0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bardóczi Sándor az év tájépítésze

Egy alkotó, esetleg alkotópáros vagy alkotócsapat legföljebb ötéves kiemelkedő teljesítményének szakmai elismerése az Év Tájépítésze díj. Aktív, teljesítőképességük csúcsán álló tájépítészek kapják. Nem életműdíj, hanem egy rövidebb időszak rangos szakmai elismerése, a szakmai önbecsülés növelője, nagyobb teljesítményre ösztönző erő, a szakmaközi kapcsolatok építését szolgáló kohézió.

A jubileumi, tizedik díjátadó ünnepségre a Tájépítészet hónapja zárórendezvényeként a MATE Budai Campusán április végén, több mint háromszáz érdeklődő részvételével került sor. A díj alapítói, a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata (MÉK-TKT), a Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) és a Semmelrock Stein+ Design Burkolatkő Kft. februárban hirdették meg a pályázatot.

A felhívást követően bárki tehetett javaslatot a leendő díjazott személyére, majd a szakmai zsűri értékelése alapján hivatalosan is felkérték a jelölteket a pályázatuk elkészítésére.

A felkért szakemberek legfeljebb három, ötévesnél nem régebbi munka (terv, megvalósult alkotás, tanulmány, művészeti projekt, kutatás, publikáció stb.) bemutatásán keresztül adtak számot teljesítményükről. Az előzsűrizést követően a pályázatot benyújtott tervezők anyaga nyilvánosan megtekinthető volt az evtajepitesze.hu oldalon és más online felületeken.

A pályázatok értékelésében, a végső döntésben a szakmai zsűri mindenkor figyelembe veszi a szakmai innovációt, újítást, újszerűséget, társadalmi hatásosságot, korszerűséget, összegző szemléletmódot, példaértéket, problémamegoldást, kidolgozottságot, színvonalat, prezentációs minőséget, szakmapolitikai eredményt, a hagyományos tájépítészeti értékek érvényesülését. A gálaműsor kere­tében az öt döntős tájépítész pályázati anyagát a szaksajtó előre felkért képviselői laudálták.

A zsűritagok azután többségi szavazással hoztak végső döntést az év tájépítészének személyéről.

Az alapítók minden évben megjelölnek egy külön témát, amelyre az Év Junior Tájépítésze díjra pályázóknak kell elkészíteniük ötletpályázatukat egy tablónyi terjedelemben. A kiválasztott téma 2022-ben egy Budapest hatodik kerületi meghatározott telektömb belső kertjeinek megújítása volt.

Díjazottak

  • Év Junior Tájépítésze, a szakmai zsűri különdíjának nyertese: Szabó Tünde
  • Év Junior Tájépítésze díj nyertese: Tapasztó Lejla
  • Év Tájépítésze 2022 közönségdíjasa: Báthoryné Nagy Ildikó Réka
  • Év Tájépítésze 2022: Bardóczi Sándor

A szakmai zsűri összetétele 2022-ben

  • M. Szilágyi Kinga zsűrielnök, PhD, DLA, tájépítészmérnök, 2021-ben az Ormos Imre-emlékérem díjazottja
  • Elek Attila tájépítészmérnök, a Magyar Tájépítész Szövetség delegáltja
  • Fekete Albert PhD, DLA, tájépítészmérnök, intézetigazgató, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet delegáltja
  • Szabó József, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének delegáltja
  • Anders Larsson, külföldi szakmai meghívott (Svédország)
  • Juhász Gábor, a Semmelrock Kft. delegáltja
  • Tóth Eszter tájépítészmérnök, Dunakeszi főkertésze, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség delegáltja
  • Kovács Andor Krisztián, a Magyar Építőművészek Szövetségének delegáltja
  • Szemerey Samu, a Kortárs Építészeti Központ delegáltja
  • Vadász Bence DLA, a Magyar Művészeti Akadémia delegáltja

Idén Bardóczi Sándor okleveles tájépítészmérnök, a Budapest Főpolgármesteri Hivatalának Tájépítészeti Osztályát vezető szakember kapta meg tevékenységének elismeréséül az Év Tájépítésze díjat. Zöldi Anna építész, újságíró az Octogon Magazin képviseletében méltatta a díjazott munkásságát; emlékeztetve rá, hogy Bardóczi Sándor hivatali munkájának első éve az addig nem létező tájépítészeti osztály létrehozásával, felépítésével telt. Az új hivatal feladata Budapest zöldfelületi stratégiájának, jövőképének megalkotása és menedzselése. Egy ilyen pozíció a jelenlegi körülmények között sokszorosan igényli mindenekelőtt a türelmet és az eltökéltséget.

Mint fogalmazott, négydimenziós műfajról van szó, ahol a látványos eredmények csak évtizedek után mutatkoznak, ehhez képest abszolút sikerként könyvelhető el az az azonnali dühödt felháborodás, ami az ártatlan méhlegelők megjelenését kísérte.

Bár még alig vagyunk túl a ciklus felén, a stratégiaalkotás gőzerővel tart. Első lépésként a közgyűlés elfogadta a Radó Dezső-tervet, a város 2030-ig megvalósítandó középtávú akciótervét. A gyakorlati eredményekről ki-ki meggyőződhet a saját szemével, legyen szó Stockholm-módszerrel elültetett fákról, biodiverz zöldfelületekről, rakparti fasorról, további zöldterületek védelem alá helyezéséről, vagy a város kiemelt park­jainak részvételi szemléletű tervezéséről. Három nagypark stratégiai terve már elkészült, négy készenlétben áll, tíz közparki rehabilitáció részletes tervei készülnek, hármat pedig már átadtak – és épp a díjátadó napján hirdettek eredményt a Városháza Park tervpályázatán is.

A jubileumi gála rendezvényt ebben az évben szakmai kiállítások, rövid szakmai és szponzori előadások egészítették ki,

valamint bemutatkozott a MÉK Kert- és Tájépítészeti Tagozat új elnöksége, és a vezető magyar parképítő cégek közös részvénytársasága, a Kertész Unió. Tagjai, a Kisvakond-Park Kft., a Garden Kft., a Garden 2000 Kft., a Harappa Kft., a Deep Forest Kft., a Lyra Florae Kft., illetve a Parkertech Kft. gazdasági és érdekvédelmi társulásként képviselik az alapítókat, és az ágazat érdekében is szeretnének fellépni, alkotni.

Forrás: Kertészet és Szőlészet