„Én eszem sertéshúst, de csak mert nincs érvem sem mellette, sem ellene. A vallásom nem tiltja, a zsírral nincs bajom, a marha körülményes és drága, a birka ritka és büdös tud lenni, a csirke önmagában egysíkú.”
„Egyszerűen szeretem, azért eszem. Úgy gondolom, hogy bármit lehet enni, csak sokat kell mozogni.”
„ – Mindent eszem változatosan, mértékkel, ezzel együtt odafigyelek az egészséges táplálkozásra.
– A sertéshús szerinted egészséges?
– Nem kimondottan.”
„Én relatíve sok disznóságot eszem, van olyan zsíros rész, amit szinte naponta. Sertésmájat például hetente akár többször is, sőt szívesen ennék több belsőséget, de ha az ember nem maga dolgozza fel a húst, sok mindenhez nehéz hozzájutni. Sertésből vagy marhából és ezek csontjaiból levest is szinte minden héten főzök. Összességében szerintem a sertéshús nem rossz, de a húsevés az aktív életmódhoz való. Lényeges szempont, hogy az állat mit eszik, lehetőleg szabadtartasú legyen az állat.”
Ezekben a válaszokban megtaláljuk a legfőbb ellenérveket: zsíros, nagy a kalóriatartalma, nem kimondottan egészséges.
De az is olvasható, hogy ha az ember mozog, nincs semmi baj sem a zsírral, sem a sertéssel, ami mellesleg finom is. Sőt, az utolsó megkérdezett kifejezetten a zsírt és a kollagéntartalmú részeket emelte ki, amit naponta fogyaszt, és enne több belsőséget is.
Vagyis az a baj, hogy
A vörös húsok, amilyen a sertés is, kellő arányban tartalmaznak olyan esszenciális aminosavakat, amelyeket a szervezetünk nem tud előállítani. Az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) aktuális ajánlása szerint 20-30 deka húsra lenne szüksége egy felnőtt embernek, amiben a sovány húsok mellett lehet sovány, vagy közepes zsírtartalmú felvágott is. Azt is fontos tudni, hogy már napi 50 g hús elfogyasztása is fedezi egy ember teljes esszenciális aminosavigényét, valamint fehérjeszükségletének 20%-át.
Sajnos a húsboltok kínálatából kikoptak a belsőségek, pedig a máj, a tüdő egykor nem csak a hurkába vagy a disznósajtba került. Krúdy Gyula a Boldogult ifjúkoromban című regényében pontosan leírja, milyen az igazi jó pájsli, vagyis a savanyú tüdő, ami nem hiányozhatott egy magára valamit is adó vendéglő étlapjáról. De ha a vásárlónak szerencséje van, egy jó hentesnél talán ezt is talál, ahogy körmöt is a színhúsok mellett. Vagy választhatja az egyre szaporodó, minőségi termékeket kínáló kis- és közepes termelők által előállított húsárut.
Annak a termelőnek, aki szabadtartású, gyümölcsön és dión hízott disznóból készíti a termékeit, értékesítési gondjai nincsenek, az áru jó részét a háztól elviszik.
– foglalta össze az elvet a termelő, Bényi Sándor. Leendő termékeik minőségét tehát alapvetően az alapanyag szavatolja.
Egy közepes méretű üzem pedig, amely nem magának termeli meg az alapanyagot, hanem közepes méretű sertéstartó gazdaságoktól vásárolja, de szigorúan ügyel mind a hús, mind a paprika és más hozzávalók minőségére, ugyanúgy hamar megtalálja a piacát. Mivel kellő mennyiséget termel kiváló minőségben, így a valóban minőséget kínáló üzletek, üzletláncok kínálatába is hamar bekerülhet.
A termelők segítségére tehát leginkább az lenne, ha a sertéshúsnak jó sajtója lenne mindenhol.
A termelők mutassák meg, hogy az általuk nevelt állatok nem azok, amelyek húsából a beinjektált lé szivárog, hogy a hazai hús – függetlenül attól, hogy nagy-, közepes- vagy kisüzemben állították-e elő – tényleg egészséges és minőségi.Mert bár a felméréseink nem reprezentatívak, ám mégis tükrözik egy olyan háziasszony gondolkodásmódját, aki a családjának a legjobb ételt szeretné az asztalra tenni. (x)
