Back to top

Az első GP-forduló

Szeszélyes kora tavasz fogadta az első Grand Prix-fordulón részt vevő lovasokat Bábolnán; a több mint hatszáz startot számláló versenyhétvégén a párosokat alaposan próbára tette az áprilisi időjárás. A talaj, valamint a pálya változatos akadályparkja ugyanakkor kiválóan vizsgázott ezúttal is a hétvége folyamán.

A négynapos versenysorozat során az első finálé a fiatal, öt- és hatéves lovak GP-jével kezdődött szombaton délután. Mindkét kategóriában húsz ló körüli mezőny szerepelt a startlistán. Az ötévesek összevetéses versenyszámában tíz hibátlan született, végül Berkes Máté Cornet Obolensky apaságú szürke ménje, Cornet’s Blue SZ volt a leggyorsabb. A hat­éves lovaknál már 125 centiméteren zajlott a verseny, itt mindössze hárman lovagoltak hibátlanul. Az összevetésben leggyorsabb lovaglással Varga Ábel győzött a Gubicza család tulajdonában lévő, Chili nevű pej kancájával.

Vasárnap jött az amatőr GP-döntő, ahol két dupla hibátlan lovaglást látott a közönség.

Második helyen végzett a kiskunhalasi Dunai-Kovács Lilla, Fess De Bognár nevű lovával, míg a győztes az orosz Daria Kazakova és rutinos szürkéje, Carte Noire lett.

A felnőtt GP-t Vándor Zsófia és Quintus nyerte
A felnőtt GP-t Vándor Zsófia és Quintus nyerte
Fotó: Hajdu Krisztina
A 125 centiméteres gyermek GP tizennyolc startos mezőnyében három dupla hibátlan lovaglás született. Az élen végzett ifjú hölgyek között mindössze az idő döntött a színvonalas összevetés után, a leggyorsabb Both Petra volt Casus Bibendi nevű rutinos lovát lovagolva.

A versenyhétvége legnépesebb döntőjét az U25-ös kategória hozta, itt huszonhat páros állt starthoz. Ahogyan az előbbi kategóriákban, itt is egy nagyon rutinos ló segítette győzelemhez a lovasát: Sir Winston C nyergében Kovács Roland győzött, ő volt a versenynap első és egyetlen férfi győztese.

A nap kétségkívül legjobban várt és legizgalmasabb programja a felnőttek 150 centiméteres összevetéses versenyszáma volt.

A kétmillió forint összdíjazású verseny Németh Zoltán pályaépítő által tervezett pályáján tizennyolc páros mérte össze tudását. Talán a viszonylag korai GP-időpont indokolhatta, hogy a vártnál gyengébb teljesítményeket hozott ez a kategória. Ne feledjük, a szabadtéri szezon alig néhány hete kezdődött el, ami látszódott néhány együttes teljesítményén. A technikás vonalvezetésű pályán mindössze egy hibátlan lovaglás született, így az egyetlen női magyar bajnokunk, Vándor Zsófia összevetés lovaglása nélkül ünnepelhette idei első szabadtéri diadalát kedvence, Quintus nyergében. Vele beszélgettem a verseny után.

Milyen volt a döntő pályáját lovagolni? Mi volt a hibátlanod titka?

A nagydíj pályája ahhoz képest, hogy szezon eleje van, elég nehézre sikeredett, de ne felejtsük el, hogy egy GP-ről van szó, úgyhogy elvárás a pályaépítők felé, hogy nehéz legyen.

A magas ugrásokon kívül a legnagyobb nehézséget a szűk alapidő jelentette, amire szerencsére én már rá tudtam készülni, hiszen Quintus a második lovam volt.

Láttam, hogy mindenkinek gondot okoz időn belül beérni, ezért már az elején magas alaptempót vettem fel, és bár nem kockáztattam egyetlen rizikós fordulót sem, azért igyekeztem a lehető legkisebbeket fordulni. Szerencsére minden a tervek szerint alakult, jól jöttek a távolságok és Quintus is fantasztikusan ugrott, így sikerült hibátlanul célba érnünk.

Quintus úgy látszik, nagyon jó formában kezdi a szezont. Mik az idei terveid vele?

