0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A világ élelmiszerárai 0,8 százalékkal csökkentek áprilisban

Visszaestek némileg az élelmiszerárak a világon áprilisban, elsősorban a növényi olajok drasztikus, valamint a gabonafélék enyhe árcsökkenése hatására.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint az áprilisi árindex 158,5 pont volt, 0,8 százalékkal alacsonyabb a márciusi rekordszintnél. Tavaly áprilishoz képest a mutató 29,8 százalékkal volt magasabb.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A növényi olajok árindexe áprilisban 5,7 százalékkal csökkent a márciusi rekordszinthez képest. Ennek oka a pálma-, napraforgó- és szójaolaj világpiaci árának a csökkenése. A repceolaj jegyzései eközben emelkedtek.

A gabonaárindex áprilisban 0,4 százalékkal csökkent márciushoz képest. A márciusban rekordmagasságot elérő takarmánygabona világpiaci ára áprilisban 1,8 százalékkal, míg a kukoricáé 3 százalékkal mérséklődött, ahogy nőtt az argentin és brazil termények piacra jutása.

A tejtermékek árindexe 0,9 százalékkal emelkedett márciushoz képest, ezzel nyolcadik hónapja jegyeztek fel növekedést. Tavaly áprilishoz képest 23,5 százalékkal emelkedett az index. A legnagyobb mértékben a vaj világpiaci ára emelkedett idén áprilisban, amit a napraforgóolaj és margarin jelenlegi hiányával összefüggő keresletnövekedés okozott.

A FAO húsárindexe 2,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, és ezzel rekordszintre emelkedett, mivel drágult a baromfihús és a szarvasmarhahús.

A baromfihús árait befolyásolták az Ukrajnából származó export fennakadásai és az északi féltekén terjedő madárinfluenza-járvány. Ezzel szemben a juhhús ára kissé csökkent.

A FAO cukorárindexe 3,3 százalékkal nőtt, amit részben a magasabb etanolárak okoztak és azok az aggodalmak, hogy lassan indult az idei betakarítás Brazíliában, amely a világ legnagyobb cukorexportőre.

Forrás: MTI