Back to top

MyMátra, a termékpiramis alapja

A Mátrai borvidék kétségkívül legjellemzőbb karakterét az illatos szőlőfajták biztosítják. Erre építkezve készítették el MyMátra néven közösségi borukat az ottani szakemberek, mely a BorJour Mátrai Május esemény keretein belül, a Stefánia Palotában debütált a hazai borkedvelők előtt. Az eseményen 6 borászat jelent meg az új termékkel, de az év végéig újabb 3-4 csatlakozót várnak.

A tavalyi borvidéki arculatváltással egyidőben született meg a közösségi bor gondolata, melynek célja bemutatni a borvidék illatos fehér szőlőfajtáinak sokszínűségét, és ezáltal megszólítani elsősorban a fiatal borkedvelő közönséget.

Lényeges átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években a Mátrai borvidék borászatai, a borkészítés nagyrészt másod- és harmadgenerációs fiatal borászok kezébe került.

Az új, fiatalos mentalitás megmutatásának, valamint annak, hogy valóban elindult a közösségi összefogás a borvidéken, első lépése a borvidék arculatának frissítése volt, amely 2021 szeptemberében mutatkozott be a 30. Budapest Borfesztiválon. „Most elérkeztünk a második lépéshez, amely az első mátrai közösségi bor megalkotása volt. Ezzel egyértelműen a Mátrai borvidék népszerűsítése a célunk, valamint szeretnénk közelebb kerülni a fogyasztókhoz, elsősorban a fiatal borfogyasztókhoz. Egy egyszerű, de erős gondolatot kommunikálunk, amelyet a borászok személyes vallomásai töltenek meg tartalommal: a mátrai borokat, a „mátraiságot” hirdetjük, egyben demonstráljuk a mátrai borászok és emberek közösségi érzését is.” – nyilatkozta Kovács Zita, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.

Egyedi, mégis egységes címkék, a borászok üzeneteivel
Egyedi, mégis egységes címkék, a borászok üzeneteivel
Fotó: viniczai

”Az új Mátrai borvidéki stratégia alapja, hogy a borvidék minden szereplője megtalálja a helyét a programban, a közösségi bor megalkotása is erre a gondolatra épül”

– nyilatkozta Horkay András borszakértő, a Cewi alapítója, aki tanácsadóként vett részt a projektben. „A célunk az volt, hogy legyen egységes üzenete a borvidéknek, hozzunk létre egységes arculattal rendelkező borvidéki márkát, amely a borvidék legfontosabb szőlőfajtáira épül. Ez egységes illatos stílus, amit a fogyasztó a mátrai borokkal tud azonosítani, amely könnyed, jól értelmezhető, lendületes, fiatalos, de nem csak a fiataloknak szól.”

A klasszifikáció szerint a közösségi bornak minimum három illatos szőlőfajta házasításából kell állnia, amelyből egyik fajta aránya sem lehet kevesebb, mint 10 százalék, és fajtánkként nem haladhatja meg a maximum 35 százalékot. Meghatározó szőlőfajták az Irsai Olivér, a Cserszegi fűszeres, a Muscat ottonel, a Sárga muskotály, valamint a Tramini, mely szőlőfajták arányának összesen minimum 70 százaléknak kell lenni a házasításban. A maradék erejéig pedig házasítható hozzájuk a Sauvignon blanc, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini, a Zenit és Királyleányka.

A mátrai illatos márka bora kizárólag reduktív technológiával készülő csendes bor lehet, melynél hordóhasználat nem engedélyezett.

Stílusában száraz, friss, közepesnél élénkebb természetes savszerkezet jellemzi, maximum közepes test és közepes alkoholtartalom. Aromáiban az elsődleges primőr gyümölcsök, virágos, enyhén parfümös jegyek dominálnak, melyek a borvidékre jellemző, részben vulkanikus talaj adta ásványos karakterrel egészülhetnek ki.

A Mátra a kupakon is megjelenik
A Mátra a kupakon is megjelenik
Fotó: viniczai

A bormárka megjelenésének megálmodására a tavalyi borvidéki arculatváltásért is felelős Progressive Reklámügynökséget kérték fel.

„A márkanév megalkotásánál egyértelműen cél volt a borvidék nevének használata, valamint annak a gondolatnak a megjelenítése, hogy a szabályozás alapján minden borászat közösségi bora kicsit más, így az adott borász megmutathatja vele, milyen is az ő Mátrája. A MyMátra márkanév ezeket a gondolatokat egyesíti, valamint jól használható külföldi piacokon is. A márka szlogenje a „MyMátra. Az én világom”, amely egyrész a bort készítő pincészetek vallomásaira utal, másrészt arra, hogy a borfogyasztók kiválaszthatják a közösségi bor portfólióból majd évről évre a kedvencüket” – mondta Szabó Orsolya, a Progressive Reklámügynökség operatív igazgatója, aki a brandingért felelős projektcsapat vezetője is volt.

„A MyMátra vizuális világát leginkább érzésekre, hangulatokra, színekre építettük. A közösségi borokban fellelhető íz- és illatjegyeket igyekeztünk minél inkább stilizáltan használni, hogy a fogyasztó, aki rápillant a címkére, elsősorban ne különálló grafikai elemeket lásson, hanem egy egybefüggő absztrahált illatfelhőt, egy érzetet.