Igen, szerencsére a sok együtt töltött időnek és a hosszú évek jó menedzselésének köszönhetően még így, 18 évesen is azt tudom mondani, hogy top formában van. Az idei szezonban szeretnék kicsit több nagydíjat ugrani a fiatalabb lovaimmal is, ezzel levéve a terhet Quintus válláról. Persze nehéz dönteni, hogy hol ne az első számú ló ugorjon a legfontosabb számban, de szeretnék úgy vigyázni rá, ahogy csak tudok. Idén a fő cél az, hogy hasonlóan magabiztosan, egészségesen és könnyedén vegye a fontosabb versenyeket, ezek között van több kétcsillagos világkupa-forduló és egy-két-háromcsillagos nagydíj.

Nagyon örülnék neki, ha idén is hívnának a válogatottba, mert úgy érzem, készen állunk és tudnánk teljesíteni néhány nemzetek díját, hiszen az országért és a csapatért lovagolni mindig óriási élmény!

Persze az országos bajnokság a szezon végére kihagyhatatlan.

A többi lovad közül melyik az, amelyik hamarosan felérhet a fent említett magasabb kategóriákba?

Szerencsésnek mondható ez az idény, mert szuper utánpótlásom alakul. Pár éve már dolgozunk azon, hogy meglegyen Quintus megfelelő utánpótlása, de most érzem úgy, hogy nyugodt szívvel tudom majd nyugdíjba küldeni, hiszen ott lesznek a többiek. A kettes számú lovam Leopard of Ballmore. Ő már tavaly elkezdte a nagydíj szintet, de úgy érzem, idénre ért be igazán. Ő egy 11 éves, Clinton × Heartbreaker származású szürke herélt. Hihetetlen képesség van benne, furcsa ugróstílusa ellenére még nem éreztem soha, hogy megerőltetné magát a nagyobb ugrásokon. Nagyon szeretek versenyezni vele, mivel szinte versenyről versenyre érezni rajta, hogy egyre magabiztosabb és könnyebben csinálja a nagyobb pályákat is.

Hármas számú lovam Chatus Blue PS, 12 éves Chacco-Blue apaságú herélt. Vele még nem egészen két éve dolgozunk együtt.

Határtalan képesség van benne, de nagyon egyedi és elég bizalmatlan ló, ezért előtte még hosszabb út áll, de abszolút biztos vagyok benne, hogy nagyon sok nagydíjban fogunk még együtt menni, amiért ezúton is szeretnék külön köszönetet mondani Szuhai Gyulának, hiszen ő biztosította nekem ezt a lovat. Rajtuk kívül még van egy rutinos nagypályás lovam, vele most fogom kezdeni a versenyzést, és Chacco-Bella, aki régen már bizonyított, és most jön vissza a „szülési szabadságáról”.

Hány lovat lovagolsz? Van szponzorod?

Az amatőr GP győztese, Daria Kazakova és Carte Noir
Az amatőr GP győztese, Daria Kazakova és Carte Noir
Fotó: Hajdu Krisztina
Most összesen kilenc lovat tartok napi munkában. Azért hozzáteszem, hogy mindez lóápoló nélkül komoly szervezést és tervezést igényel, ezért igyekszem elosztani a lovaglós és a futószáras munkákat. Így naponta átlagosan hat-hét lovat szoktam lelovagolni, amivel bőven el is szokott menni az egész napom. Szponzorom nincs sajnos.

Legfőbb támogatóim szerencsére a mai napig a szüleim, támogatnak mindenben, ahol csak tudnak, akárcsak a nagynéném.

Ennek köszönhetően lovaim nagy része saját, de vállalok másoknak is lovaglást, amennyire az időm engedi. A családomon kívül a Gyula Farmot emelném még ki nagy segítségként. Lovagolok is nekik több fiatal lovat, de az egész karrieremet, a menedzselésemet, a lovak kiválasztását is nagyban segítik.

A bábolnai GP-ről mi a véleményed?

