Back to top

A fiatalokat szeretnék az agráriumba csábítani

„Az előttünk álló kihívásokra a válaszok a tudásban, a tudományban keresendők és találhatók, ez az egyik legfőbb üzenete a pápai agrárexpónak. A generációk találkozása és annak a felismerése, hogy a tudásra, tudományos eredményekre a kihívásokra való küzdelemben szükség van és az jelenti a megoldást” – emelte ki megnyitó beszédében Nagy István agrárminiszter a XXV. Pápai Expo és Agrár Pikniken, pápán.

Fotó: Pelsőczy Csaba
„Legyen valami rezgés, legyen valami zsongás” - indította a Hooligans együttes (aki esti fellépője lesz a rendezvénynek) egyik slágerének refrénjével megnyitóbeszédét Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, ezzel is kifejezve azt, szeretnék megérteni a fiatalokat. És olyan rendezvényt létrehozni, ami az ország legmenőbb agrár rendezvénye. Elmondta,

jó érzés házigazdának lenni, és látni, hogy ilyen sok fiatal eljött a rendezvényre, mert ilyen sokukat megérintett az agrár világ szele.

Bíznak benne, hogy néhány év múltán már mint kollégákat üdvözölhetik itt sokukat. A rendezvény fő szervezője ez alkalommal is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, ehhez kapcsolódóan Győrffy Balázs elmondta, nagyon sok rendezvényünk van, igyekeznek ezeket úgy alakítani, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, mind úgy tematikai, mind földrajzi értelemben.

Elmondta, megújult a rendezvény, az volt a cél, hogy megszólítsák a fiatalokat, amire óriási szükség van. Ezért a rendezvény programjait is így alakították, gondolva a pályaorientációra, generációváltásra is.

„Fókuszban lesznek az agrár szakmák, mezőgazdasági és élelmezéstudományi innovációk és különböző sikertörténetek is, amelyek kedvet csinálhatnak a fiataloknak”

– beszélt róla a kamara elnöke. „Meg szeretnénk mutatni az agrárgazdasági és élelmiszeripar modern oldalát. Azokat az innovációkat, amelyek már itt vannak a napi gyakorlatban velünk és meg szeretnénk mutatni azt a potenciált, ami ebben az ágazatban van. Illetve, azt a kínálatot, amit a felsőoktatás kínál számukra” – tette hozzá Győrffy Balázs.

A megnyitó beszédek sorát Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere folytatta, köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Dr. Kovács Zoltán, országgyűlési képviselő köszöntőbeszédében elhangzott, a rendezvény új arculata, amelyben a fiatalokat is megcélozták, sikert aratott.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Az eseményt hivatalosan Nagy István köszöntő beszéde nyitotta meg. Az agrárminiszer széleskörben köszöntötte a jubileumi rendezvényen jelenlévőket.

"Az, hogy itt vannak a fiatalok, apák-fiaikkal-lányaikkal, nagyapák-unokáikkal ez egy fantasztikus üzenet, fantasztikus lehetőség.

Itt vannak a szakképző iskolák képviseletei, itt vannak a diákok és tanáraik, itt van az egyetemi világ. Mind-mind egy-egy üzenet arra, hogy az előttünk álló kihívásokra a válaszok a tudásban, a tudományban keresendők és találhatók.

Ez az egyik legfőbb üzenete a mai Pápai Expo és Agrárpikniknek. A generációk találkozása és annak a felismerése, hogy a tudásra, tudományos eredményekre a kihívásokra való küzdelemben szükség van és az jelenti a megoldást” – emelte ki megnyitó beszédében az agrárminiszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba
A tárcavezető elmondta azt is, felfokozott időszakot élünk, számos egyenként is súlyosnak tekinthető külső hatás, mint a klímaváltozás, az ezzel összefüggésben szigorodó uniós környezetvédelmi feltételekhez való alkalmazkodás terhe és a koronavírus járvány gazdasági utóhatásai összességében olyan kiélezett helyzetet teremtenek, amelyet a szomszédban dúló háború tovább súlyosbít. „Ezek között a körülmények között végérvényesen beigazolódott, hogy Magyarország jövője a magyar vidék gazdasági és társadalmi erejében gyökerezik” - hangsúlyozta az agrárminiszter.

A köszöntők után díjátadás zárta a megnyitó eseményt. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díját a struccfeldolgozással foglalkozó Nemes Fédra vehette át. Míg a vásári nagydíjat, amely a legszebben kivitelezett standért járt a Royal Traktor kapta.

A kétnapos rendezvény során a kerekasztal- és panelbeszélgetés középpontjában a továbbtanulás és a pályaorientáció áll. Szombaton főként a családi események kerülnek a középpontba. Koncertek, gyerek programok várják a kilátogatókat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Embertelen körülmények között a mezőgazdasági idénymunkások

Olaszország déli régiójában, a mezőgazdasággal foglalkozó Pugliában megtiltották a déli órákban a munkavégzést a földeken. Ezzel is próbálják védeni azokat az idénymunkásokat, akik főként Afrikából érkeznek a gazdaságokba, és embertelen körülmények között dolgoznak.

Üvegház: mindenből a legkorszerűbbet

Tavaly decemberben készült el a Bartucz család 9500 négyzetméteres korszerű üvegháza Kiskunfélegyházán. A hatalmas beruházásukhoz drénvíztisztító berendezés, valamint üvegháztető-mosó és -festő robot is tartozik. Ők is látják, tapasztalják a gazdasági nehézségeket, mégis előre tekintenek.

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

A hímzés hagyománya ma is él, évtizedek óta közösségteremtő erő

Elődeink alkotómunkájának örökségét meg kell őriznünk a következő generációk számára. Az értékfeltáró- és átadó munkának azonban csak úgy van igazán értelme, ha annak közösségformáló, közösségteremtő ereje van – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a XXX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjátadó- és kiállításmegnyitó ünnepségén, Mezőkövesden.

Aktuálisabb, mint valaha - tankolási rendszerek a Bábolnai Gazdanapokon

Aratás közben nem járkálhat el tankolni a kombájn – ezzel minden gazdálkodó tisztában van. A hatósági áras, korlátozottan hozzáférhető üzemanyag komoly kihívás elé állíthatja a mezőgazdaságot, aki pedig nem szeretne emiatt hátrányba kerülni, az tárolókapacitást fejleszt. A 35. Bábolnai Gazdanapokon szeptember 8-10. között erre is találhat megoldást.

Elkeltek a húsmarhák a NAV árverésén

35 millió forintért keltek el azok a húsmarhák, amelyekre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverésén lehetett június 24. és 28. között licitálni.

Magyar erdők jó kezekben

A magyar kormányzat, a magyar agrárium számít a magyar erdőkre, és számít az erdőket kezelő erdész szakemberekre – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, az Országos Erdészeti Egyesület 152. alkalommal megrendezett vándorgyűlésén a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Folyamatosan zajlik a betakarítás a földeken

A száraz meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.