Back to top

Bukhatja a brit sertéshúst a Tesco, ha nem hajlandó többet fizetni

Nagy-Britanniában a sertéstenyésztők arra figyelmeztetik a Tesco-t, hogy ha nem fizet többet a sertéshúsért, elveszítheti a brit beszállítóit.

A Nemzeti Sertésszövetség (National Pig Association, NPA) elmondta, hogy 5 tenyésztőből 4 egy év alatt becsődölhet, amennyiben az áruházlánc nem hajlandó többet fizetni a húsért. Azt is hozzátette, hogy más láncok már biztosították a növekvő költségekkel és munkaerőhiánnyal sújtott állattenyésztőket arról, hogy többletforrásokat bocsátanak a rendelkezésükre - írja a BBC.

Május elején egy norfolki sertéstenyésztő, Rob Murtimer nyílt levélben vádolta meg a céget azzal, hogy sorozatos megkeresések ellenére sem tesz semmit, miközben más láncok, mint a Co-op, Marks and Spencer, Aldi, Asda, Morrisons, Sainsbury és a Waitrose is felismerték a gazdák nehéz helyzetét, és támogatja őket.

Mutimer elmondása alapján az ellátási láncon keresztül a brit sertéshúsért többet fizetnek a fent említett cégek, és ezt várják a Tesco-tól is.

Simon Watchorn, aki Earshamben gazdálkodik kiemelte, hogy

a fogyasztókat átverik azzal, hogy olcsó élelmiszer kerül eléjük. Elmondása alapján sertésenként 50 fontot veszítenek a gazdák, ami nagyjából 22 ezer forintnak felel meg. A felvásárlási ár már nem fedezi a megnövekedett költségeiket.

Watchorn azt is hozzátette, hogyha az áruházlánc az olcsó import sertéshús mellett dönt, azzal végleg csődbe mehet a brit sertéságazat. Így is várhatóan 15 százalékos visszaeséssel kell számolni jövőre, kevesebb független tenyésztővel, amennyiben nem történik változás.

A sertésszövetség elmondta, hogy a szektort két éve sújtják problémák, ami közt szerepel a munkaerőhiány, a COVID okozta zavarok az ellátási láncban, és a vágóhidak leállása miatt felhalmozódott élő sertés állomány a gazdaságokban. Utóbbi eredményeként több ezer sertést pusztítottak el értelmetlenül, melyek közül sok pont a Tesco ellátási láncának része volt.

Az ukrán-orosz konfliktus eredményeként pedig 30 százalékkal megnövekedett az üzemanyagok és a takarmány ára. A szövetség által megkérdezett gazdák 80 százaléka pedig nemrégiben úgy nyilatkozott, hogyha nem változik a helyzet, a következő egy éven belül csődbe mennek.

„Teljes mértékben elismerjük a brit sertéstenyésztők helyzetének súlyosságát, és szorosan együttműködünk beszállítóinkkal, hogy megértsük, mit tehetünk még az ágazat támogatásáért.” – nyilatkozta a Tesco egyik szóvivője. Hozzátette, hogy 2022 márciusa óta 3,4 millió fonttal (nagyjából 1,5 milliárd forinttal) növelték a sertéstenyésztőknek szánt kifizetéseket, és tovább dolgoznak azon, hogy támogassák a gazdálkodókat.

Forrás: 
BBC

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Luxuskocsik kárpitja struccbőrből - kéknyakú strucctenyésztővel beszélgettünk

A strucc bőrét a krokodilbőr kategóriába sorolják, melyből luxustermékek készülnek, emellett a húsa is prémium minőségű. A kéknyakú struccot választotta gazdálkodása alapjául Nemes Fédra és Müller Gábor, akik tenyésztési és hízlalási céllal tartják az óriás madarakat.

Kiugró a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt

Tendenciaszerűen alakulnak át a magyar fogyasztók virtuális bevásárlókosarai: az egészségtudatos életmódot követők, a tökéletes nyári alakra vágyó fogyasztók és az ételintoleranciával küzdők egyaránt fűtik a keresletet az adalékanyagoktól és kezelőszerektől mentes, gluténmentes és csökkentett szénhidráttartalmú termékek iránt.

Elkeltek a húsmarhák a NAV árverésén

35 millió forintért keltek el azok a húsmarhák, amelyekre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverésén lehetett június 24. és 28. között licitálni.

Csak a professzionális mezőgazdaságnak van jövője

Ahogy az erőszakos téeszesítés, úgy a termelőszövetkezetek rendszerváltás utáni erőltetett felszámolása is a hazai szakpolitika hibája volt. Hosszú távon csak a tőkeerős és szakmailag felvértezett gazdasági társaságok életképesek a magyar agráriumban – mondta Horváth Gábor, a társas agrárvállalkozásokat tömörítő MOSZ főtitkára, akivel az idén száz éves Szövetkezeti Világnap alkalmából beszélgettünk.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Aktuálisabb, mint valaha - tankolási rendszerek a Bábolnai Gazdanapokon

Aratás közben nem járkálhat el tankolni a kombájn – ezzel minden gazdálkodó tisztában van. A hatósági áras, korlátozottan hozzáférhető üzemanyag komoly kihívás elé állíthatja a mezőgazdaságot, aki pedig nem szeretne emiatt hátrányba kerülni, az tárolókapacitást fejleszt. A 35. Bábolnai Gazdanapokon szeptember 8-10. között erre is találhat megoldást.

Növekszik a kereslet a huculokra - Gyepkezelés és génmegőrzés egyben

Az Aggteleki Nemzeti Parkba az 1980-as években kerültek hucul lovak, ahol ma már az ország első számú tenyészete található. A génmegőrzési feladatok mellett a Nemzeti Park Igazgatóság a védett gyepek megtartását, kezelését is a lovak legeltetésével oldja meg. A nemzeti parknál a közelmúltban zárult le több uniós támogatást élvező projekt is, ezek között volt a hucul ménes tartási körülményeit javító program.

Együttműködik a Talentis Agro Zrt és az Állatorvostudományi Egyetem

Az Állatorvostudományi Egyetem és a Talentis Agro Zrt. közötti együttműködési megállapodást írt alá június 29-én Budapesten Sótonyi Péter rektor és Makai Szabolcs vezérigazgató.

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

A hobbiállat-tartókat is megviseli az árak növekedése

Egy állatjóléti alapítvány szerint egyre több ember szorul támogatásra, hogy tápot vehessen a kutyájának/macskájának, és egyre több házikedvenc kerül menhelyre a növekvő költségek miatt.