Én személy szerint imádok Bábolnán versenyezni. Ennek számos oka van. Például, hogy nemcsak a lakókocsis, illetve kamionban lakó emberek, hanem akik más szállásokon vannak, azok is mind közel vannak a lovarda területéhez, így elég jó társasági programok szoktak kialakulni. A remek helyszínt, a szuper pályát, a szép lelátókat és legfőképpen azt, hogy itt ki lehet vinni legeltetni is a lovakat, én mind nagyon nagyra becsülöm, mert szerintem nekünk és a lovaknak is egyaránt fontos, hogy kellemes, kényelmes környezetben tudjunk versenyezni.

Az, hogy egyedül én mentem hibátlant, nem tudom pontosan, hogy minek köszönhető. Sok minden közrejátszott.

A nagyon szűk alapidő, a verseny (szezonhoz képest) koraisága, az ugrások magassága, talán mindez egyben. Nekünk az edzőmmel, Németh Istvánnal sikerült jól felkészülnünk, top formába hozni a lovakat és engem, így tudtam koncentrálni és végig tartani magamat a tervekhez.

Katona Linda

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2022/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Családi csoda

Már tavaly is feltűnést keltett az akkor hároméves Surprise of Easter, hiszen a pálya egyik legjobb lovának, Simply The Bestnek az öccséről volt szó. A sárga mén azonban idővel saját jogán is kivívta a kiemelt figyelmet, hiszen egymás után nyerte a versenyeket, és év végéig összesen négyszer haladt át elsőként a célon.

30 az új 20

Bármily meglepő, de ahogy az embereké, úgy a modern táplálkozástudománynak és az orvoslásnak köszönhetően a lovak várható életkora is hosszabb lehet, mint elődeiknek volt több mint húsz évvel ezelőtt. Képessé válhatnak akár harmincévesen is aktív életet élni. Igaz, ehhez szükség van néhány alapvető feltétel teljesítésére.

Mezítláb a legmagasabb szinten

A tokiói olimpia kapcsán már írtunk arról, hogy az aranyérmes svéd csapat két lova, Peder Fredricson All Inje és Henrik von Eckermann King Edwardja is patkó nélkül versenyzett. Úgy tűnik, egyre több top lovas kezd kacérkodni a gondolattal, hogy a természetesebb és egyben jóval költséghatékonyabb pataszabályozást válassza.

Ijedős lovak: kimutatható-e a génekből a nem kívánatos viselkedés?

A lovak prédaállatok, tehát a vadonban folyamatosan figyelniük kell a ragadozók jelenlétére. Emiatt a háziasított lovak is ugyanúgy érzékenyek az ismeretlen ingerekre, és meneküléssel válaszolhatnak a számukra új helyzetekre.

Wilm Vermeir a póniakadémián

Wilm Vermeir, a világszinten elismert edző és kiváló lovas neve gyakran olyankor hangzik el, amikor a beszélgetések témája a lovak top sportra való felversenyeztetése lesz. Nem véletlenül, hiszen számos sikeres ló top karrierjének elindításában vett részt a 43 éves lovas. 12 éves kislánya is sikeres versenyző 130 cm-en pónival, fia is indul versenyeken.

Huculfiak

Húsvét óta 27 csikó született az Aggteleki Nemzeti Park hucul ménesében és még hármat várnak.

Több mint húsz kategóriában rendezték meg a westernlovas ob első fordulóját

A hétvégén Kiskunfélegyházán rendezték meg a westernlovas országos bajnokság első fordulóját, amelyen többféle versenyszámban és kategóriában több mint 60 versenyző mérte össze tudását.

Kozma Ferenc Díj 2023

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2014-ben Kozma Ferenc Díjat alapított. A Kozma Ferenc emlékérmet 2023-ban dr. Németh Csaba részére ítélte oda.

Első ízben rendezik meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót

A MATE Georgikon Campusa 2023. május 11-14. között első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót, röviden a KATT-ot. A négynapos rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy megerősítsék a Georgikon Campus tudományos, sport és turisztikai szerepét, a programokban pedig ötvözzék a mélyen gyökerező Festetics-hagyományokat az agrárium 21. századi vívmányaival.

A fedett pálya amatőr bajnoka

Szilvásváradon rendezték a díjugrató fedett pályás szezon korosztályos és amatőr lovasainak döntőjét. A gyermek, ifi és fiatal lovasok mellett az amatőrök között is bajnokot avattak.