Back to top

Megalakult az Országos Vadgazdálkodási Tanács

Május 11-én tartotta alakuló ülését az Agrárminisztériumban (AM) az Országos Vadgazdálkodási Tanács, amely kiemelten fontos szerepet játszik a vadgazdálkodási szakmapolitikai célok megfogalmazásában, a vadgazdálkodás, vadászati igazgatás és kutatás szakmai és érdekképviseleti szervezetek vadászati ágazatot érintő egységes álláspontjának megformálásában - tájékoztatta a tárca az MTI-t szerdán.

A közlemény szerint az eseményt Szentpéteri Sándor, az AM erdőkért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki elmondta, hogy

a vad védelmét és a fenntartható vadgazdálkodást érintő kérdések megtárgyalásához, a vadgazdálkodás széles körű társadalmi és tudományos szakmai megalapozása, valamint az állami tulajdonú vad védelméhez fűződő érdekek közti összhang megteremtése érdekében a tanácsnak kiemelt szerepe lesz az elkövetkező időszakban.

A fenti célok elérése érdekében a jogalkotó a tagok kiválasztása során arra törekedett, hogy minden érintett ágazat képviseltesse magát a tanács munkájában, így a vadgazdálkodók mellett a természetvédők, az erdőgazdálkodók, mezőgazdálkodók és az országos főállatorvos is helyet kapott.

A közlemény szerint az alakuló ülésen az elmúlt évek tevékenységének eredményeként Kovács Ferenc, a vadgazdálkodási főosztály vezetője beszámolt az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról, valamint ismertette a közeljövőben tervezett változásokat is. Tekintettel arra, hogy

a tanács a vadászattal, a vadgazdálkodással összefüggő jogszabálytervezetről is véleményt nyilváníthat, így fontos szerepet fog játszani a jogszabályok előkészítése során, elősegítve ezzel a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását és a végrehajthatóság javítását.

A megjelent tagok egyhangúlag választották meg elnöknek Takács Szabolcsot, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében jelenlévő tagot. Az újonnan megválasztott elnök köszöntő beszédében elmondta, hogy a vadgazdálkodásért felelős miniszter által felkért tagok sok éves szakmai tapasztalatukkal eredményesen fognak hozzájárulni a tanács működéséhez.

Az Országos Vadgazdálkodási Tanács újbóli felállásával a vadgazdálkodási szakigazgatás célja egy, a korábbiaknál eredményesebben funkcionáló, a vadgazdálkodási ágazatot hatékonyan előremozdító és összefogó testület működtetése - közölte az agrártárca.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A kormány kivezeti a gabonakiviteli bejelentési kötelezettséget

A kormány úgy döntött, hogy az Európában kialakult gabonapiaci helyzetre tekintettel kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az intézkedést indokolja az is, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása biztosított, hazánk megtermeli a szükségleteit.

Védett ragadozó madarakat mészároltak le "vadászok" -2,5 millió forintos büntetés és felfüggesztett börtön

Egy fokozottan védett barátkeselyű, valamint négy másik ragadozó madár elejtése miatt emelt vádat több vadász ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Talajaink termőképességének megőrzését szolgáló vetésváltási szabályok a KAP-ban

Sokféle lehetőséget és választást kínál az új, 2023 és 2027 közötti uniós támogatási időszakban a Közös Agrárpolitika (KAP) a magyar gazdáknak - fogalmazott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán este, a Csongrád-Csanád vármegyei Bordányban tartott fórumon.

Nemzetközi verseny a fiatal szakképzett szakemberekért

Napjaink gazdasági helyzetében még inkább felértékelődik a képzett szakemberek jelentősége. A különféle szakmákban való kiteljesedéshez remek lehetőséget nyújtanak a kétévente induló Euroskills és a Wordskills nemzetközi versenyek megmérettetései, amik nemcsak szakmai elismerést és sikert hozhatnak, de egy életre szóló élményt is nyújtanak a résztvevőknek.

Erdélyben is támaszkodhatunk a családi gazdaságokra

Még élénken emlékszünk, tavaly március 9-én hosszú sorok kígyóztak Erdély benzinkútjai előtt. Elterjedt a hír, hogy az addigi 7,5 lejes (egy lej akkor 74,44 forint) benzinárat 10-11 lejre emelik. A megrémült gépjármű tulajdonosok minden tartályt megtöltöttek. Tankoltak boros demizsonba, kukába, még szemetes zsákba is. Rémhírnek bizonyult, másnap reggelre 8 lejes benzinárra ébredhettek a lakosok.

Kedvezőtlen tendencia a kiskereskedelem nyitása az import élelmiszerekre

A magyar fogyasztói és nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat, hogy a kiskereskedelmi áruházláncok – a magyar termelők, előállítók rovására – egyre több élelmiszer-szegmensben célozzák az import növelését. Ez a tendencia az átmeneti nehézségeken túl az elmúlt években kiharcolt magyar beszállítói pozíciók gyengüléséhez vezethet.

Kosárka József, a nagykövet, a bornagykövet

Kevesen vannak, akik ne ismerték volna a magyar bor hazai és nemzetközi szinten is elkötelezett küldöttét. Kosárka József meghatározó szereplője volt a magyar borszakmának. Alázatos és hozzáértő borszakírói tevékenységével, szakértelmével és tudásának átadásával, oktatói tevékenységével is a magyar borkultúrát szolgálta, egészen az utolsó időkig. Tavaly év végén vettünk búcsút a 71 éves korában elhunyt szakembertől.

Változnak a friss agrár­diplomásokkal szembeni elvárások

Ahhoz, hogy az agrárvállalkozások megfelelően képzett frissdiplomásokkal tudják feltölteni a munkaköröket, nekik maguknak is proaktívan kell hozzáállniuk a munkaerő-toborzáshoz. Folyamatban van az agrár-felsőoktatás átalakítása, ezért más értékmérők alapján kell kiválasztaniuk leendő dolgozóikat, mint eddig.

800 millió forintos öntözésfejlesztési-oktatási beruházást adott át Szarvason a MATE

Az Agrárminisztérium 800 millió forintos támogatásával valósult meg az a beruházás, amely demonstrációs és képzési lehetőségeket biztosít az öntözéstechnikák és a precíziós öntözésre alkalmas berendezések megismeréséhez, valamint a kapcsolódó képzések meghirdetéséhez mind a gazdatársadalom, mind pedig az egyetemi hallgatók számára.

Jogszabályi álláspontok kutya lelövésekor

A vadászterületen történő kutyaelejtés egy rendszeresen visszatérő konfliktus alapja. A probléma sok esetben peres üggyé fajul, noha a kutyatartók és a vadászok a rájuk vonatkozó szabályok betartásával megelőzhetnék az ilyen incidenseket. De hol is van a jogszerűség határa egy ilyen esetben? Ki a vétkes? És miképpen lehet elejét venni az ilyen helyzeteknek?