Back to top

Vetőmag adománnyal segítik a kárpátaljai gazdákat

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar megyei Szervezete és a Magyar Református Szeretetszolgálat immár negyedik alkalommal szervezett vetőmag gyűjtést a kárpátaljai, nehéz helyzetben lévő gazdálkodók, valamint egyházi intézmények és gyülekezetek támogatására.

A gyűjtés keretén belül a NAK megyei szervezetének tagjaitól, gazdálkodóktól és agrárvállalkozásoktól érkeztek felajánlások. A KITE Zrt. is jelentős értékben adományozott,  amellyel kapcsolatban Guba Sándor a KITE Zrt. igazgatósági elnöke elmondta, a vállalatra és annak minden dolgozójára jellemző társadalmi felelősségvállalás idén is példamutató volt:

16 ukrajnai menekültnek biztosítanak jelenleg is szállást és teljes ellátást és a dolgozók felajánlásainak köszönhetően hetente 2-3 raklapnyi tartós élelmiszert és tisztálkodási szert tudnak eljuttatni a rászorulókhoz.

1.	A vetőmaggyűjtés során felajánlott hozzájárulást Szólláth Tibor a NAK megye elnöke jelképesen átadta Dobos-Lucski Zsófia a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs ágazatvezetője és Nagy Béla Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnokának
1. A vetőmaggyűjtés során felajánlott hozzájárulást Szólláth Tibor a NAK megye elnöke jelképesen átadta Dobos-Lucski Zsófia a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs ágazatvezetője és Nagy Béla Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnokának
Fotó: Molnár Péter/Hajdú-bihari Napló)

Dobis- Lucski Zsófia, a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs ágazatvezetője
elmondta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetével együttműködve évek óta szívügyüknek tekintik, hogy segítsék a kárpátaljai gazdákat.

Az ukrán válság elmélyülése óta mintegy 300 raklap adományt tudtak eljuttatni Kárpátaljára, amely egyebek mellett a Hajdú-Bihar megyei gazdák vetőmag felajánlásainak köszönhetően a nehéz helyzetben élő határon túli gazdák jövőjét és boldogulását nagyban segítik.

 A NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének tagjaitól a márciusi gyűjtési időszakban mintegy 7,5 tonna vetőmag felajánlás érkezett, 5,3 millió forint értékben, ez jellemzően a tavaszi kultúrákhoz szükséges kukorica, zöldborsó és napraforgó adományokat foglalt magába. A vetőmagon kívül a gazdálkodók és agrárvállalkozások még több mint 1,7 millió forint értékű pénzügyi hozzájárulással, tehát összesen mintegy 7 millió forint értékben támogatták a kárpátaljai gazdatársakat- fogalmazott Szólláth Tibor a NAK megyei elnöke.

 Jakab István a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke azt is hozzátette, hogy országos szinten a magyar gazdák felajánlásainak köszönhetően összesen 47 millió forint értékű vetőmagadománnyal és további 15 millió forint értékű élelmiszeradománnyal támogatták a kárpátaljai magyar gazdákat.  

A Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, Nagy Béla kiemelte, hogy a kapott segítség rendkívül sokat jelent a jelenlegi helyzetben a kárpátaljai gazdáknak. Az adomány még időben érkezett, a gazdák még el tudták vetni a magokat. Köszönetét fejezte ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének az évek során tapasztalt támogatásért, segítségért, azért, hogy közös erővel egy cél érdekében van lehetőségük együtt dolgozni, amellyel könnyebbé teszik a kárpátaljai gazdák és nehéz körülmények között élők életét. Ennek az összefogásnak köszönhetően maradhat fent a kárpátaljai magyarság, és ezen keresztül érezhető hogy az anyaország, a magyar gazdákkal karöltve a határon túl élők gondját is viseli.

A vetőmaggyűjtés során felajánlott hozzájárulást Szólláth Tibor jelképesen átadta Dobos-Lucski Zsófia és Nagy Béla részére. A felajánlásokat a Református Egyházkerület közreműködésével a Magyar Református Szeretetszolgálat juttatta el a rászorulókhoz.

Forrás: 
www.magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiből lehet sajtbíra?

Sem a dohányosok, sem pedig a rendszeres ivók nem alkalmasak a sajtok bírálatára, mivel ízlesésük és szaglásuk nagy valószínűséggel nem tökéletes. Ez a két legfontosabb képesség a feladat ellátásához, de a június végén avatott 37 új magyar sajtbíra többsége agrár-, illetve élelmiszeripari végzettségű – mondta el Hegedűs Imre, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnöke.

Az uniós növényvédelmi szabályozás túlzó gátakat szab a biztonságos termesztésnek

A szigorú, túlzó uniós szabályok miatt rendre számos, a gyakorlatban biztonságosan használható növényvédelmi készítményt ki kell vonni a használatból, ami veszélyezteti a termelést – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Tankönyv vetőmagtermesztőknek

Új szakmai kiadvánnyal gazdagodott a magyar vetőmagtermesztés. Az Izsáki Zoltán és Kruppa József által szerkesztett Szántóföldi növények vetőmagtermesztése című könyvet június 21-én mutatták be Szarvason, és a bemutatón felszólalt Gyuricza Csaba, a MATE rektora is. A három kötetből álló könyvben 52 szerző írásait gyűjtötték össze. Terjedelmén kívül az sem mindennapi, hogy a művet 25 éves gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakember lektorálta.

Új sajtbírákat avatnak

37 sajtbíra végezte el sikeresen a Magyar Sajtkészítők Egyesülete által szervezett sajtbíra képzést.

Megválasztották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei tisztségviselőit

2022. június 15-17. között rendezték meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei alakuló küldöttgyűléseit, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket.

Őszi káposztarepce a precíziós gazdálkodásban

Május végén országos precíziós gazdálkodási bemutatót tartott Dalmandon a KITE Zrt. A Tolnában fekvő, de Baranyához és Somogyhoz is közeli Dalmand kiváló helyszínnek bizonyult. Tartalmánál fogva ez az országos bemutató túlnőtt azon, hogy egyszerre számoljunk be valamennyi részletéről, ezért részekre bontva ismertetjük az ott látottakat-hallottakat.

Indul a hazai gyümölcsszezon

Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Európai Friss Csapat program részeként június 17-ére a Zöldség- és Gyümölcsnapot. A cél változatlan, felhívni a figyelmet a zöldség- és gyümölcsfogyasztás jelentőségére egészségünk szempontjából, valamint a gyümölcsszezon beköszöntével népszerűsíteni a hazai agrárium szezonális termékeit.

Indul a negyedik agrár startup inkubációs program

Idén szeptemberben negyedik alkalommal indul az agrár startupokat és nagyvállalatok összekötő NAK TechLab inkubációs program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által életre hívott programba bekerült startupok nagyvállalatok segítségével fejleszthetik megoldásaikat, a szektor igényeinek megfelelően.

Június 20-ig módosíthatók az egységes kérelmek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy 2022. június 20-ig van lehetőség az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására.

Szélsőséges időjárás: hatalmas károkat okozhat a mezőgazdaságban

Az erős zivatarok, szupercellák jelentős, érzékelhető károkat okozhatnak a mezőgazdaságban. Erre a hétre pedig a meteorológiai szolgálat ismét erőteljes zivatarkomplexumot jelzett, akár súlyos esőzésekkel és viharos széllökésekkel, beleértve a nagyobb jégesőt is.