0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Polgárőrök közreműködésével tisztulnak meg a Debrecen környéki erdők

A debreceni, illetve a megyeszékhely 15 kilométeres körzetében levő erdőterületeket tisztítja meg a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért.

A szervezet – csatlakozva a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért kezdeményezéshez – az Országos Polgárőr Szövetség anyagi támogatásával, május végéig szeretné mentesíteni az erdőket a lakossági- és kommunális hulladéktól. Az akcióban együttműködnek Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatával, illetve a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetével.

A tervek szerint felszámolnak nagyobb illegális hulladéklerakókat, illetve szerveznek szemétszedést is, amihez bárki csatlakozhat.

Erről Sziklási Péter, a Debreceni Polgárőr Egyesület elnöke, Juráskó Róbert, a Józsai Település- és Közösségfejlesztő Egyesület elnöke és Juhász Lajos, a NYÍRERDŐ Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese tájékoztatott.

Sziklási Péter azt mondta: kiemelten fontosnak tartják a környezetvédelmet, a megyeszékhely környéki erdők megóvását. A NYÍRERDŐ Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás részeként gyakran járőröznek az erdőkben, kamerákat helyeztek ki, és korábban is szerveztek szemétszedéseket.

Nem lehet más cél, mint hogy tiszta, rendezett állapotokat találjon, aki kilátogat a Debrecen körüli erdőkbe. Sajnos még mindig folyamatos erőfeszítéseket kell tenni, hogy környezetünk elfogadható állapotokat mutasson.

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt. közlemény