0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Bő egyharmadával csökken az ukrán búzatermelés

A háborús körülmények nyomán hatalmas teher hárul Ukrajna mezőgazdaságára. Egy, a francia Karryos adatelemző cég által a közelmúltban nyilvánosságra hozott számítás szerint az idei búzatermés mintegy harmadával (35 százalékkal) elmaradhat a tavalyitól.

Az ukrán mezőgazdaságban a háború miatt hiány van üzemanyagból, de még személyzetből is, mivel az emberek egy része a hadműveletekben igyekszik helytállni. A cég becslése szerint Ukrajna az idén 21 millió tonna búzát fog termelni, ami 12 millió tonnával kevesebb a 2021. évinél, s 23 százalékkal alacsonyabb, mint az elmúlt öt év átlaga.

Mivel a harcok folytatódnak, és a termelés nagy része Ukrajna a harcok által leginkább sújtott keleti részén folyik, a tényleges hozam végül valószínűleg még alacsonyabb lesz, mint amire a jelenlegi megfigyelések alapján következtetni lehet

– figyelmeztetett az elemző cég. Még ha a gazdák meg is tudták volna művelni a földjeiket, a feldolgozás és a szállítás nehézségekbe ütközött volna, mivel az infrastruktúra nagy része megsemmisült, az orosz hadsereg pedig blokád alá vette az odesszai kikötőt.

A termékeny talajjal rendelkező Ukrajnát Európa kenyeres kosarának tartják. A háború előtt az ország a világ negyedik legnagyobb kukorica- és – a világ országai búzaexportja 12 százalékkal a harmadik búza-exportőre volt.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság