0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A baromfitartók csak egy lúd- és kacsatenyésztő-szövetséget ismernek el legitimnek

Május közepén tartotta legutóbbi rendes közgyűlését a Baromfi Terméktanács. A meghatározott időpontban nem volt határozatképes a közgyűlés, ezért a fél órával később kezdett ismételt közgyűlésen részt vevő 42 tag tanácskozott. Csorbai Attila elnök-igazgató beszámolt róla, hogy a 2021-re tervezett 136 millió forintos működési költségből csak 129 millió forintot költöttek.

Erre az évre 143 millió forintot irányoztak elő, aminek a realitása kétséges, mert a taglétszám csökkenése miatt a bevételek is csökkennek. Tavaly járványvédelemre 26 millió forintot költöttek, és itt bevételként 17 millió forintot számolhattak el. Az idén ugyanerre a célra 22 millió forintos bevétellel és 25 millió forintos kiadással számolnak.

A madárinfluenza elleni küzdelemben a BTT szorosan együtt kíván működni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és az állategészségügyi hatósággal, ugyanakkor a sikeres védekezéshez a madárinfluenzás telepek ellenőrzésében feltétlenül szükség van a hatóság feladatvállalására.

A közgyűlés elfogadta az elnök 2021-es gazdasági beszámolóját, és megerősítette, hogy ez évtől Pozsonyi Bálint a BTT könyvvizsgálója.

Az ágazat 2022-es teljesítménye kapcsán az elnök-igazgató azt mondta, hogy

a februárban készített előrejelzések már most túl optimistának bizonyultak, ugyanis az orosz-ukrán háború mellett madárinfluenza-járvány és az alapanyagok nagy mértékű drágulása nehezíti az ágazat helyzetét. Az első fél év végén a tények ismeretében módosítja a BTT titkársága a 2022-es felvásárlási tervet.

Az elnök beszámolt a Magyar Lúd- és Kacsatenyésztők Szövetségének május 4-ei közgyűlésén történtekről is. A beszámolóhoz hozzászólt id. Bárány László, aki a Kiskunfélegyházán történteket „sajnálatos esemény”-ként aposztrofálta. Kijelentette, hogy az ügyben bíróság mondja ki a végső igazságot. Azt javasolta, hogy a teljes körű tisztújításra a bírósági döntés ismeretében kerüljön sor, elektronikus úton. Azt mondta, a baromfitartók csak egy lúd- és kacsatenyésztő-szövetséget ismernek el legitimnek, és javasolta, hogy a bíróság döntéséig a korábbi elnökség folytassa a munkát.

A BTT közgyűlése után ünnepelték a Baromfi-világnapot. A rendezvény elnöke Horn Péter akadémikus helyett ezúttal Sütő Zoltán, a MATE professor emeritusa volt. A ünnepélyes rendezvényen részt vett Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára és Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke. Utóbbi eseményről következő számunkban tudósítunk.

Bár két bejáraton is megpróbált bejutni, Szabó Bálintot, a Magyar Kacsa- és Lúdszövetség május 4-én megválasztott elnökét nem engedték be a Baromfi Terméktanács közgyűlésére. A BTT nem tekinti legitimnek a felhatalmazását. A szegedi önkormányzati képviselő és ügyvéd szerint „a mesterségesen terjesztett madárinfluenza, az állatjóléti támogatások hiányos kifizetése és különösen a jelenlegi háborús helyzetben tűrhetetlen járványügyi szabályok következtében súlyos veszélybe került a víziszárnyas-ágazat, aminek a felszámolása – a termelői piac átrendeződése – valójában két-három politikához közel álló „agrárbáró” érdekeinek kedvez”.

Szabó Bálint sajtótájékoztatóját Bárány László, a BTT elnökségének a tagja azzal egészítette ki a helyszínen, hogy szerinte is súlyos, sőt, „katasztrofális” a kacsa- és lúdágazat helyzete, de nem elsősorban a „vélt etikai okok” miatt, hanem mert 8-10 éve alacsony szakmai színvonalon termel.

Azt mondta, Európában sehol másutt nem tartanak fólia alatt kacsát és libát, és szerinte az azzal járó „hallatlan kockázatokat torolja meg fél éven belül harmadszor a madárinfluenza.”

Mindebben szerinte a termelőknek, a hatóságoknak és nagy vágóüzemeknek, integrátoroknak egyaránt felelősségük van. Az állami kártalanítás idén már meghaladta a 8 milliárd forintot, és évről évre 8-14 milliárd forint között van. Nem szabad tovább késlekedni a rendcsinálással, különben a mai töredékére csökken az ágazat. Ugyanakkor ennek szerinte nem a politika, hanem szakmai és emberi hibák állnak a hátterében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu