Back to top

Budapesten rendezik meg a IX.Európai Botanikus Kerti Kongresszust

Május 16-20. között Budapest ad otthont a háromévenként megrendezésre kerülő IX. EuroGard Európai Botanikus Kerti Kongresszusnak, amely az európai botanikus kerti szakterület csúcsrendezvénye.

2022.05.16-20 között az Európa-szerte működő 800 botanikus kertből mintegy 250-300 szakembert várnak Budapestre a háromévenként  -más-más helyszínen- megrendezésre kerülő IX. EuroGard Európai Botanikus Kerti Kongresszusra.  

ELTE Füvészkert
ELTE Füvészkert
A rendezvény a legnagyobb botanikus kerti világszervezet (Botanic Gardens Con­servation International, BGCI), valamint az Európai Botanikus Kerti Konzorcium (European Botanic Gardens Consortium) együttműködésében valósul meg, az esemény gazdája a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége (MABOSZ).

A hazai szervezet az európai botanikus kerti szakmai közösség első számú eseményének hazai megrendezésével az első magyar botanikus kert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkertjének 250 éves fennállása előtt is tisztelegni kíván.

A kongresszus fő témái között szerepelnek egyebek mellett a korszakos kihívásokra adott válaszok és az ökoturisztikai, valamint kulturális területen működő társintézményekkel megvalósított együttműködések, és a példaértékű kezdeményezések bemutatása.

A rendezvény fővédnöke Áder János, korábbi köztársasági elnök.

Forrás: 
www.magyarmezogazdasg.hu/MABOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ismét vezetett esti séták indulnak a Fővárosi Állatkertben

Csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes regisztráció után.

Az európai édesvizeket kutatták

Átfogó elemzést készített az európai édesvízi biológiai sokféleség védelmének legfontosabb szempontjairól az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK). A kontinens vízgyűjtőit értékességük szerint, az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján rangsorolták. A legfontosabb területek többsége a mediterrán félszigeteken helyezkedik el, de a magyarországi vízgyűjtők is kiemelt értéket képviselnek.

VII. Azerbajdzsáni Nemzetközi Méhészeti Konferencia

A türk népcsoport legnyugatabbra vetődött tagjaként külön élmény volt a keletiekkel találkozni. Még ha nem is a legkeletiebbekkel, mindenesetre a Kaukázusokban, a Kaszpi-tenger partján az azerbajdzsániakkal. Az immáron hetedik alkalommal megrendezett Azerbajdzsáni Nemzetközi Méhészeti Konferencia a régió legnagyobb ilyen rendezvénye. Erről számolok most be.

Jelentősen nőhet a külföldi kereslet a magyar borokra

Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés, ezért várhatóan jelentős kereslet lesz idén a magyar borok iránt - mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő- bor- pálinka albizottsága előtt az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.

Tovább romolhat az európai tejágazat helyzete

Az Európai Tejterméktanács (EDA) szerint az Európai Unió és Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi megállapodás növeli a nyomást az európai tejágazatra egy olyan kihívásokkal teli időszakban, amikor az ágazati szereplők a fenntarthatóság jegyében jelentős beruházásokat hajtanak végre.

Családbarát Munkahely lett a Folly Arborétum

2020 után idén újra átvehette a Folly Arborétum és Borászat a Családbarát Magyarország Központ által kiállított Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely tanúsító védjegyet. A minősítést azok a szolgáltató és munkahelyek kaphatják meg, akik elkötelezettek a családbarát szemléletű működésmód iránt.

Aratás Európában: nem túl biztató a helyzet

Kevesebb búzát takarítanak be idén az európai gazdák, a minőséget pedig egyelőre nehéz megjósolni. Az aszály és magas hőmérséklet sok kulcsfontosságú területen okoz gondot. A háború árnyékában a kisebb terméshozam aggodalomra adhat okot.

Gabonaválság az arab országokban

A legtöbb arab országot súlyosan érinti, hogy az ukrajnai háború zavart keltett a világ gabonaellátásában, de legfőképpen az Észak-Afrikaiakat. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) élelmiszerár-indexe 17,1 százalékkal nőtt márciusban az előző havihoz képest, annyira megugrott az orosz-ukrán háború következtében a búza, a kukorica és a növényi olajok világpiaci ára.

Kikötőkben rekedtek az üres konténerek

Az ázsiai exportőrök számára létfontosságú üres konténerek vesztegelnek a rotterdami kikötőben, mivel a hajózási társaságok előbb a felhalmozódott, árukkal teli konténereket szállítják el, írja a Bloomberg.

Stefi vonulása Bátáról Kongóba

Viszonylagos gyakorisága ellenére, sokan soha nem látnak darázsölyvet. Ennek egyik oka, hogy könnyen összetéveszthető más fajokkal, elsősorban az egerészölyvvel. A másik ok pedig, hogy hozzánk április közepén, május elején, a fehér gólyák után több héttel érkezik meg. Fészkét tehát a már kizöldült erdőben építi, és nagyon korán, augusztus második felében megkezdi az őszi vonulást.