Back to top

Málnaszedő robotok az idénymunkások helyett

Egy brit vállalat robotokat fejlesztett ki bogyósgyümölcsök szedésére, hogy pótolja az erre szakosodott, a brexittel „elüldözött” idénymunkások hiányát. A 3D-kamerákat és más érzékelőket gépi tanulással létrehozott mesterséges intelligencia irányítja, így tudja megkülönböztetni az érett gyümölcsöket az éretlentől. Az emberi munkaerő mellett is használható robottal sokat lehet javítani a termelékenységen.

A fejlesztők hosszú távú célja az, hogy a robot naponta több mint 25 ezer szem málnát legyen képes leszedni. A gyakorlott munkások körülbelül 15 ezer bogyót tudnak leszedni a szokásos nyolc órás munkaidő alatt.

A vállalat két rendszert is kifejlesztett, amiket a szoftver algoritmusának és a robotkarok végére szerelt eszközök változtatásával különféle gyümölcsök betakarításához lehet adaptálni.

Az egyik rendszer egy függőleges begyűjtőgép, amit a növény magasságától függően lehet beállítani, a másik pedig egy vízszintes rendszer, ami többféle mezőgazdasági környezetben, növénysorokban is emberi felügyelet nélkül tud gyümölcsöt szedni.

Forrás: 
thecourier.co.uk/Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/18 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hőség káros hatásai a kertben

Korábbi cikkünkben a nyári időjárás egyik időnként káros összetevőjéről, a bőséges fényellátásról volt szó. Most elsősorban a nyár közepére jellemző magas hőmérséklet, majd az augusztus második felétől egyre nagyobb valószínűséggel bekövetkező reggeli lehűlésekkel foglalkozunk.

Szárazságtűrő növények a mediterrániumból

Korábbi cikkünkben a vízpartokon, vízközelben élő gyógynövényeket vettük sorra, ám szárazságtűrőből sokkal több van. Ezekkel a fajokkal egy kevésbé intenzíven gondozott, öntözés nélküli kert is benépesíthető, ráadásul díszítőértékük mellett gyógyhatással is rendelkeznek, némelyek pedig fűszerként is hasznosíthatók a konyhában.

Újdonság a napelemek között

Egy londoni nanotechnológiák kutatásával foglalkozó vállalat, a NextGen Nano, megalkototta azt az átlátszó, organikus fotovoltaikus napelemet, amellyel úgy állítható elő villamos energia az üvegházak tetején, hogy közben a panel nem folyásolja be a növények fényellátottságát és fejlődését.

Megkezdődött a drónos növényvédelmi szolgáltatók támogató ellenőrzési kampánya

Támogató szemlékkel segíti a Nébih a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltatók jogszabályoknak megfelelő feladatvégzését. A nemrégiben indult ellenőrzések során a hatóság mindenekelőtt a jogszerűség érdekében elvárt feltételekről tájékoztatja a szolgáltatókat.

A kökényszilva titkai

A Prunus nemzetség tagjait sokféleképp hasznosítjuk, de nehéz eligazodni köztük, mert a fajokon belül is nagy a változatosság. A kökényszilva is lehet kék vagy sárga, gömbölyded vagy tojás alakú, és így tovább. Termesztett és tájfajtákat ismerünk belőle szerte Európában.

Áfonyafarm a napelem alatt

Az USA legészakibb tagállamában, Maine területén termő vadáfonyát nem lehet magról vetni, az alacsonyra növő bokrok különleges ápolást igényelnek, az apró, édes bogyókat pedig csak a környéken értékesíthetik, mert túl sérülékenyek ahhoz, hogy a hosszú szállítást kibírják.

Évelőt a balkonládába!

A Dobay Kertészetben minden szeptemberben megtartott fajtabemutatók elévülhetetlen érdeme, hogy a kertészek közvetlenül a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak választ termesztési és növényvédelmi kérdéseikre. Emellett a következő szezonra rendelhető fajtaújdonságokat is áttekintik a nagy múltú szaporítóanyag-termesztő üzemben.

A szőlő nyári növényvédelme

A lisztharmat kórokozója a meleg nyári hónapokban tetemes károkat képes okozni, ilyenkor a betegség robbanásszerűen terjed, 25-28 °C-os hőmérsékleti optimum esetén a lappangási ideje (a fertőzéstől az első érzékelhető tünetek megjelenéséig tartó időszak) csak 5 nap. Nyáron a fertőzés következtében a levelek felszínén és fonákján lisztszerű bevonat keletkezik, amely később megbarnul.

Kezdhetők az őszi lemosópermetezések – növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Érnek a gyümölcsök és a szőlő, így a betegségek elleni kémiai védekezésre már alig van lehetőség, pedig a több csapadék miatt erősen terjed néhány kórokozó. Az őszi lemosópermetezés 50%-os levélhullás elérésekor kezdhető. Ügyeljünk a poloskákra is, már keresik a telelőhelyet.

Sivatagból farm a napelemek árnyékában

Kína legnagyobb gojibogyó farmja a Góbi-sivatag szélén található. A létrejöttét az árnyékolást biztosító gigantikus napelempark tette lehetővé, ami egy informatikai vállalat beruházásaként valósult meg, 2000 hektáros területen.