Back to top

Furioso Fesztivál

A furioso-north star igen sokoldalú, jól használható fajta. Elsőrangú díjugrató, díjlovagló, de a mezőgazdaságban is megállja a helyét. Jól teljesített régen egy módos gazdánál az ekét húzva ugyanúgy, mint a szekér, illetve kocsi elé fogva. Tenyésztői pedig igyekeznek a mezőhegyesi fajta régi dicsőségét visszahozni.

A mezőhegyesi félvér fajta kialakítása a Császári és Királyi Ménesintézet megalakulását követően 1841-ben kezdődött el.

A hadászathoz szükséges nagy rámájú, csontos, tömeges, jó munkakészségű lovak kitenyésztése volt a cél.

A fajta alapító ménjei Furioso Senior és North Star Senior, mindketten angol telivérek, jó csont alappal, szikár lábszerkezettel és kiemelkedő küllemmel, mely jó tulajdonságaik rendre megjelentek az utódokban és tették őket arra alkalmassá, hogy meghatározó ménekké válhattak Mezőhegyes lótenyésztésében.

Kishuszárok
Kishuszárok
Fotó: Csatlós Norbert

Az Osztrák-Magyar Monarchiában Mezőhegyes feladata volt ménekkel ellátni a korona területén mindenhol felállított méneseket, így a fajta tenyésztése az első világháborút követően több utódállamban folytatódott, amit a hivatalosan morva félvérnek nevezett, valójában Furioso-north star tenyésztők Pas de deux bemutatójukkal prezentáltak is.

Fotó: Csatlós Norbert

A fajta a nehezebb angol félvér típust testesíti meg. Erőteljes csontozatú, de arányos testalkatú. Szilárd szervezetű és jól alkalmazkodik a szélsőséges éghajlati és talajviszonyokhoz – hosszú, hasznos élettartamú, munkában edződött lófajta.

A Furioso-north star kiváló hátasló. Katonai felhasználásra tenyésztették ki, így nyugodt, kiegyensúlyozott ló, emiatt az idősebb lovakat szívesen használják hobbi vagy oktató lónak is.

Kiváló és felkapott versenyló. Nagyon jól teljesít a díjugrató és díjlovagló versenyeken. Bármilyen korosztály szívesen megy Furiosokkal versenyre. Sokan hátaslóként használják, de jól teljesít fogatban is.

Fotó: Csatlós Norbert

Ahogy az a hódmezővásárhelyi Furioso Fesztiválon elhangzott, a gazdák az eke elé foghatták akár az ellés előtt álló vemhes kancát is, az az ebédidőben megellett és utána akár vissza lehetett fogni az eke elé.

A módosabb gazdák persze nem csak az eke elé fogták furioso lovaikat, hanem fogatban is hasznát vették.

Fotó: Csatlós Norbert
De a jórészt egyöntetű, pej fajta alkalmas volt reprezentatív fogatolásra is – szépen mutat rajta a csipkés szerszám, manapság pedig a fogatsportban is jeleskedik. Terephajtáskor persze színes fáslival védik az értékes állatok lábszárát.

Fotó: Csatlós Norbert

A Furioso-north star fajta legszebb egyedei jórészt magántenyésztőknél vannak, de van a fajtában állami fedezőmén is.

A modern lovaglás minden ágában jól teljesít – ahogy azt a fesztivál szervezői kiemelték, nem kell ahhoz amerikai ló és módszer, hogy a lovat szabadon idomítsák.

Ezt nálunk már a betyárok is nagyon jól tudták – így oda kellene visszanyúlnunk. Majd a 20 század európai hírű lótenyésztőjét és fogathajtóját Pettkó-Szandtner Tibor magyar huszártisztet idézték: első a magyar ló.

Fotó: Csatlós Norbert

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Emelkednek a sertésárak Németországban

A sertéshús ára 5 € centtel (20,5 Ft-tal) emelkedett, melynek oka, hogy a növekvő kereslet nagyon kis kínálattal találkozik. A szakértők szerint ez valószínűleg nem sokat fog változni a következő hetekben.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

Többet keres a Youtubeon az angol gazda, mint a teheneivel

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda 2018 óta készít tartalmakat a videómegosztó portálra, és mára többet bevételt hoz ez, mint a gazdasága.

Rekord pusztítást végzett Amerikában a madárinfluenza – több mint 50 millió baromfit vágtak le

A madárinfluenza idén 50,54 millió madarat pusztított el az Egyesült Államokban, ezzel az ország történetének leghalálosabb járványa söpört végig az országon- derült ki az amerikai mezőgazdasági minisztérium csütörtökön közzétett adataiból.

Minden 12. spanyolországi malac dán

A dán malacok rendkívül népszerűek mind a német, mind a lengyel sertéskereskedők körében. Most az új adatok azt mutatják, hogy Spanyolországból is nő az érdeklődés.

A méhészet művészete: A varázsló méhész

Nyár közepén a szomszédok nem látnak belőlem mást, csak hogy teli van már a műhelyem mézzel, s én fehér kalapban, fehér ruhában, illatos füstpamacsok között sétálok, nézegetek, rakosgatok a méhesemben.

Újabb ASP-járvány egy romániai sertéstelepen

Közép- és Kelet-Európa 12 országa jelentett új eseteket az elmúlt időszakban, így úgy tűnik, hogy a vaddisznóállományokban nem sikerült még megoldani az afrikai sertéspestis-helyzetet. Novemberben Románia állategészségügyi hatósága újabb afrikai sertéspestis járványkitörést regisztrált egy kereskedelmi farmon.

A Hálaadást ünnepli az Egyesült Államok, ötödével emelkedett az ünnepi menü ára

Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.

Gál Sándor Praxismenedzsment díj 2022

Magyarország egyik meghatározó, piacvezető állatgyógyszer- és állateledel forgalmazó vállalata, a 100 százalékban magyar tulajdonú AlphaVet minden évben díjjal ismeri el az állatorvosi szakma legjobbjait. A Gál Sándor Praxismenedzsment díjat 2022-ben Dr. Mentes Árpád és a Soproni Állatorvosi Centrum kapta.

Az év fiatal állatorvosa: dr. Balázs Bea Kriszta

Magyarország egyik meghatározó, piacvezető állatgyógyszer- és állateledel forgalmazó vállalata, a 100 százalékban magyar tulajdonú AlphaVet minden évben díjjal ismeri el az állatorvosi szakma legjobbjait. 2022-ben az év fiatal állatorvosának dr. Balázs Bea Krisztát választották. A díjat a 16. Praxismenedzsment Konferencián vette át az ünnepelt.