Ezért első lépésként megalkottuk a Mátrai borvidék illat- és ízjegyeinek szimbólumrendszerét, majd ezeket a gyümölcsökre és növényi elemekre, virágokra hajazó formákat töltöttük meg színekkel. Ezután már nem volt más dolgunk, mint az elkészült borok legjellegzetesebb íz- és illatszimbólumait fogni, és beleönteni a Mátra stancú címkékbe. A grafikai elemeket szándékosan véletlenszerűen helyeztük rá a címkékre, ezzel is megerősítve a "lebegő", könnyed hatást, ami jellemző a mátrai illatos borokra. A frontcímkén egyértelműen beazonosítható a bort készítő borászat, valamint az is, hogy az adott pincészetnek mit jelent a Mátra. Az, hogy azonos grafikai elemekből és színpalettából dolgoztunk, azt eredményezi, hogy bár minden borászat címkéje más és más, de mégis egységes polcképet alkotnak.”

Az első hat
Az első hat
Fotó: viniczai

Első közösségi borát a Bárdos Borászat, a Kovács Pince, a Dubicz Borászat, az Ákos Pince, a Nyilas és a Sol Montis Borászat készítette el.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Országos Borverseny: a magyar borok rangadója

Az érzékszervi minősítésnek több szintjét különböztetjük meg: a kötelező hatósági minősítésen túl kiemelt szerepe van borversenyeknek, a kereskedelmi minősítéseknek, minőségbiztosítási intézményeknek, valamint szakmai kiadványok által felkért bizottságok, vagy szakértők pontozásán alapuló minősítési eredményeinek. Összességében valamennyi minősítés a fogyasztó tájékoztatására hivatott.

Folytatódik a szőlőár-csata?

Szüret előtt állva sokan kongatják meg újólag a vészharangot a várható szőlőárakra hivatkozva. Az elkeseredés kézzel tapintható, pedig az árak kapcsán még mély a csend. A gazdák borúlátóan fogalmazzák meg véleményüket a személyes beszélgetéseken, a közösségi médiában.

Megújult az Erdélyi és Partiumi Borverseny

Ma már nem kérdés, hogy a Kárpát-medence szőlő- és borkultúrája egységes egész. Ugyan évtizedeken keresztül el volt vágva egymástól a szakma, s ennek köszönhetően a fejlődés is másféle irányt vett, de az évszázados hagyományok, a közös múlt letagadhatatlan. Régóta hangoztatjuk, megérett a változásra, megújulásra az Erdélyi Borverseny, hogy még jobban fel lehessen zárkóztatni az erdélyi borászokat.

Balatoni fotók a füredi Gyetvai-Villában: Pályi Zsófia kiállítása

A Balatontól pár percre található, impozánsan felújított balatonfüredi Villa Gyetvai borászatként és egyben művészeti kiállítótérként is funkcionál. Az idei nyáron a szívükhöz közel álló téma került a villa falaira, egy nemzetközileg is elismert fotósorozat a Balatonról, amely egészen augusztus 10-ig megtekinthető.

Kástélyos bor, vagy siller?

A név nem egy szőlőfajtára utal, siller szőlő nem létezik. A siller egy színtartomány - a rozénál sötétebb, a vörösbornál halványabb. Hazánkban hívják sillernek, kástélyos bornak, vagy német nyelvterületen fuxlinak (utalva a rőt rókaszínre).

Megsemmisítő csapás érte a feléledő ukrán borászatot

A volt Szovjetunióban a földdel tették egyenlővé az ukrajnai szőlőültetvényeket. Miután független lett, Ukrajnában újra fölépült a szőlő-bor ágazat, és ezt a fejlődést vetette vissza a háború, a közvetlen káron túl a szállítások megtorpanása miatt is. A Fekete-tenger környéki ültetvények szenvedtek kárt, a magyar és román határhoz közeli szőlőterületeket nem érte találat.

Több mint másfélmilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a villányi Bock Borászat Kft.

Prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében hajtott végre fejlesztéseket több mint másfél milliárd forint értékben a villányi Bock Borászat Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

A borturizmus az erdélyi agrárium húzóágazata lehet

Az Aranyosszéken fekvő Torockó nemrég azzal került a figyelem központjába, hogy Novák Katalin köztársasági elnök első hivatalos erdélyi látogatása során, Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári szobrának a felavatása után, Székelykőre is felment. Az egykor vasércbányászatáról híres település turisztikai célponttá lett, mióta központját az UNESCO világörökségnek nyilvánította.

Nyaraljon szőlőskertekben!

Szőlőskert kategóriával bővült az egyik legnagyobb szálláskereső portál.

Öt tipp az egri (bor)nyárra

Fedezd fel idén nyáron az Egri borvidéket! Ehhez indulásnak érdemes beszerezni pár palack üde Egri Csillagot vagy gyümölcsös rozét, hogy behűtve magunkkal vigyük a strandra vagy egy piknikre a parkban. Ha azonban haladó fokozatra szeretnénk kapcsolni az egri borok megismerésében, személyesen is érdemes felkeresni a borvidéket. Most öt tippet adunk az idei nyárra.