Back to top

Az italerjesztés szakértői

Tizedik alkalommal megszervezett Fermentis Academy résztvevői újabb technológiai ismereteket szerezhettek. A budapesti Hélia Hotelben tartott eseményen előadások hangzottak el az alkoholos erjedés során szükséges tápanyagról, az idén tíz éves E2U koncepcióról, a kénfelhasználás minimalizálásáról, a speciális kéntermelő élesztőtörzsek felhasználásáról, valamint a szén-dioxidos italokról.

„A szén-dioxid hozzáadott értéket jelent”- szögezte le Kállay Miklós professzor emeritus. A szakember a rendezvény társszervezőjével, Szendei Gergővel folytatott podcast beszélgetésen felidézte a hazai pezsgőgyártás lépcsőit. A pezsgőgyártás Magyarországon a 19. században terjedt el. Az első pezsgőgyárat a Hubert I. E. cég alapította 1825-ben Pozsonyban, majd 1835-ben, szintén Pozsonyban létrehozták az Esch és Társa, 1842-ben a Palugyay József és Fia céget. Az első pesti pezsgőgyár alapítása Hölle Márton borkereskedő nevéhez fűződik. A Budai Pezsgőgyárat Gráner Károly hozta létre 1854-ben. Aradon 1862-ben Andrényi Kálmán létesített pezsgőgyárat, Pécsett 1876-ban alakult meg az Első Baranyai Bornagykereskedés és Pezsgőgyár Littke L. cég, amely 1944-ig üzemelt.

A magyar pezsgőgyártás jelentős központja lett az 1882-ben Reimsből Budafokra telepített Törley József és Társa pezsgőgyár, ahol francia szakemberek dolgoztak.

Az üzem 1890-ben költözött mai helyére. A Budafokon alapított másik pezsgőgyár Louis és César-François nevéhez fűződik. Budafok a magyar pezsgőgyártás fontos bázisává fejlődött.

Fotó: viniczai

Jelentős volt az 1905-ben Tatán, gróf Esterházy Ferenc által alapított üzem, amely 1944-ig működött. A Palugyay-cég 1912-ben létesített telepet Budafokon, ahova a háború után áttelepítette a gyárat. A századforduló táján több pezsgőgyár létesült az országban, ezek többek között Tichy Ede, Ditzl Lajos, Podamer Ferenc, Perger Albert, gróf Zichy Ferencné nevéhez fűződnek.

A számos pezsgőgyár közül külföldön csak négy vált ismertté, így az Esterházy, a François, a Littke és a Törley.

A két világháború közötti időszakban hazánkban 18 pezsgőgyár működött, ezek közül a II. világháború végén csak hat volt működőképes. 1944 végéig megszűnt a Littke- és az Esterházy-gyár, 1948-ban Perger Albert, majd a Pincemesteri Tanfolyam üzeme. A háborút túlélt Törley pezsgőgyárat 1950 végén államosították, a François-céget felszámolták. A Magyar Állami Pincegazdaság 1955-ben Budafokon létrehozott egy pezsgőgyárat - a mai Hungária elődjét - és 1960-ban átvette a Törley pezsgőgyárat. 1963-ban a hagyományos technológia mellett bevezették a tankpezsgőgyártást.

Illusztráció
Illusztráció
Az 1970-es évektől kezdve számos állami gazdaság, borászati kombinát, kft. -Hosszúhegyen, Izsákon, Kecskeméten, Balatonbogláron, Tokaj-Hegyalján - alapított pezsgőgyárat, ahol a fő termék a tankpezsgő lett.

Ma minden, valamit magára adó borász szeretne saját pezsgőt is kínálni a fogyasztóknak.

A rendezvényen bemutatott négy olasz prosecco kapcsán Kállay Miklós elmondta, a termék tudatos márkaépítés eredménye. Egy, szinte értékelhetetlen fajtából – Glera- szén-dioxid hozzáadásával kiváló terméket állítottak elő. A proseccoban megjelenik a könnyed olaszos elegancia, életigenlés, s szinte észrevétlenül lehet meginni egy palackkal.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Villány nem áll meg – tanulmányút Günzer Tamás Pincészetében

Günzer Tamás meghívására a Magyar Sommelier Szövetség a Magyar Borszakírók Körének tagjaival szakmai látogatást tett Villányban. Tamás állattenyésztő mérnökként 12 éven keresztül vezette Borjádon a szarvasmarha telepet, de Villányban akkora a nyomás, ott – ahogyan mondja - mindenkiből borász lesz. A szakember 2002-ben kötelezte el magát végleg a szőlő és a bor mellett, az eredmények őt igazolták.

Jó hír a Kéknyelű szerelmeseinek: az év legnagyobb kóstolója Badacsonyban

A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű kóstolójára várják a Badacsonyba érkezőket.

„A hegyközség maga a termelő”

Erős vezetést ígért Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, akit a május 30-i tisztújításon választottak a szakmai szervezet első emberévé.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Dunakanyar legszebb borai - újjáéledő hagyományok

Jól tudjuk, Magyarország szinte egy nagy, egybefüggő borvidék. Ráadásul olyan kiváló adottságokkal, amelyet a franciák is megsüvegelnének. Elfeledett területekkel, melyek jellemzően a filoxéra vészt követően tűntek el, s nem volt aki jó másfél évszázadon át újjáélessze.

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.

Borfesztiválozunk – a borászok és a fesztiválozók

Május elején kitör a fesztiváli láz, ami eltart októberig. Fél éven keresztül zajlik ez a színes forgatag, amelyben minden hazai borász megtalálhatja önkifejezésének lehetőségeit. A szervezők Erdőbényétől Sopronig sokat áldoznak arra, hogy a kiváló borokon kívül jó program, mindenekelőtt viszonylag színvonalas zene és a bóvlitól a minőségi egyediségig ívelő kézműves vásár színesítse a programot.

Már online is elérhető a Badacsonyi borvidék

Badacsony, Magyarország egyik legkedveltebb és legismertebb borvidéke, igazodva az erősödő olvasói online jelenléthez, elindította online magazinját, mely szervesen kapcsolódik a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület, badacsony.com weboldalához.

Akit a fa rabul ejtett

Úgy tartják, vannak sorsszerű találkozások. És bármilyen furcsa, ilyesmi nemcsak emberek között eshet meg. Alighanem így történt Gáspár Péterrel is, mikor jó negyven éve egy ismeretlen cégtábla becsalogatta, hogy többé el se engedje.