0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rendszeres visszatérők a külhoni magyarok

Több mint 500 külföldit vonzott Hódmezővásárhelyre a XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, ahol a nemzetközi sátorban külhoni magyarok is beszélgettek a hazai gazdákkal. Szotyori Zoltán Erdélyből, míg Balog Anita a Vajdaságból érkezett a rendezvényre.

Mindketten visszajáró vendégek, a baráti beszélgetések mellett a partneri kapcsolattartás és nem utolsósorban az állatok iránti érdeklődés miatt tértek vissza Hódmezővásárhelyre.

Balog Anita 7 éve az Észak Vajdasági Földműves Egyesület elnöke, illetve a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének falugazdásza immár 10 éve. Családja korábban zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott, ő pedig a kertészmérnöki pályát választotta. Később a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mesterszakán végzett vidékfejlesztési agrármérnökként, ami releváns végzettséget adott jelenlegi munkaköréhez.

A 2006 óta működő vajdasági falugazdász-hálózatban az adminisztratív tevékenységek – mint a gazdaságok, változások bejegyzése, támogatások igénylése – mellett szakmai előadásokat és kirándulásokat, tanulmányutakat szervez a gazdák részére.

– Télen a heti rendszerességű előadásokkal főként a bajmoki és palicsi, valamint a környező településeken élő gazdák szakmai fejlődését és a kapcsolatépítését lehetőségeit kívánjuk megteremteni – mondja Balog Anita. Mindezek mellett a helyi termelők kézműves termékeik felkutatását és népszerűsítését is fontosnak tartja, amihez külön rendezvényt is szervez.

Szotyori Zoltán a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros, Fehér és Szeben megyei elnöke. Évtizedek óta visszajár a hódmezővásárhelyi állattenyésztési napokra, de más magyar agrárrendezvénynek, mint például a Bábolnai Gazdanapoknak is rendszeres résztvevője. Ám nemcsak résztvevő, de a körzeteihez tarozó gazdák kézműves termékeinek (festett torockói bútorok, vesszőből és gyékényből fonott kerti bútorok, korondi cserepek) is segít megjelenési lehetőséget biztosítani ezeken a szakmai eseményeken.

Szotyori Zoltán a Magyar Agrárminisztérium által működtetett falugazdász programban is részt vesz, ennek égisze alatt szakemberek bevonásával előadás-sorozatokat szervez a Maros, Szeben és Fehér megyei gazdáknak különféle témákban: növénytermesztés, állattenyésztés, precíziós gazdálkodás, gépkarbantartás stb.

Sőt a hagyományőrzést is fontosnak tartja, ezért egyebek mellett az erdélyi tradicionális disznóvágásokról is átfogó előadásokat szervez. Továbbá szakmai kirándulásokat bonyolít le, erdőtelepítési programot irányít, és szaktanácsadással is foglalkozik. A helyi gazdáknak beszerzi az éppen szükséges anyagokat, eszközöket, hogy a lehető leggördülékenyebben és eredményesebben gazdálkodhassanak.

Mindezek mellett, az erdélyi turizmus fejlesztése érdekében, faluturizmussal is foglalkozik: szállást foglal a kirándulóknak, megmutatja a helyi nevezettségeket, akárcsak egy túravezető. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu