés 19. hét

Egy sor betegségnek kiváló feltételeket teremt, hogy a hosszan tartó aszály után csapadékosabbra fordult az idő, és a hőmérséklet is emelkedni kezdett. De szaporodnak a levéltetvek, levélbolhák és mindenféle molyok is, bőven van tehát növényvédelmi tennivaló a kertekben.

Változékony időjárással búcsúzott tőlünk az április, a hónap utolsó hetében is maradt az átlagosnál kissé hűvösebb, záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás. Derült napokon 20 °C körüli maximumhőmérséklet volt a jellemző, éjszakánként pedig 5-10 °C-ot mérhettünk. A talajok felső rétegének vízkapacitása 50% körüli, tehát kevés a tartalék a növények számára. A kissé magasabb hőmérséklet hatására nemcsak a növények fejlődése látványos, de a betegségek és a kártevők is terjednek.

Az alma- és körtevarasodás spóraszóródásának kiváló feltételeket teremt a gyakori csapadék, a hosszabb nedvességborítottság. Mind az alma, mind pedig a körte abban az érzékeny fenológiai fázisban van, amikor könnyen megfertőződik a kórokozóval, tehát

rendkívül nagy a jelentősége a preventív növényvédelemnek.

A levélpirosító levéltetű helyét átvették a hajtásfertőző levéltetvek, így azok terjedését kell vizsgálni a növényeken. A körte-levélbolhák elhúzódóan rakják tojásaikat, a kikelt lárvák L1-L5 fejlettségűek. Egyes fajtákon az idén igen gyakori a körtelevél-gubacsatka, elsősorban házikertekben. Az ervíniás tűzelhalás fertőzésveszélye a melegebb napokkal erősödött, most közepes fokozatú, a hőösszeg-felhalmozódás lassúnak mondható. Az almalevél-aknázómoly eddigi intenzív rajzása lecsökkent, most a csapdákban háromnaponta 15-30 lepke van; almamolyból viszont még mindig nem fogtak egyet sem.

A lisztharmatfertőzés tünetei csak vontatottan terjednek a jelenlegi körülmények között.

A csonthéjas gyümölcsfélék moníliás virág- és hajtásfertőzésének most kezdenek láthatóvá válni a tünetei, megmutatva, hogy mekkora a kár. Többszöri védekezés ellenére a kajszin és a meggyen látványosak a tünetek, de a fertőzés folyamata még nem zárult le mindenütt. Ugyanez a helyzet az őszibarack tafrinás levélfodrosodásával is, a deformálódott és elszíneződött levelek most terülnek ki. Már most látható, hogy a hosszan elhúzódó áprilisi hideg, csapadékos idő nagyon kedvezett a kórokozónak. A szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly változatlanul intenzíven rajzik a gyümölcsösökben.

A szőlő intenzív fejlődése mellett erőteljesen repül a tarka szőlőmoly. A kibontakozó leveleken már látszik a szőlőlevélatka fertőzésének tünete néhány fogékony fajtán.

Az akaricides védekezésnek most van itt az ideje.

Díszkertekben ki lehet helyezni a selyemfényű puszpángmoly feromoncsapdáit, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján közeleg a rajzás kezdete. A rózsa hajtásain megjelentek a rózsalisztharmat első tünetei, valamint már várhatók az első szárnyas levéltetvek is.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassanak el a www.magyarnovenyorvos.hu oldalra.

Forrás: Kertészet és Szőlészet