Back to top

Az erdő látogatásának rendje - Az erdei közlekedés szabályai

A Pécs környéki és Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. régóta arra törekszik, hogy partneri viszonyt létesítsen a rendőrséggel. Május 3-án ezért tartottak közös partnerségi konferenciát, melyen a fő téma az erdei közlekedés, különösen az erdei motorozás, quadozás volt.

Az együttműködés következő lépése egy júniusi közös akció lesz, mely során a rendőrség fokozottan ellenőrzi az erdőben illegálisan quaddal és motorkerékpárral közlekedőket.

Fotó: Mecsekerdő
A Mecsekerdő Zrt. és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság legutóbbi, áprilisi közös erdőtisztító akciója után az együttműködés újabb lépése volt ez a partnerségi konferencia. Május 3-án az erdőgazdaság szakemberei és rendőrök közösen vizsgálták meg az erdei vétségek, szabálysértések és bűncselekmények sokféle formáját, különös tekintettel az erdőlátogatás szabályaira.

A konferencián nagyon alapos, minden részletre kiterjedő előadások hangzottak el többek között az erdőtörvény, a természetvédelmi törvény, a szabálysértési törvény, illetve a büntető törvénykönyv erdőre vonatkozó elemeiről, de olyan erdőgazdálkodási részkérdésekről is, mint például a jogszerű faanyag-szállítás.

A program célja az volt, hogy a rendőrség jobban megismerje az erdőt érintő problémákat, és hatékonyabban tudjon részt venni az erdő védelmében.

Az erdővel kapcsolatos tevékenységeket, így az erdő látogatását, az erdei közlekedést is az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, azaz az "erdőtörvény" szabályozza. Ebben szerepelnek az erdőlátogatás részletes szabályai is. Alapelv, hogy a köztulajdonban lévő erdők pihenés, üdülés, sportolás és kirándulás céljából mindenki számára nyitva állnak. Nem mindegy azonban, hogy milyen módon közlekedünk az erdőben! A törvény csak a gyalogos, kerékpáros és lovas közlekedést engedi meg.

Az erdőlátogatás szabályai

Fotó: Mecsekerdő
A törvény úgy szól, hogy mindenki erdőlátogatónak minősül, aki nem az erdőgazdálkodással összefüggésben tartózkodik az erdőben. Természetvédelmi okokból azonban az erdőlátogatók tevékenységét korlátozza a jogszabály: nem okozhatnak kárt az erdei életközösségben (ideértve az erdő talaját is) és az erdészeti létesítményekben. Emellett nem zavarhatják az ott tartózkodók pihenését és a rendeltetésszerű erdőgazdálkodási tevékenységet.

Ezen kívül az erdőgazdálkodó, tehát az erdészet átmenetileg korlátozhatja és feltételekhez kötheti az erdő egyes részeinek látogatását – főleg abban az esetben, ha az ott tartózkodás a látogató életét vagy testi épségét veszélyezteti, akadályozza az erdőgazdálkodási munkát vagy zavarja a vadászatot.

Lehet-e motorozni, quadozni az erdőben?

Mindebből fontos dolog következik: a törvény értelmében az erdőben quaddal és bármilyen motorkerékpárral (ideértve a segédmotoros és terep-motorkerékpárt is) tilos közlekedni!

Vannak ugyan kivételek, de nem ezek az általánosak: a közforgalom számára megnyitott erdészeti magánúton, illetve az erdőgazdálkodó egyedi engedélyével lehetséges az erdei járműközlekedés. De az alapszabály az, hogy az erdőben nincs helye gépjárműnek.

Júniusban fokozott ellenőrzés

A védett és fokozottan védett természeti területeken az erdő látogatását az illetékes nemzeti park természetvédelmi őrszolgálata, azaz a rangerek is ellenőrzik. Valamennyi erdei területen az erdőgazdálkodó és a rendőrség közösen lép fel a szabálysértőkkel szemben. Éppen ezért fontos, hogy minél több, a mostanihoz hasonló, a partnerségi együttműködéseket elmélyítő közös rendezvényre kerüljön sor. A Mecsekerdő Zrt. és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kooperációjának következő eseménye egy júniusi közös akció lesz, melynek során a rendőrök fokozottan ellenőrzik majd az erdőben motorkerékpárral és quaddal közlekedőket.

Forrás: 
Mecsekerdő Zrt. Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Önálló jogalanyi státuszt kapott a spanyol Mar Menor lagúna

Önálló jogalanyi státuszt kapott Európa legnagyobb sós vizű lagúnája, a délkelet-spanyolországi Mar Menor a spanyol parlament szerdai döntésével, amely nagyobb védelmet biztosít a terület veszélyeztetett ökoszisztémája számára a jövőben.

Ebzárlat várható - indul az őszi rókavakcinázás

A déli és keleti megyékben 2022. október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

Biológiailag lebomló polimereket fejleszthetnek ki magyar kutatók

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben rögzített célja az egyszer használatos műanyagok kivezetése, ezért segíti az olyan innovatív, biológiailag lebomló polimerek fejlesztését, amelyek alkalmasak lehetnek a kőolajszármazékokból és élelmiszer-alapanyagokból előállított műanyagok részarányának csökkentésére.

Kevés orrszarvú ünnepli az orrszarvúk világnapját, szeptember 22-én

Szeptember 22-én van az orrszarvúk, vagy más néven rinocéroszok világnapja. Az orrszarvúk átlagosan negyven évig élnek - ha hagyják őket -, emiatt az összes fajt súlyos veszély fenyegeti.

Lebegő napelemes technológia

Spanyolország, Alicante tartományban úszó napelemes rendszerek fejlesztését végzik. A modulos rendszer kialakítása okán ideális megoldásnak tűnik a halastavak számára, de akár a bányatavak, öntözővíz csatornák vízfelületének hasznosítására is.

Rendkívüli fejlesztés valósult meg az Aggteleki Nemzeti Parkban

Eddig példátlan fejlesztés valósult meg az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén a természeti értékek megőrzésének érdekében – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, kedden, Bódvaszilason.

Miért ne ültessünk özönnövényeket?

A jellemzően más kontinensekről származó özönfajok sok galibát okoznak a természetvédelemben, ezért nem ajánlott őket a kertünkbe vagy a természetbe ültetni – sőt, egyes növényeknél ezt a törvény is tiltja. Szerencsére ezek a fajok kerti felhasználásra könnyen helyettesíthetők hazánkban őshonos vagy „ártalmatlan” idegenhonos dísznövényekkel.

Használt sütőolaj-begyűjtési programot kezd az Alteo és a Shell

Közös országos lakossági használt sütőolaj-begyűjtési programot kezd az Alteo és a Shell Magyarországon.

Már csak két megyére vonatkozik a tűzgyújtási tilalom

A hűvös, csapadékos időjárásnak köszönhetően két megye kivételével megszűnik a tűzgyújtási tilalom 2022. szeptember 20-tól. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

AgroPV - A napelemek alatti élelmiszertermelés

Aromás fűszernövények és virágok keverékét termesztik egy fotovoltaikus parkban, Görögországban. Spanyolországban az articsóka és a brokkoli közös földterületen osztoznak napelemekkel. Belgiumban paneleket szereltek fel közvetlenül a málna és a cukorrépa ültetvények fölé. Ezek európai példák a mezőgazdaság és az energiatermelési megoldásokra, amely hibrid rendszerek egyre nagyobb teret hódítanak.